Dr. Falussy Lajos
TRIANONRÓL ISMÉT ÉS MÁSKÉPP
A franciáknak (és más európai népeknek) arról a szóról, hogy „Trianon” egy kisebb palota jut eszébe, a versailles-i királyi palota közelében. Nekünk, magyaroknak ez a szó egészen mást jelent.
A „trianoni béke” (diktátum) folytán 1000 éves országunkat szétdarabolták, az ország területének kétharmad része került idegen kézbe, nemzetünket szétszórták, több millió magyar lett egyik pillanatról a másikra idegen országok alattvalója, másodrendű állampolgár egy számára idegen országban, anélkül, hogy egy méterrel is odébb költözött volna. (Jelenleg mi magyarok, a határon innen és túl, 8 országban élünk a Kárpát- medencében!)
A magyar küldöttség aláírja a békediktátumot a trianoni palotában
Mindezek mellett, a területi, lakosságbeli és anyagi veszteségeken túlmenően az egész magyarság akkora lelki sérülést szenvedett, hogy nem tudni, hány évszázadnak kell eltelnie, hogy kiheverjük, ha ez egyáltalán lehetséges.
Magyarországnak mintegy másfél évtized diplomáciai erőfeszítéseivel, békés úton sikerült elveszett területeinek egy részét 1938-1940 között visszaszereznie (müncheni egyezmény, első és második bécsi döntés-ezeket jóváhagyta és tudomásul vette az angol és francia kormány is) – viszont az 1947 február 10-én aláírt, második világháborút lezáró párizsi békediktátum a „trianoni” határokat állította vissza, azzal a különbséggel, hogy Csehszlovákiának juttattak még országunkból „plusz-ban” egy területet a Duna jobb partján, Pozsony környékén, ami 100%-ban magyar lakosságú volt akkor.
Néhány gondolat általánosságban az ezeréves Magyar Királyságról:
A Magyar Királyság a környező népekkel és országokkal a „békés egymás mellett élés”-re törekedett. Soha nem volt egy agresszív, terjeszkedő állam.
Az államalapítás kora környéki államhatárai 900 év alatt gyakorlatilag nem változtak.
Magyarország mindig „befogadó” ország volt, történelme során számos elüldözött, menekülő népet engedett be az országba letelepedni. Nem törekedett a bevándorlók asszimilálására. Ezért a jóhiszeműségért – ahogy látjuk – Magyarország drága árat fizetett: nem hálát és köszönetet kapott egyes betelepültektől, hanem gyűlölködést, és azt, hogy aztán a betelepültek jókora darabokat hasítottak ki az Ország testéből.
Gróf Apponyi Albert
Nézzük meg először Magyarország felelősségét az első, majd a második világháború kirobbantásában.
Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés (a „győztes” hatalmak és Németország között) kimondja, hogy a háborúért egyedül Németország a felelős. Ezzel szemben a „győztesek” egyáltalán nem Németországot, hanem –
Magyarországot sújtották a lehető legbrutálisabb módon. Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként korlátozott önállósággal rendelkezett: a KÜLÜGY, a HADÜGY és a PÉNZÜGY az „közös” volt, a többi szakterületen Magyarország önállóan politizálhatott.
Ebből az következik, hogy a döntés a háborúról Szerbia ellen Bécsben (és nem Budapesten) született. Tudjuk: a háborút kiváltó ok Ferenc Ferdinánd trónörökösnek a szerb kormány által felfogadott szerb terrorista általi meggyilkolása volt, ami 1914 június 28-án történt Szarajevóban. A szarajevói merénylet mögött Szerbia és Oroszország állt. A „fő felbujtó” véleményem szerint Franciaország lehetett. A háborúban való részvétel felelőssége magyar részről egyedül gróf Tisza István miniszterelnököt terhelheti, de mivel a döntést Bécsben hozták, nézetem szerint a közös HADÜGY miatt Magyarországnak esélye sem volt arra, hogy kimaradjon a számára semmiképpen sem kívánatos háborúból, arról nem is beszélve, hogy gróf Tisza István kifejezetten ellenezte e háborúba való belépést.
Ezért teljességgel érthetetlen az, hogy míg Ausztria területileg jóval kisebb veszteséggel került ki a háborúból: elvesztette a vegyes lakosságú Dél-Tirolt, Triesztet, Trentínót és Isztriát (nem beszélek itt azokról a területekről, amelyek a Monarchiához tartoztak, de nem voltak Ausztria részei) – ezzel szemben magyar területekkel kárpótolták!!! Magyarországot elképesztő módon megcsonkították, szétszedték. Az ország területi vesztesége 193 000 négyzetkilométer (megmaradt: 93 000 négyzetkilométer) Több, mint 4 millió magyar lett idegen országok alattvalója: 2 millió magyar került Romániához, 1,8 millió magyar Csehszlovákiához, 600 ezer magyar a Szerb Királysághoz.
Egy megdöbbentő tény: a Trianonban meghúzott határok egy sor magyar várost és falut kétfelé vágtak. A legismertebb ilyen Sátoraljaújhely, ami akkor színmagyar lakosságú volt, de hát a vasútvonal az kellett a csehszlovákoknak. És ezért kétfelé vágták a várost az államhatárral. Volt olyan kettéosztott magyar falu, ahol a gazda háza Magyarországon maradt, de a földjei azok a másik országba kerültek. Ezek is mutatják, hogy milyen „hozzáértéssel” történt a határok meghúzása. Egyetlen fő cél volt: minél többet ártani Magyarországnak és a magyaroknak.
És még egy megdöbbentő tény: a béke-diktátum arra kötelezte Magyarországot, hogy Ausztriának hatalmas mennyiségű épületfát szállítson (ingyen!) – jóllehet Magyarország ebből az anyagból importra szorult!! Ausztria a „vesztes oldalon” a második számú felelősnek tekinthető a háborúért (Németország után) – területben és lakosságban mégsem szenvedett túl nagy veszteséget. (Magyarországon „verték el a port”, Németország és Ausztria helyett…)
Nem kívánok itt kitérni arra, hogy mi volt a felelőssége – mert bőven volt – a háború kirobbantásában Szerbiának, Oroszországnak, Franciaországnak, Angliának…akik aztán a „győztes” dicsfényében büszkélkedhettek a háború után.
Nézzünk néhány példát összehasonlításképpen a történelemből a háborúkat lezáró békékről:
Csak megemlítem, hogy pl. a 30 éves háborút lezáró (westfáliai) békeszerződésben szó sem volt arról, hogy egyik ország a másik rovására területekhez jut.
Dálnoki Miklós Béla vezérezredes
A napóleoni háborúkat lezáró (bécsi) békeszerződésben (jóllehet a napóleoni Franciaország elég sok kárt okozott a háborúkkal szinte egész Európának), szó sem volt arról, hogy Franciaországot szétszedjék, feldarabolják, tönkretegyék, bármelyik részét „elcsatolják” – jóllehet ezt az akkori győztes hatalmak bőven megtehették volna! A bécsi békeszerződésben részt vevő országoknak, mindegyiknek lett volna „törleszteni valója” Franciaországgal szemben, mégsem tették tönkre Franciaországot.
1870-ben, amikor a német (porosz) hadsereg tönkreverte a francia hadakat, a németeknek eszébe sem jutott az, hogy Franciaországot feldarabolják, megcsonkítsák, darabokra szedjék… jóllehet megtehették volna! (Érdekes, ezekre a vezető francia politikusok nem emlékeztek 1920-ban, amikor Magyarországot szétszaggatták…).
Amióta ismerjük a világ történelmét, a háborúkat lezáró békeszerződések közös megállapodások voltak a győztes és a vesztes országok között, a két fél egyenrangúan megtárgyalta azokat, és valamiben megegyeztek.
Olyan egyezményt igyekeztek létrehozni, ami megoldja a konfliktus helyzetet, nem pedig előidézi a következő háborús konfliktust.
Ezzel szemben Magyarország a Párizs környéki béke tárgyalásokon 1919-1920-ban RÉSZT SEM VEHETETT, MEG SEM HÍVTÁK.
Egyetlen alkalommal hallgatták meg a gróf Apponyi Albert vezette magyar küldöttséget, de az előterjesztett magyar javaslatokból semmit nem vettek figyelembe. Jóllehet, a magyar küldöttség azt javasolta, hogy a „vitás”, vegyes lakosságú területeken mindenütt népszavazással, egyszerű többséggel döntsék el a területi hovatartozást. Ezt a magyar javaslatot egyszerűen lesöpörték az asztalról. Színmagyar lakosságú területeket adtak oda a „kisantant” országoknak: Romániának, a Szerb Királyságnak, Csehszlovákiának.
Ma már minden komoly történész egyetért abban, hogy az 1920-as „békeegyezmények” (inkább: diktátumok) hatalmas feszültséget keltettek Közép-Európában, és az elkövetkező második világháború előidézői voltak. Hogy milyen helyzetet idézett elő Magyarország 1920-as megcsonkítása, feldarabolása?
A „győztes” Románia (tudjuk, először a Központi Hatalmak szövetségese volt…aztán 1916-ban „átállt” a másik oldalra, és hátba támadta Magyarországot. Amikor legyőztük, újra a Központi Hatalmak szövetségese lett. 1918 végén, már a fegyverszünet aláírása után egy újabb „pálfordulás”: újra hátba támadta Magyarországot!)
Tudjuk: a román delegáció ott lehetett Párizsban 1919-20-ban (a magyar delegációt nem hívták meg, nem lehetett ott, ahol a sorsáról döntöttek). A románok érdekes „munkamódszert” dolgoztak ki az Antant diplomaták befolyásolására: csinos és intelligens párizsi „hölgyeket” fogadtak fel-akik aztán az ágyban suttogták a diplomaták fülébe a román elgondolásokat. Ennek meglett az eredménye: Romániát az Antant hatalmak nagyon megjutalmazták: többet kapott Magyarországból, (107 ezer négyzetkilométert), mint amennyi a csonka Magyarországnak megmaradt (93 ezer négyzetkilométer).
A másik két nagy rabló: Csehszlovákia és a Szerb Királyság is jócskán gazdagodott Magyarország rovására. (milyen alapon került Csehszlovákia a „győztesek” közé? A cseheknek és a szlovákoknak is ugyanaz volt a királyuk, mint nekünk, ugyanazon az oldalon vettek részt a háborúban, mint mi). Ráadásul Csehszlovákia egy korábban soha nem létező kreált állam volt.
Ahogy már említettem: még az ugyancsak vesztes oldalon álló Ausztria is kapott a magyar földből, nem keveset…mintegy 4300 négyzetkilométert. (Őrvidék)…ezt azután tényleg nehéz megindokolni és megérteni, ez a világtörténelemben egyedülálló (gyalázat). Az osztrákoktól meg aljasság, hogy ezt elfogadták.
Még Lengyelország is kapott kisebb magyar területeket, 600 négyzetkilométert (hajrá, lengyel-magyar 1000 éves barátság!)
Az elcsatolt területekről magyar családok százezreit üldözték el a „győztes” országok hatóságai, magyar családok tízezreit csak úgy tudta a 20-as években a magyar Állam elszállásolni, hogy évekig vasúti kocsikban laktak ezek a menekültek a vasútállomásokon. Szülőföldjükön hátrahagyott javaikat elkobozták a román, szerb, csehszlovák hatóságok, kártalanítás sohasem történt azóta sem.
A területi megcsonkítás mellett Magyarországot kirabolták (román csapatok, vittek mindent, amihez hozzáfértek) és óriási hadisarcot („jóvátétel”-t) kellett megfizetnünk…ahogy fentebb már említettem, még Ausztriának is, akivel egy zászló alatt harcoltunk, ugyanaz volt az uralkodónk. Ennek az egésznek a „logikáját” nem lehet megérteni, nem lehet megmagyarázni. Csupán elfeledhetetlen tényként lehet rá emlékezni.
Ezek után teljesen világos, hogy 1920 után a magyar kormány nem tehetett mást, mint azt, hogy a revíziót tekintette fő politikai céljának. Nyilván nem az 1000 éves határokat akarta visszaállítani, tudomásul vette azt, hogy a magyarországi románok, szerbek, szlovákok az „anyaországukhoz” kívánnak csatlakozni. (Bár, a szlovákoknak Csehország soha nem volt az anyaországuk). A magyarok lakta vagy magyar többségű területeket Magyarország egyszerűen vissza akarta szerezni.
A müncheni egyezmény, valamint az első és második bécsi döntés révén Magyarországnak sikerült a Trianonban elvesztett területek és magyar lakosság jelentős részét békés eszközökkel, megegyezés útján visszaszerezni. Ez, területben és lélekszámban azt jelentette, hogy az ország területe 93 000 négyzetkilométerről 172 000 négyzetkilométerre, lakóinak száma pedig 7,6 millióról 14,6 millióra nőtt (a 14, 6 millió lakosból csupán mintegy 1 millió volt a nem-magyar). A fent említett egyezményeket jóváhagyta, vagy jóváhagyólag tudomásul vette az angol és a francia kormány is.
Említem, hogy Magyarország területe 1914-ben ( Horvátország nélkül) 286 ezer négyzetkilométer volt, lakóinak száma 18,2 millió.
A második világháború kirobbanása: A Hitler vezette Németország először bekebelezte Ausztriát, („Anschluss”) – majd Csehországot. Ez még nem volt háború, a „nyugati hatalmak” beleegyezésével történt mindez. 1939 augusztusában a német és a szovjet külügyminiszter titokban megállapodott Lengyelország lerohanásáról és felosztásáról (Molotov-Ribbentrop paktum).
Ennek értelmében a német hadsereg 1939 szeptember elsején lerohanta Lengyelországot (említem: Lengyelország lerohanásában eminens módon részt vett az akkor önálló Szlovákia hadserege is!!) – amire Franciaország és Anglia- mint Lengyelország szövetségesei- hadüzenettel válaszoltak. Amúgy csak Németországnak üzentek hadat, Szlovákiának nem!
A Szovjetunió is megindította hadait Lengyelország ellen keletről szeptember 17-én. Érdekes, hogy Anglia és Franciaország a Szovjetuniónak sem üzentek hadat!! Ugye milyen érdekes?!?
Az 1940-es eseményeket ismerjük: a németek tönkreverték az egyesített francia-angol hadsereget, Franciaország kapitulált.
Mi történt 1941-ben?
A Hitler vezette Németország 1941 június 21-én (hadüzenet nélkül) megtámadta a Szovjetuniót, akivel még 1939-ben szövetséget kötött.
Magyarország elemi érdeke lett volna, hogy a háborúból kimaradjon, a háborúban való bekapcsolódásnak semmi értelme nem volt.
Két országnak volt érdekeltsége abban, hogy Magyarország nehogy ám kimaradjon a háborúból: az egyik Románia volt (aki Németország szövetségese volt, mégis vissza kellett adnia Magyarországnak Erdély kisebbik északi felét). A másik, aki érdekelt volt abban, hogy Magyarország ne maradhasson semleges, Németország volt.
Kassa bombázása (amely város akkor Magyarországhoz tartozott) volt az a provokáció, amivel Magyarországot „csőbe húzták” – azaz elérték, hogy hadba lépjen a Szovjetunió ellen.
A kassai történet: azt a látszatot akarták elérni, hogy a Kassára támadó gépek szovjet repülőgépek. A magyar katonai vezetés „felült” ennek a cselnek-sajnos.
Hogy az akcióban román repülőgépek vettek részt, (melyek szovjet gyártmányú bombákat dobtak le) – ez mára már biztos. A kérdés csupán az, hogy a románok mindezt egyedül találták ki, vagy pedig a németek is benne voltak. A történet része a magyar hadvezetés német érzelmű részének az asszisztálása is.
Magyarország nemzetiségi térképe
A magyar politikai vezetés egy idő után belátta, hogy a háború Magyarország számára értelmetlen, és próbált „kihátrálni” a háborúból. A német hírszerzés tudomást szerzett a magyar szándékokról. Ennek az lett a következménye, hogy 1944 március 19-én –miközben Horthy Miklós kormányzó vonattal hazafelé tartott a Hitlerrel Klessheimben folytatott tárgyalásról – német csapatok szállták meg Magyarországot. ”Cselesek” voltak, mert átvonulásra kértek és kaptak engedélyt, ezért a magyar hadsereg meg sem próbálta vonataikat feltartóztatni a határon. Magyarország esélyei az önálló politikai döntések meghozatalára így 1944 március 19-vel megszűntek. bekövetkezett a német megszállás.
Ez a helyzet tovább romlott 1944 október 15-én, amikor a németek letartóztatták Horthy kormányzót (Németországba hurcolták) – és Szálasi Ferenc nyilas vezért „ültették be” a hatalomba. Szálasi aztán az egész országot terrorizálta, és a végsőkig kiszolgálta a németeket, kiszolgáltatta nekik Magyarországot- előidézve Budapest és az ország pusztulását. Jóllehet a magyar haderő egy része ekkor már átállt a szovjetekhez és szovjet oldalon harcolt a németek ellen, Dálnoki Miklós Béla tábornok parancsnoksága alatt.
A második világháborút lezáró párizsi békeegyezmények (inkább: diktátumok) ugyancsak Magyarországot sújtották a legkegyetlenebb mértékben.
Tudjuk, Németország nagy területeket vesztett (elvesztette kelet-és nyugat-Poroszországot, Sziléziát) – mégis megmaradt egy 357 ezer négyzetkilométer területű nagy országnak. Ezzel szemben Ausztria pl. egyáltalán nem szenvedett területi veszteséget, jóllehet az osztrákok saját elhatározásukból csatlakoztak Hitler Németországához 1938-ban, így a háborúért való felelősségük jócskán fennáll. Magyarország 1941-es, háború előtti területének majdnem az 50%-át elcsatolták!!
Ha az Ausztria és Magyarország számára megszabott „béke-megállapodást” összehasonlítjuk, azt állapíthatjuk meg, hogy Magyarországgal szemben a győztes hatalmak a legmesszemenőbb mértékig igazságtalanok voltak 1947-ben, ugyanúgy, mint az Antant volt 1920-ban!
Magyarországot sokkal nagyobb veszteség érte a 2. világháborút lezáró béke „megállapodás” (igazából: diktátum) során, mint a háborút kirobbantó Németországot. És ahogy fentebb már írtam: Ausztriát pedig semmi területi veszteség nem érte, jóllehet a háború kirobbantásáért való felelősség kérdésében Németországgal azonos elbírálás alá esik, hiszen nem kényszer hatására, hanem önként csatlakoztak az osztrákok Hitler Németországához. Magyarország népe egyáltalán nem akarta a háborút. Ahogy fentebb írtam, egy cselszövés révén (aminek a magyar állam vezetése sajnos, felült) sodródott bele a háborúba. A cselszövés (Kassa bombázása) kiagyalóját, Romániát a háború végén újra megjutalmazták, magyar területekkel, csakúgy mint 1920-ban.
Magyarország számára a háború után 45 éves szovjet megszállás következett (ezzel szemben Ausztria már 1955-ben megszabadult a megszállóktól!) Ez idő alatt az ország önálló külpolitikát nem folytathatott, így esély sem volt arra, hogy magyarok lakta vagy magyar többségű elcsatolt területei ügyében bármi diplomáciai lépést is tegyen…. ahogy azt 1920 után megtehette. A területrabló országoknak bőven volt idejük az etnikai tisztogatásra, a magyar lakosság kitelepítésére, elüldözésére, az erőszakos beolvasztásra (ezek ma is folynak) – amihez még sajnos népirtás is társult (Jugoszláviában és Romániában is volt ilyen, mintegy 40 ezer magyar esett ennek áldozatul a háború végét követően és ne feledkezzünk meg a csehszlovák államhatalom etnikai tisztogatásairól (Pozsony-Ligetfaluban 1945-ben történtekről)!
A világ összes magyarja szívében az ország kétszeri megcsonkítása mind a mai napig fájó seb, és sajnos a „szabad világ” mindezt tétlenül nézte és nézi. Fentiekből láthattuk, hogy Magyarországot mindkét világháborút lezáró béke (diktátumok) során különös kegyetlenséggel büntették a győztes hatalmak, sokkal nagyobb és súlyosabb mértékben, mint a háború kirobbantásáért felelős országokat. Ez ellentmond úgy a nemzetközi szokásjognak, mint a hadi szokásjognak.
Népünk ezt a két súlyos traumát azóta sem heverte ki.
Ha a hajdani magyar politikai vezetésnek felróható is a két háborúba való belekeveredés” (bár, Horthy Miklós kormányzót soha nem állították bíróság elé, nem tartották háborús bűnösnek) – a magyar NÉP nem felelős és nem hibáztatható (nagyobb mértékben, mint a világ összes többi népe). Különösen nem felelősek és nem hibáztathatóak a ma élő magyarok – határon innen és túl – akik ugyanúgy SZENVEDŐI a két igazságtalan béke-diktátummal kialakított helyzetnek, mint apáik, nagyapáik voltak.
Végül egy „kényes kérdésről”: a a magyar-német kapcsolatokról.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy Magyarország mintegy 30 évvel ez előtt (1989-90-ben) jelentős segítséget nyújtott abban Németországnak, hogy Németország újraegyesülése végbemehessen.
Viszont ezt a német fél semmivel sem viszonozta (azon kívül, hogy Horn Gyula kapott valami vállveregetést a németektől)
Németország sem politikai, sem gazdasági téren semmiféle segítséget nem nyújtott Magyarországnak, jóllehet egyrészt megtehette volna, másrészt erkölcsi kötelessége lett volna. (a német-magyar gazdasági kapcsolatok kifejezetten „zsákmányszerzés” jellegűek, a németek javára).
Azt (akár a fentebb írottakat elolvasva) mindenki beláthatja, hogy a második világháború kitöréséért nem Magyarország volt a felelős, ezzel szemben a legnagyobb veszteségeket, akár Németországgal összehasonlítva, de főképp Ausztriával összehasonlítva, mégis MAGYARORSZÁG szenvedte el, és erre mind a mai napig nincs semmiféle logikus és elfogadható magyarázat. És sajnos, esély sincs még arra se, hogy legalább valamiféle „erkölcsi kárpótlást” kapjunk.
