A HALÁLOM ÓRÁJÁBAN ZOMBORI TÚROT AKAROK ENNI
Miroslav Krleža (1893–1981) horvát író, de magyar is, mert joggal tarthatjuk számon Krležát kimondottan pécsi íróként is . Krleža 1893. július 7-én született Zágrábban, szegény polgári családban. A zágrábi gimnázium négy osztálya elvégzését követően került Pécsre. Magyarországon öt évig folytatott tanulmányokat: három évet a pécsi Honvéd Hadapródiskolában töltött, két évig pedig a budapesti Honvéd Ludovika Akadémián tanult. Miroslav Krleža 1981. augusztus 8-án, pár hónappal a halála előtt írt testamentumában írta: Ne feledjétek közöttünk csak egy patak folyik, mégpedig a Dráva, s a Dráván nem nehéz hidakat építeni mert mi mégiscsak közös hazában 800 évig éltünk.
1970 őszén Duránci Béla, a szabadkai múzeum igazgatója és a Honi Galéria kurátora küldött interjút készíteni Konjević Milannal, a leghíresebb jugoszláv festővel. Telefonos egyeztetés után Herceg János, doroszlói házába beszéltük meg a találkozót. Egy napos beszélgetés helyett azonban három naposra húzódott a találkozó, melyen Konjević mellett részt vett Herceg János jugoszláv magyar író és Miroslav Krleža, aki minden túlzás nélkül európai hírű író volt.
Konjević meghagyta, hogy a pénteki találkozóra két kiló zombori túrót is hozzak. Megérkezésemkor pedig első feladatlént átküldtek a baranyai Erdődre négy korsó fehér borért, a szükséges elemózsiát, a militicai kulent és a gombosi házi sonkát Konjević hozta.
Borozgatás közben Krleža verseit szavalta nekünk:
Kapitányok, óbesterek az éjjel mind babot ettek. Szűzlányokat kerítettek, a sátrukban osztályt tettek, mind vidámak, jó testesek. Megkapták, amit kerestek. Görbedisznó tojást költött, kotlósként mondta, hogy: röf-röf. Banya ment lúdpecsenyével, kulcs virult ki a kezében. Egy teknőc tojásba bámult, kis malac felkukorékolt. A mogyorók táncba kezdtek, a baglyok rázendítettek.
Aztán mesélt fiatal koráról, amikor is pécsi tanulmányait apja tudta nélkül kezdte meg. 1908-ban magyar nyelvű kérvényében folyamodott a pécsi hadapródiskolához felvétele ügyében.
– Apám Pécsre történő menetemben semmilyen formában nem vett részt, sem formálisan, sem másként. Mindent elvégzett helyette egyik kollégája, Hersek ezredes, nyugdíjas honvéd ezredes, akihez apám barátjaként fordultam. Kérvényemet megírta azzal a feltételezéssel, ha kitudódik, apám végül is nem fog ellenkezni, ami úgy is történt, mivel kész tények elé volt állítva. Így jutottam el Pécsre, így lettem kadét Pécsett, s nem azért, mert apám küldött volna oda.
Évvesztesként érkeztem Pécsre, ugyanis Zágrábban a negyedik osztályban három tantárgyból megbuktam. Átéltem erkölcsi katasztrófámat és egy éven át kimondhatatlanul szenvedtem emiatt, magam sem tudom, hogy milyen szégyen miatt. Ez nem szégyen volt, hanem megalázás, és kisebbségrendűségi érzést szült bennem. Arra kértem apámat, hogy küldjön el a senji konviktusba. De nem akart Senjbe küldeni. Ám egy év elteltével elértem, hogy elmenjek, mégpedig Magyarországra, minél távolabb ettől a gyűlölt Zágrábtól, ahol megalázottnak és megbántottnak éreztem magamat. Pécsett tanultam meg magyarul, utánna Budapest következett. Úgy emlékszem hogy pécsi hittanárom, aki magyar irodalmat és nyelvtant is tanított, Alfalvi Mándoky Sándor, az ezred káplánja keltette fel az irodalom iránti érdeklődésemet.
Pécsett a tanulók óraszáma igen magas volt, a magyar nyelv mellett két idegen nyelv (német és a francia), valamint a horvát növendékek esetében anyanyelvük tanulása kötelező volt, mert a monarchia alapkövetelményei közé tartozott a több nyelven tudó tisztek alapos kiképzése. A spártai nevelési rendszerben a növendékeknek a négy szemeszter során 37 tantárgyat kellett elsajátítaniuk. Reggel 5 órától este 9-ig tartott az oktatás.
Még emlékszem, hogy a lovastisztek a székesegyház közeli szűk utcában lévő Káptalanhoz címzett vendéglőben biliárdoztak, a 107-es gyalogezred tisztjei a színház és a Deák utca sarkán lévő Szabadság kávézót keresték fel. A theresienburgi utcákon tizenegy óra után senki sem járt és a szökőkútnál éjjeliőr állt. A Káptalanhoz címzett vendéglőben cimbalom szólt. A dragonyosok ott lumpoltak, poharakat törtek. Egy fiáker gördült végig a Deák utca aszfaltján. Az Üvegliliom irányába tartott, messzire, ki a város szélére, a vámház felé. A vasútállomáson gőzmozdony jajongott. Elmúlt már éjfél is.
Krlezsa Frigyes néven alig tizenhat évesen Petőfi Apostol című művét fordítottam horvát nyelvre. Rajongtam Petőfiért, A Farkasok dala című költeménye máig ösztönöz. Most is minden válogatás nélkül szimultán harminc könyvet olvasok, verseket és drámákat írok. A magyar kultúrához pedig ragaszkodom mondtam Titonak a múltkori találkozásunkkor.
Neked Kollár pedig meghagyom, hogy halálom óráiban hozzál nekem zombori túrót, mert azt szeretnék enni utoljára.
Firi-furu furula, bitók alatt fuvola. Firi-furu, flótaszó, közös sorsunk a bitó. Kis kalapom a szememen, szeles eső köpönyegem.