2024. március 25. – PLESI ÉS DOCTOR ROCK

Szerző: | márc 25, 2024 | Vírusnapló, Archívum, Barátság, Celebek, Drockóra, Hazafiasság, Irodalom, Költészet, Kultúra, Mese, Portré, Reklám, Retró, Sex, Szeged, Szeretet, Tehetség

A VÍRUSNAPLÓ bloggere, Pleskonics András bekerült a nemzetközi lexikonokba:

DSC 4121

fotó: kollár


Pseudonym: Plesi, Dr. Rock; O: biológia-földrajz szakos középiskolai tanár, újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő, színpadi és rádiós műsorvezető, kulturális menedzser, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, Rocktörténet és az ezredforduló szelleme c. kurzusainak elindítója és vezetője, a Könnyűzene története elnevezésű érettségi tárgy kidolgozója, a Premier Művészeti Szakgimnázium és AMI pedagógiai szaktanácsadója és óraadó tanára, a Védőháló Egyesület alapító vezetője, zenei ismeretterjesztő, népszerűsítő rendezvények előadója; B: Orosháza, 1953.07.10.; P: Édesapja Pleskonics András (1926-2007) biológia-földrajz szakos tanár, Pusztaföldvár község Általános Iskolájának korábbi igazgatója, honismereti gyűjtő és író, több honismereti közösség tagja. Halála után a falu emlékparkot nevezett el róla; Édesanyja Szabó Piroska Berta (1933-) ny. iskolai élelmezésvezető; MS: Gyermekei: Éva Írisz (1987) és Nóra Lilla (1989); Felesége: Szabó Éva (1987-2014). GrA: Anyai nagybátyja Dr. S. Szabó Ferenc egyetemi tanár, környezetvédelmi szakember, az egykori Ideiglenes Nemzeti Kormány államtitkára, a Mezőgazdasági Múzeum korábbi igazgatója és az Országos Természetvédelmi Hivatal volt titkára; E: Az általános iskolát a Békés megyei Pusztaföldvár községben végezte; 1971-ben érettségizett az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola biológia-kémia tagozatán; 1975-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-földrajz szakos tanári diplomát; 1981-ben elvégezte a szegedi József Attila Tudományegyetem biológia szakos középiskolai tanár szakját is; Ca: Pályáját a sokszínűség és a párhuzamosság jellemzi, legtöbbször egyszerre dolgozott a média, az oktatás és a közművelődés területén, ráadásul többnyire valaminek a megszületésétől, illetve elindulásától. 1975-1976-ban a békés-megyei Gerendás községben tanított, itt többek között a népszerű színész, Faragó András (Topy) tanára volt. 1976-ban visszatért alma materéhez és 5 évig az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Darvas József Középiskolai Kollégiumának nevelőtanára lett; Közben az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központ kulturális és művészeti programjait is vezette, létrehozta a Deszka Színpadot, amellyel sikeres bemutatókat rendezett, komoly szakmai elismerésekkel. Mindemellett megalapította és vezette az Orosházi Jazz Klubot (amelynek történetéről tanulmány is készült). Jazz-történeti előadásokat tartott, műsorokat vezetett és részt vett az országos Pop-Rock Fesztiválok regionális fordulóinak munkáiban. 1981-től a Békéscsabai Iskolacentrum egyik kollégiumában kapott nevelőtanári állást. 1981-től 1983-ig kinevezték a Békés Megyei Jókai Színház közművelődési titkárává és a Justh Zsigmond Színházi Stúdió vezetőjévé, ahol újra segíthette Faragó András színművész korai pályáját. Közben, Steinwender József színész-rendező vezetése mellett, rendezőként is közreműködött a békéscsabai Féling Színpad első éveinek néhány előadásában – t. k.  Machiavellit és Übü királyt rendezett. Újságírói pályája: 1984-től kezdett a Békés Megyei Népújságnál, először a hírrovatban, majd a kulturális tárgyú cikkeket írt. 1985-ben a Békés megyei napilap Szeghalom városi szerkesztőségét szervezte meg, majd 1987-től a lap szegedi, illetve dél-alföldi regionális tudósítója lett. Ezzel párhuzamosan Szegedről rendszeresen írt külsősként más helyi és országos napilapoknak, kulturális folyóiratoknak, majd internetes oldalaknak is, köztük a Súgó c. helyi kulturális ajánló magazinnak, a Mai Nap c. budapesti bulvár lapnak, a Mai Reggelnek, az index.hu-nak, a Déli Apró c. hirdetőújságnak, a Teleház Magazinnak és a Falunet oldalnak. Eközben elindult a körzeti rádiózás és televíziózás, amelyek kezdőcsapataiban kipróbálhatta magát, külső munkatársaként, majd szerkesztőként is: jegyzetíró, szerkesztett műsorok és faluriportok készítője volt, majd a Szegedi Városi Televízió indulásakor annak szerkesztő-riportere lett. A kereskedelmi rádiók elindulásával 1993-tól a szegedi ipari vásárok helyszínén működő Vásár Rádió munkatársa, élőműsorok és színpadi előadások műsorvezetője lett, 1994-től pedig a Rádió 88, az országban is az elsők között indult kereskedelmi rádió hőskori kezdő 5 évének szerkesztő-riportere és reklámszöveg írója, illetve a Dél-Alföldön 12 településen megszólaló rádió egyik hangja lett. 1995-től a Rádió 88-ban éjszakai zenei műsort indított, Jazz+Az címmel. Részt vett szerkesztői stáb felállításában is.   Egész munkáságát végigkíséri, hogy az indulásnál és a hőskortól szeret jelen lenni, legyen szó akár tv műsorról, helyi rádióról, akár kulturális rendezvényekről, színjátszó kör alapításról, vagy egy oktatói program születéséről. Ugyanígy, ott bábáskodott az első szegedi kereskedelmi televízió, a TELIN TV indulásánál is, műsorvezetőként és önálló showműsorok készítőjeként. Emellett bedolgozott országos csatornáknak is, a Danubius Rádió, a Szív TV, a Petőfi Rádió, a Sláger Rádió, az MTV, a Duna TV, valamint több helyi rádió és televízió reklámjainak szövegírója, rendezője és sokszor szereplője is volt. Az 1990-es évek végén az első folyamatos műsorral jelentkező net-médium, a Szegedi Webrádió felelős szerkesztője, online műsorainak készítője, amellyel a nagyvilág magyarságát is szólítgatni kezdték. Emellett a Teleház kezdeményezések média felelőse, a kísérleti rádióik első műsorkészítője és szervezője, köztük a TeleHírlap, valamint az első, vidéki településeket a net-rádiózásba bekötő mozgalom, a FaluNet Rádió névadója és élharcosa is volt.  Oktatói munkássága: a Szegedi Tudományegyetem oktatójaként Magyarországon egyedülálló módon, de Európában is ritkaságként sikerült megalkotnia és bevezetnie egy általános műveltséget adó könnyűzenei tantárgyat. 2005-től a Rocktörténet és az ezredforduló szelleme c. kurzusok ötletgazdája és elindítója, amelyeken rocktörténetet, a kapcsolódó rockgeográfiával együtt adja elő, kitekintéssel a társművészetekre és társadalomtörténeti kérdéskörökre. Kurzusai folyamatosan többszörös túljelentkezéssel indulnak, 2023-ig több, mint 8 ezer hallgatója volt. Az egyetemen szólásmondássá vált, hogy a szegedi hallgatókat két csoportra lehet osztani, az egyik, akik bejutottak a kurzusaira, a másik pedig, akiknek nem sikerült. Egyetemi előadássorozataival és összegyűjtött tapasztalataival a pedagógia mai helyzetében sürgető, alapvető nevelési reformok ügyét szeretné szolgálni. Egy új, kortárs nevelési tantárgy előkészítésén dolgozik, ami az előző század értékeit foglalná össze, a népzene, a klasszikus és a könnyűzene területin is. Mindez, az ízlésformálás által a fiatalok erkölcsi, hazafias nevelését is szolgálhatná. Előadásain, de a médiában való szerepvállalásával is számos lehetőséget megragad a zenei ismeretterjesztésre és kortárs nevelésre. Jelmondata: a „Zenehallgatás művészete – művészetpedagógiával a pedagógia művészetéért”. 2016 és 2019 között ezt a célt szolgálta a ’Dr. Rock szakrendel’ c. retrospektív rádióműsora is, a vajdasági Kanizsa Rádió éjszakai adásában, ami podcast programként a széles nagyvilágban is talált hallgatóságot. 2011 óta a szegedi Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai szaktanácsadójaként és óraadó tanáraként, zenetörténeti előadásokat tart és a tantárgyi koncepció kialakításában vesz részt. Nevéhez fűződik a Könnyűzene története tantárgy kidolgozása az intézmény három, (békéscsabai, szegedi és budapesti) tagintézményének érettségi tantárgyaként. Egyetemi és középiskolai előadásainak is vezér elve: „A zenehallgatás kultúrája, avagy a hallgatás művészete”. Évtizedek óta Szegeden is részt vesz a tehetséggondozásban is. Büszke arra, hogy egyszemélyes intézményként, „tehetségpásztorként”, több tucat kezdő művésznek adhatta meg a színpadi bemutatkozás lehetőségét az Arany Pódium Tehetségprogram keretében, akik általa országos rendezvényeken, ifjúsági fesztiválokon, találkozókon mutatkozhattak be. Ismert és sikeres művészeket támogatott pályájuk kezdetén, köztük, még Békés Megyében, Hevesi Tamás énekest, a színművészek közül Faragó ’Topy’ Andrást, Józsa Mihályt, Horváth Margitot, Dóka Andreát, Vasvári Csabát és Vasvári Emesét, valamint Galyas László trombitaművészt, de Szegeden Ambrus Rita, Enyedi Sugárka, Hajdú Klára, Zsurkán Zsanett, Jack Wheeler, Sós Enikő, valamint a Fool Moon együttes néhány énekesének  első szárnypróbálgatásait is segíthette. Szegeden töltött közel 4 évtizede során több jelentős kulturális, sport és társadalmi esemény szervezői, lebonyolítói és műsorvezetői teendőit is ellátta. A 10. Országos Színházi Találkozó sajtótitkára, az Ifjúsági Standard Táncvilágbajnokság szervezőbizottsági tagja volt, műsorvezetőként szerepelt a Kajak-kenu VB Széchenyi-téri ünnepségén és az Első Szegedi Sörfesztiválokon. Éveken át állandó műsorvezetője volt a Land Rover Találkozóknak, a Veterán Autók Találkozóinak és a Kamionos Találkozóknak is. Összesen több, mint kétezer alkalommal volt moderátor, vagy műsorvezető a legkülönbözőbb eseményeken. A Dél-alföldi megyék számtalan kulturális és szórakoztató eseményét szervezte, rendezte olykor sajtófelelősi, illetve protokollfőnök pozícióban is. A 2000-es évek elejétől nyaranta alkotótáborokat és szabadegyetemi jelleggel, műhelyeket szervez, ismert zenei személyiségek részvételével. Drog-Rock Történet c. előadássorozata igen keresett volt évtizedeken át, különösen szabadidős programokon, táborokban, iskolai foglalkozásokon, kortárs segítő csoportokban. A drogproblémákhoz egészen sajátos módszerekkel, zenészsorsok bemutatásán keresztül közelített és igen pozitív eredményeket ért el. 2005-2006-ban, e tematika szerint rendszeres drog-prevenciós előadásokat és csoportfoglalkozásokat vezetett a szegedi a Csillagbörtönben. 2012-ben a drogprevenciós mintaelőadásaiból 11 állomásos, országos szakmai bemutatókörutat szerveztek, amelyből film is készült. Ezt helyi és országos TV programokban rendszeresen vetítették is. 2012-től, nyugdíjba vonulásáig a Szegedi Ifjúsági Ház Rendezvényközpont kulturális menedzsereként, rendezvények, klubprogramok, koncertek szervezése volt a feladata, valamint kapcsolattartás a kulturális és civil szervezetekkel, illetve részt vett az intézmény média képzésében is; WaCW: Számtalan újságcikk, kritika helyi és országos lapokban, rádiós publicisztikák, reklámszövegek, 1977 óta folyamatosan; Egyetemi és középiskolai oktatást segítő szabadkézi jegyzetek és zenetárak; Webmédia: a www.virusnaplo.hu-n megjelenő vegyes témájú írások 2020 óta; televíziós és rádiós műsorok, összeállítások, hangjátékok, portrék, riportok és filmjegyzetek; újabban a közösségi megosztókon rendszeresített zenei ismeretterjesztő és kvízjátékos programokat rendszeresített; Film: A vasúthistóriás (portré Nagy József vasúttörténészről, rendező, 2007); A tánchistóriás (portréfilm Lázár György tánctörténészről a Pavane történelmi tánccsoport vezetőjéről, rendező, 2007); Egy szép nap (Békési Eszter rendező vizsgafilmje Petri György verse nyomán, főszereplő, 2009); a Premier Iskola interneten elérhető rock-történeti sorozata: „Drockórák Plesivel”; Könyve: Az utolsó jó jogán – Medicinema (filmregény, kiadatlan); SZÍNEM JAVA (Válogatott és válogatásnélküli írások gyűjteményes kötete, szerkesztés alatt)  Aw: EMMI Miniszteri Elismerő Oklevél az ifjúság érdekében kifejtett példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként (2013); Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés a rockzene történetének kutatása és oktatása terén elért eredményei, valamint a zenei tehetséggondozásban és a hazai drogprevenciós programokban vállalt szerepe elismeréseként (2020); Artisjus Pedagógusi Díj a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkásságáért (2022); Csongrád-Csanád Vármegye Kultúrájáért Díj (2023); A Szeged365 webportál szavazásán elnyerte a „Legszegedibb Tanár” címet (2023); Me: 2001-től a Védőháló Egyesület alapítója és elnöke, amelyben zenész barátaival, hallgatóival önismereti, szociális felvilágosító előadásokat, segítő akciókat szervez; A szegedi Tiszatáj Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet vezetőségi tagja;  a Nemzetőrség ezredese, a Magyar Országos Nemzetőrség elnökségi tagja; a Berda József Társaság szegedi tagozatának tagja; a szegedi Barta Tamás Baráti Kör alapító tagja; H: Hobbija a zenék és gondolatok közösségi megosztása, a hétköznapi humor kutatása, a karcolgatás cetlikre és a kreatív zenélés, bármin, vagyis az eldobható tárgyak újbóli felhasználása művészeti alkotó jelleggel; PMM: Élete meghatározó momentuma volt, a a Szegedi Rádió körzeti stúdiójának első adásában Várkonyi Balázs első mondata: „Jó napot Szeged! Hall engem valaki?” Ez indította el a rádiózásban, ettől lett rádiós. Legmeghatóbb eseményei: a gyermekei születésén túl, amikor az Édesapjáról elnevezett park avatásán beszédet mondott és, mintha őt szólította volna, felmutatott az égre és ezt mondta: – Most figyelj ide Papa, a faludra, és a fiadra! Oktatóként büszkeséggel töltötte el, amikor egy hallgatója a rocktörténet dolgozata végén üzent neki: „Egy biztos: már réges-rég a rock and rollnak kellene uralnia a világot. Egyetemi éveim alatt eddig ez volt a legkirályibb kurzus!”. Legfontosabb büszkeségei mégis a kislányai megörökített és előhívható pillanatai, ezek számára a mindennapok örökkévalóságai; RoS: Sikere titka, hobbija és életszemlélete: „Ifjú szívekben zenélek”. Megrögzött hite, hogy a jó ugyanolyan gyorsan képes terjedni a világban, mint a rossz. Állandó szlogenje, mint Dr. Rock: A Zene, jó minden pedagógiára”, mint Plesi: „Sokat beszélek? Naná, sok a mondandóm…!”; Web: www.rocktöri.hu  vedohaloegyesulet.hu; www.premiermuveszeti.hu 

Kategóriák