A szerelem a szép ideája felé való törekvés
2024. szeptember 10. egy esős, szomorkás nap Szegeden. Egyedül ülök a szobámban és immár ezredszer is próbálom megfogalmazni magamnak, és neked is kedves Tóth László, hogy mi a szerelem.
Én az emberben sok fejlődési rendellenességet látok, de szerintem a szerelem révén az ember visszatérhet teremtett állapotába. Ugyanakkor a szerelem révén a természet is visszatér az emberben eredeti isteniségébe. A szerelmes ember önnön természetében válik képessé arra, hogy a kozmosz állapotának helyreállításán munkálkodjon.
Most elmondom, hogy a szerelem nem csak a végtelen iránt érzett csöndes sóvárgás, a szerelem a szép jelenlét szent élvezete is. Nemcsak keverék, nemcsak átmenet a halandótól a halhatatlanhoz, hanem a kettő teljes egysége.
Én, Erószban nem csupán közvetítő démont látom, hanem olyan lényt, akiben az emberi az istenivel egyesül. A szerelem állapota az istenség jelenlétét foglalja magába, nem csak ennek vágyát. márpedig az istenség látható, érzéki jelenléte a szerelemben maga a szépség.
Az emberi szellem a naiv, kezdeti, meghatározatlan önazonosságból kiindulva előbb a szerelem és a viszontszerelem vággyal teli fokáig jut el, majd az önzés stádium után elérkezik a beteljesült, kölcsönös szerelem magasabb rendű egységet adó állapotáig.
A szerelem definíciója így egyszerre tárja elém az emberi lélek fejlődéstörténetét és a benne lakozó isteni szellem önmagára találását. Az istenit önmagába fogadó ember elér az énazonoszág legmagasabb fokára és ezáltal a megismerés csúcsára is.