Az én Hunnniám!
Ungar népnevünk nem azonos Hungár népnevünkkel, bár sokan egynek veszik a két nevet. Az Ungar név egyértelműen Un istenanya népe jelentést tartalmaz. Az Ég Királynőjének neve Un volt eredetileg.
Mi magyarok szerint Boldogasszony anyánk minden istennőn és istenen felül van. Ő a Világegyetem legfőbb teremtője, hatalma mérhetetlen. Minden anyag és idő és tér hozzá tartozik. Minden isten és iistennő tőle származik. Örökkévaló és mozdulatlan. Néha megmozdul, amikor teremt.
A Babba Mária istenasszony nevében a Babba jelentése Tündér. Babba Mária tehát Tündér Mária, aki önmagában is isteni származással bír. A Babba jelentése Szép, Kerek, Egész, Hiánytalan is, ami mind a Tündér fogalomból ered.
A Napba Öltözött Asszony több történetben is szerepel. Az egyiptomi Nofretéte (Napratéte) királynőt is, Napba Öltözött Asszonynak minősítik. A Napratéte név valóban rokon lehet a Napra Tett Asszony fogalmával, aki olyan szép, mint a Nap.
Hunnia Istennővel kapcsolatosan több éve kutatok. Sok akadályba ütköztem: néha tiltott szóként jelenik meg, mint például a Hunnia-mozgalom stb.
Zala György Hunniája a tervezés fázisában még mezitelen női alak volt, később kapott acélsodrony ruhát, kezébe árpád címeres pajzsot és kardot, fejáre koronát.
Később a kiállítási plakátokon, az 5000 Pengősön, varrógép márkanévként, filgyárnévként, mozinévként is megjelent.
Zala György: Hunnia
Hungaria jelentésének tisztázásakor meg kell vizsgálnunk, hogy az allegória hogyan létesít kapcsolatot jel és jelentés között. Hans Georg Gadamer szerint ez a kapcsolat kötött, dogmatikus, és konvención alapul. Elfogadhatjuk ezt a megállapítást, ha fellapozzuk Cesare Ripa vaskos Iconologia kötetét. Ripa az emberi alakos allegóriák tömegét ismerteti, szótárszerűen, cikkekbe szedve a leírásokat. Ez a monográfia lehet a bizonyítéka annak, hogy az ilyen típusú allegorizálásnak se határa, se mértéke nincs, bármilyen fogalom megszemélyesíthető. (Különösen szép teljesítmények a 19. század végén a Keleti pályaudvar két allegóriája a vasútról: az egyik Than Mór freskója, a másik Bezerédy Gyula szoborcsoportja. Ez egyben az allegória megújításának egy jelentős próbálkozása.)
Az allegória funkciója a nem érzéki érzékelhetőként való megjelenítése. Az emberi alakos allegóriák tömegének csupán a gyönyörködtetés a célja, vagy csupán az adott fogalom illusztrációként való megjelenítése. Az emberi alakos allegóriák szűk, de annál gazdagabb történettel rendelkező csoportját alkotják a nemzeti nőallegóriák. Közös jellemzőjük, hogy Pallasz Athéné/Minerva, illetve bizonyos egyedeit Niké/Victoria attribú- tumaival ábrázolták. (Megjegyzem, hogy Pallasz Athéné a domináns, ugyanis az ő kísérője Niké, illetve ő adja át a győztesnek a Niké-szobrocskát.)
Az azonos ikonológia problémát jelentett Európa nemzeteinek, akik nemzeti allegóriájukat egyedivé szerették volna tenni. Ezért szép teljesítmény az aradi Szabadság-szobor Hungariája, amelynél az alkotó Zala Györgynek megfogalmazott célkitűzése volt, hogy ne lehessen más nemzeti allegóriákkal összekeverni.
Pallasz Athéné istennő nevének etimológiája a nemzeti nőallegóriák etimológiájával azonos. Vagyis az elnevezésből mind a nemzet, mind a nemzet által birtokolt föld kiolvasható. Ez Hungaria esetében már problematikus, hiszen az egykori hungarus-tudat, amely ténylegesen vonatkozott a magyar korona országainak minden lakosára a 18. században, az etnikai-nyelvi nacionalizmus hatására radikálisan visszaszorult, és Hungaria alakja az államalkotó nemzettel, tehát a magyarral került szoros kapcsolatba. Így kijelenthető, hogy a magyar nemzet kulturális és politikai törekvéseivel párhuzamosan Hungaria is magyar jelleget öltött.
Hunnia Istennő – a Magyar Tudományos Akadémia címere
Hungaria értelmezésében a már említett közösség és az általa birtokolt föld viszonya okoz problémát. Azonban a képzőművészet segítségével a probléma felszíni kezelése megoldható. Kovács Mihály 1861-es alkotásának címadása, a Magyarország leigázása 1849-ben konkrétabb már nem is lehetne. Mégis, ha a képre tekintünk, véleményem szerint a 19. század egyik legsikerültebb allegóriáját láthatjuk.
Magyarország azonosítása a kép középpontjában nem okoz nehézséget: egy koronás nőalak, akit útonálló haramiák – a nemzetiségek megtestesítői – fognak le. A kép rendkívül hatásosan jeleníti meg az utolsó pillanatot. A nőalak és a címer összetartozik, mellőzhetetlen ikonológiai kellék a nemzeti allegória azonosítására. A kép címéből levont következtetés megerősít bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy Hungaria jelentése Magyarország.
Ezen a ponton térnék rá a nemzeti allegória nemiségére, ami a jelentést segíti árnyalni. A kiegyezés utáni sajtót olvasva – én a Vasárnapi Újság számaiban mélyültem el – a szöveg szintjén alig érzékelhető allegóriára lehetünk figyelmesek, amelyet egy egyszerű, rövid birtokos szerkezet fejez ki: a nemzet gyásza, a nemzet fájdalma. Két példát mutatnék: az egyik gróf Teleki László emléklapja, a másik a Kossuth-mauzóleum egyik szobra. Mindkettőn Hungaria gyászolja a nemzet nagyját. Ez a tény rávilágít arra, hogy Hungaria nemcsak a nemzet által birtokolt földdel azonos, hanem ő a nemzet is.
Kovács Mihály: Magyarország leigázása
A számos szépirodalmi és politikai beszéd közül én Kossuth Lajos 1848. szeptember 23-i kiáltványából idéznék. A retorikailag rendkívül hatásosan felépített beszéd végén a magyar néphez intézi szavait, de a nemzet férfitagjait kell alatta értenünk. Kossuth egyszerűen megátkozza azt a férfit, aki nem ragad fegyvert a haza védelmére. Idézem: „a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot; neje utálattal köpend gyáva szemei közé, gyermekének első szava az lesz: hogy atyját megátkozza…”.
A nő és férfi nemzeti allegóriák közti viszony meghatározásában a kor társadalmi nemi szerepeinek vizsgálata segít. Két megállapítást idézek. Nira Yuval-Davis Nem és nemzet című munkájában a nők és a hadsereg viszonyát vizsgálja. Szerinte ezt a viszonyt alapvetően befolyásolja az a nemi munkamegosztás, amit a következőképp foglal össze: „amíg a férfiakra úgy tekintettek és tekintenek, mint akik természetes módon kapcsolódnak a hadviseléshez, a nőket hasonló természetességgel a békéhez kötik”. A nő és a béke összekapcsolása eredményezik a nemzeti nőallegória egy másik jelentésrétegét, amikor a nemzet mellett a béke áldásait, vagyis a tudomány és a kultúra fejlődését is megjeleníti. Kármán József 1795-ös kulturális programja, A’ nemzet’ tsinosodása ezt fogalmazza meg.
Hunnia Istennő Magyarország szimbóluma – az Országház freskója
A másik gondolat Elisabeth Badintertől való, aki az anyai érzés történetéről írt könyvében leírja azt az éles határt, ami a 19. században a férfi és a nő társadalmi nemi szerepei között húzódott. A férfi az aktivitás megtestesítőjeként házon kívül volt, dolgozott, majd munka után hazatért. A nő feladata ezzel szemben, leegyszerűsítve, a gyermeknevelés és a háztartás vezetése volt.
Ha ehhez hozzávesszük a nemzet naturalizált elképzelését, amely szerint a férfiak feladata a föld és a nők és gyerekek megvédelmezése, akkor kikristályosodik a nemzeti nőallegória működése. Hungaria a nemzet nőtagjainak megtestesítése, és egyben az országé is, hiszen a nők otthonhoz kötöttsége összekapcsolja a nőt az otthonnal, így a nemzeti nőallegóriát a hazával.
A következőkben a Hungariához kapcsolódó sztereotípiáról beszélek. A nemzeti nőallegória a nemzet reprezentánsa, és említettem, hogy a 19. század folyamán, a nacionalizmus terjedésével a magyar nemzet megjelenítője lett.
Hunnia – Budapest, Keleti Pályaudvar
Az 1849 utáni időszak még a szenvedő, haldokló Hungariát ábrázolta, a kiegyezés és az azt követő fejlődés azonban meghozta a várt dicsőséget. A boldog és büszke Hungaria legjobb ábrázolása az Országház lépcsőházában található. Már maga a befogadó épület is a magyar birodalom dicsőségét volt hivatva nagyságával jelezni. Lotz Károly gyönyörű freskója, a Magyarország dicsőítése pedig az ezer éves magyar állam és alkotó nemzete mámorát jeleníti meg.
Kovács Mihály már bemutatott festménye segít megérteni a sztereotipizálást. A magyar nemzet és a határon belüli nemzetiségek ellentéte azt eredményezte, hogy a nemzetiségek számára Hungaria egyértelműen a magyar nemzettel való azonosítást nyerte. 1848-ban, a Hungariát felhasználó propaganda felhívására forradalomellenes pozícióba helyezkedtek, ezáltal teljes mértékben elhatárolódtak az allegória elismerésétől. Hungaria jelentése ugyanis változáson ment át a 19. század utolsó harmadában. A veszélyeztetett Hungaria a katonai toborzás hatásos eszköze, ellenben béke idején a nemzeti nőallegória büszke, fejedelmi tartású. De ez az utóbbi állapot az egységes és megbonthatatlan Magyarország allegóriájává vált, és kultikus megbecsülésnek örvendett, amely az 1896-ban megrendezett millenniumi ünnepségeken csúcsosodott ki.
Thaly Kálmán az emlékműállítás mellett ekképp érvel: „Igen üdvös volna a honfoglalás egyes momentumait, amelyek a történelemből ismeretesek, az ország oly vidékein, oly határszéli és nemzetiségi helyeken megörökíteni, ahol a magyar állameszmének egy-egy látható kifejezést adni a nemzetiségre való tekintetből is nagyon kívánatos volna.”
A tervező Berczik Gyula műépítész először hét különböző Hungaria-szobrot vázolt fel a szoborbizottságnak, de a keresztény-magyar eszmének a honfoglalásra való visszavetítése nem nyerte el a tetszésüket. Az állami integritás békés jelképe helyett a honfoglaláshoz hűbb emlékjeleket kívántak, illetve azt, hogy ne csak a magyar állam egységét sugallja, hanem az ennek megtartására tett minden erőfeszítést is. Ebben az évtizedben kezdődött a turulszobrok diadalútja.
A hét emlékmű közül a zimonyi Hunyadi-tornyot emelem ki. Ennek az az érdekessége, hogy semmi köze a honfoglaláshoz, viszont a középkori magyar történelemhez annál több. Mégis a nándorfehérvári diadal ténye eltörpül a politikai szándék mellett, miszerint a toronycsúcson szárnyait kitáró turul áttekint a Száván Belgrád felé, csőrében aranyozott karddal. Már felállításakor is egyértelműen határkő-szerepet szántak az Árpád-emléknek.
Az eredeti tervekhez hűen a zimonyi tornyon elhelyeztek egy trónoló Hungaria-szobrot, azonban az emlékmű provokatív jelentése miatt a politikai és határváltozások következtében 1918-ban hamar eltűntették.
Vagyis Hungaria a nemzetiségek szemében az elnyomó hatalmat testesítette meg. Az én szememben pedig Magyarország irodalmi neve.
Zala György: Az aradi szabadság-szobor Hunnia Istennővel