Kovács Henriette bejegyzése
A Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola őrzi és ápolja a nagy mesemondó emlékét.
Arthur Ferrais festménye: Jókai társasága – 1895.
Tizenegy alak van a képen. A négy partner: Tisza Kálmán, Jókai Mór, Nedeczky István és Sváb Károly. Majd a gibicek: Gajáry Ödön – Sváb Károly háta mögött -, herceg Odescalchy Gyula monoklival a szemében, Csernátony Lajos, Beöthy Algernon (Aldzsi) – a Képviselőház örökké vidám, s többször megénekelt mókamestere, egyben Jegyzője, Tisza patronáltja, „mamelukja” -, Podmaniczky Frigyes, Pulszky Károly és jobbra hátul a kedélyesen szivarozgató Mikszáth Kálmán. A falon található festmény a Haza Bölcsét ábrázolja. (Jobbról balra: Mikszáth Kálmán, Pulszky Károly, Podmaniczky Frigyes, Beöthy Algernon, Odescalchy Gyula, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Csernátony Lajos, Nedeczky István, Gajári Ödön, Sváb Károly.
Barabás Miklós festménye: Jókai Mór – 1848.
Mindig violaszín tintával ír s azt annyira megszokta már, hogy egy egyszerű levélnél is megakad, ha idegen helyen kell megírnia, ahol a tinta fekete. Azt mondja, más tintával nem jönnek úgy gondolatai. Legföljebb ceruzával tud még írni, de csak kisebb dolgokat s ilyenkor aztán kék vagy fejér regálpapírra ír. Mikor az Üstököst szerkesztette, abba többnyire ilyen papírszeletekre, irónnal írta a Tallérossy Zebulont, Kakas Mártont és Politikus csizmadiát. Törlés kéziratában nagyon ritkán fordul elő. Szép gömbölyű, inkább egyenest álló betűket vet a papírra s ha egyszer belemelegedett az írásba, meg nem áll, míg legalább két nyomtatott ívet tele nem írt, de sokszor még ennél is többet megír egy huzamban íróasztala egyik sarkában van egy kis miniatűr könyvtár, rézsarkú apró jegyzőkönyvecskékből, amelyek mind tele vannak írva.
Jókai fiatalkori önarcképe
A fiatal Jókai kiváló kardforgató hírében állt, ahogy az újságok írták:„egyike a legügyesebb vívóknak, s abban az időben szemmérték, ruganyosság és izomereje is megvolt. De nem csak ügyes vívó, erős, kitartó, gyors kezű, hanem híres jószívű ember is, ki még a légynek se szeret véteni.” Ezzel kapcsolatban sokszor emlegettek egy anekdotát, amely szerint Jókai nem volt hajlandó megvágni egy riválisát, amikor pedig végül mégis megtette, akkor úgy„karcolta meg ellenfele bőrét”, hogy közben kifejezte sajnálatát. Élete során két párbajt vívott, ezekre így emlékezett az idős író: „Magamnak két párbajom volt: pisztolypárbaj Pulszky Ferenccel és kardpárbajom Bulyovszky Gyulával. Mindkettő szerkesztői tevékenységem közben támadt.”
Jókai szoba a párizsi világkiállításon.
.
Jókai a dolgozószobájában – 1885.
Szobája bútorai mind becses antikdolgok: csavart lábú asztalok, arany- és gyöngyház – berakatokkal, titkos fiókokra járó mozaik-szekrények, ládák, pohárszék-alakú állványok festésekkel, üvegszekrények, mindez elborítva drága kötésű óriás díszművekkel, albumokkal, ritka illusztrációkkal, melyek a világirodalom legszebb ilynemű kiadványai közé tartoznak, továbbá mindenféle régi fegyverekkel, írószerekkel, térképekkel, vázákkal, ritka edényekkel.
Jókai a halottas ágyon – 1904
Jókai Mór rajza édesanyjáról.
A nagy magyar mesemondó, országgyűlési képviselő, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja, a Szent István-rend lovagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság elnöke, a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagja mint festőművész.
A Jókai-pár ezüstmenyegzőjekor (1873), balatonfüredi fénykép.
Jókainé Laborfalvi Róza (Miskolc, 1837. – Budapest, 1886.) színésznő. Jókai Mór felesége, a realista magyar színjátszás úttörője, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe.
Jókai a szegedi nőktől kapott karosszékében – 1904.
„Mi mindenünket vesztettük el Jókaiban? Azt ma még értékelni sem bírjuk, nem hogy elsorolhatnék. Nemcsak nagy költőnk volt ő, hanem egy rész nemzetünk történetéből, fellengző reményeiből, sanyarú szenvedéseiből, a bukás mélyéről fölfelé törő erőfeszítéseiből. Tanító mesterünk volt, aki megismertette velünk önmagunkat, saját nemzetünket és prófétánk volt, akinek szavából szebb, dicsőbb jövő reményét merítettük. Ő benne egyesült múltunk kegyelete, jelenünk küzdelme és jövőnk bizalma. Az ő nagysága nemzetünk nagysága volt, mértéke annak a szellemi magaslatnak, melyre a magyar ész és magyar szív emelkedni tud. Hogy a halál lezárta szempilláit, nem vesztettük el őt, csak földi porhüvelye távozott el közülünk. Lángelméjének fénye nem aludt ki, mert e fény világít és melegít az idők végezetéig. Jókai a miénk s a halál zord hatalmai sem ragadhatják el tőlünk soha.„
Fotók: Jókai Feszty Árpáddal és nejével, Jókai Rózával Feszty műtermében.
Roskovics Ignácz rajza: Jókai parolázik a Svábhegyen – 1889.
A fotón a budai királyi palota nagyterme – 1897.
Az előtérben a királyi család tagjai ismerhetők föl, név szerint legelöl áll huszártábornoki egyenruhában Frigyes főherceg, ő tőle jobbra Blanka főhercegnő és gról Apponyi Lajosné, a királyi udvarnagy felesége, balja felől pedig Auguszta főhercegnő, József Ágost főherceg, Izabella főhercegnő, Koburg Fülöp hercegnő és mellette Lipót Salvator főherceg látható. A többi előkelő úr és hölgy szintén igen fölismerhetők, de itt elég legyen csak néhányat megneveznünk. Ilyen elsőben is báró Bánffy miniszterelnök a királyi család tagjaitól balra, távolabb a kép szélén, a szék mellett gróf Apponyi Lajos királyi udvarnagy, míg e két főúr közt a főrangú hölgyek egész nagy és fényes csoportja helyezkedik el. A kép jobb oldalán Jókai Mór, dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter és báró Aczél Béla, kik mögött a főurak bosszú sora húzódik a hölgyek csoportja felé.
Híres magyarok arcképcsarnoka: Jókai Mór – 1868.
Jókai Mór rajza testvéréről, Jókai Károlyról.
Jókai Mór komáromi szülőháza.
„Jókai egy csodás, jó és ártatlan ember volt, finom lelkű, gyöngédséggel és érzékenységgel teli világhírű író volt „– írta Mikszáth Jókairól.
Mikszáth írja: „Mikor szegény édesanyám megengedte, hogy olvassam el a Török világ Magyarországon című Jókai regényt, már a tizedik sornál letettem mosolyogva, mint az olyan ember, aki hamar észreveszi, hogy rászedték. Ugyan, eredj mama! Hiszen ilyet magam is tudok írni. Olyan egyszerű, mesterkéletlen volt a nyelv, annyira természetes az észjárás, mintha a magamé lett volna. Hát, hogyne tudnék én olyat írni.”
Jókai támogatta Mikszáthot, sőt az 18810-as években gyakran vendégül látta svábhegyi villájában is.
A 22 évvel fiatalabb Mikszáth Kálmán minden fórumot megragadott, hogy magasztalja Jókait. Egy alkalommal így írt a nagy elődről:
„A Jókai híre nem kezdődik, és nem végződik sehol. A Jókai-kultusz befutja az országot, terjeng, elterpeszkedik, mint a szederinda. Mindenki ösmeri, mint a saját tenyerét.”
Mikszáthnak imponált Jókai termékeny munkássága, szerinte Jókai regényei úgy nőnek ki a földből maguktól, mint a vadszegfű, ezért viccesen azt is felvetette, hogy kell lennie még egy Jókainak, hiszen egy ember képtelen ennyit alkotni.
„Lehet e egy embernek ennyit írni?”– tette fel a kérdést, majd így folytatta:„Merő lehetetlenség. Ha írta, két-három ember írhatta. De itt viszont az a kérdés tolakodik fel, miként írhatott két ember ilyen egyforma lélekkel, egyzamatú humorral, azonos fantáziával és hanggal.”
Jókai Mór kedvelte Mikszáthot, kártyapartneréül fogadta, és a két híres regényíró a humort sem vetette meg. 1896-ban írták meg a lapok, hogy Radó Kálmán, egykori Vas megyei főispán vadászatot rendezett, majd a végén jókívánságai mellett elküldetett nyolc fogolymadarat Mikszáth Kálmán címére. Mikszáth a madarakból négyet vacsorára elfogyasztott, négyet pedig, figyelmes ember lévén, elküldetett Jókai svábhegyi címére.
Alig, hogy elindult a küldönc, csöngettek, és nyolc fogoly érkezett Jókai címéről. Ezek szerint rá is gondolt Radó Kámán. Mikszáth gyorsan sürgönyt írt Radónak, hogy küldjön még 16 madarat, azokat el is küldte Jókainak, a válasz pedig nem késett: Jókai 34 foglyot küldött vissza nyájas sorok kíséretében. A két írózseni nem cáfolta a történetet, de azt is jelezték, szó sem volt annyi fogolyról, mint amiről a lapok írtak.
Jókai, aki aztán 1904 májusában örökre elaludt. Mikszáth Kálmán a Vasárnapi Újságban írt nekrológot a kivételes pályatársról:
„A negyvenes évek nagy nemzedékéből három hegycsúcs emelkedett ki, Petőfi, Arany, Jókai. Most az utolsó is eltűnt, árnyéka elvonult a halhatatlanság fönséges boltívei alá, ahová csak azok léphetnek, akik vagy olyat cselekedtek, amit érdemes megírni, vagy olyat írtak, amit érdemes elolvasni.
Nemcsak, hogy első volt itthon, de a világon is, ami a mese folyamát illeti. Csak az idősb Dumas mérhető össze vele e tekintetben, de az is csak egyik regényében, a Három testőrben éri némileg utol, de felül nem múlhatja.”
Mikszáth úgy fogalmazott Jókairól, hogy„Isten jókedvében adta őt nekünk”, és már ekkor elhatározta, mindenképpen könyvet ír a nagy előd életéről. Meg is született a Jókai Mór élete és kora című mű, amelyben igyekezett nem csak a pátosz hangján szólni róla. Szerinte Jókai nem vette szívesen a kritikát, érzékeny és hiú volt.
Jókai temetése