Kollár Ferenc:
EGÉRFOGÓ
I. fejezet – Egérország, ahol a sajt lyukasabb, mint a demokrácia
Egérország valahol a nagyváros mélyén terült el, a csatornák, kukák és morzsaszint alatti világban. Az egerek egy része úgy gondolta, szabadok, mert senki sem mondta nekik nyíltan, hogy nem azok. A másik része meg már azt is elfelejtette, milyen az, amikor nem fél a saját árnyékától.
Egérország tetején – szó szerint a legmagasabb szemétkupac tetején – trónolt a Patkányfőnök, akit mindenki csak így hívott: ANTRACIT. Fekete volt, mint a kiégett pirítós, és olyan csillogó szemekkel nézett mindenre, mintha már előre kiszámolta volna, mennyi haszna lehet belőle. Csorgó, olajfényű szőre alatt feszült, apró ideges izmai minden kritikától rángatóztak.
– Én a nép egyszerű gyermeke vagyok! – mondogatta, miközben aranyfogát csillogtatva sajtgolyót majszolt. – Csak kicsit több szeméttel.
Antracit körül gyülekezett a Patkánymaffia: karcsú, sunyi, fekete árnyékok, akiknek zsebében mindig lapult egy „vészhelyzeti pen drive”, rajta mások kínos titkaival. Ha valaki túl hangosan cincogott, másnap már visszafogottan cincogott – leginkább azért, mert tele volt a szája patkánytól kapott fenyegető levéllel.
A kis egerek reggeltől estig dolgoztak: morzsa-bányászat, sajttöredék-logisztika, csatornafenntartás, emberi hűtők ajtajának éjszakai stressz-tesztelése. Cserébe kaptak egy darabka kemény héjsajtot, néhány lyukas zoknit takarónak, és néhány ígéretet, amitől jóllakni ugyan nem lehetett, de legalább nyomta a gyomrukat.
Nem mindenki volt ezzel elégedett.
Az egyik egér, egy kissé kopott szürke bundájú, nagy szemű, kicsit túl kíváncsi, kicsit túl okos, és túl hangosan gondolkodó példány neve BŐRKERÁG volt. A nevét onnan kapta, hogy gyerekkorában könyveket rágcsált szalámi helyett; azóta is azt tartotta: aki a bőrt rágja, eljut a tartalomig. Legalábbis remélte.
Bőrkerág nem volt különösebben erős, harcosnak sem mondhatnánk – de szerint ő az „agyazott védekezés híve” volt. Mások szerint csak sokat beszélt.
Egy este, mikor az egérkolónia fáradtan húzódott vissza a régi kazánház mellé, Bőrkerág kis barátaival kuporgott egy dohos kartondobozban: ott volt Morzsa, aki mindenre azt kérdezte „És ebből mennyi sajtot lehet csinálni?”, Csillagpötty, a legbátrabb kislányegér, és Szálka, aki keskeny volt és gyanakvó, mint egy rosszul mosott villa.
– Nem vetted észre – súgta Bőrkerág –, hogy amióta Antracit átvette a szeméthalmok feletti uralmat, valahogy egyre kevesebb a sajt, és egyre több a beszéd?
– A beszéd is kalóriát éget – morogta Morzsa. – Csak nem nálunk.
– Nem lehetne kicsit kevesebb maffiát és kicsit több egérjogot? – kérdezte Csillagpötty.
– De lehetne – sóhajtott Bőrkerág. – Csak aki ezt kimondja, az hamar „véletlenül beleesik a csatornába”. Háromszor egymás után.
Szálka idegesen fészkelődött:
– Nem jó ez az egész. A patkányok ígérnek, a nép meg elhiszi.
Ekkor a hangszórók felharsantak Egérország fölött. Antracit saját propagandacsatornája, az EgerNews 24/7 épp főműsoridőben volt.
– FIGYELEM, EGÉREK! – harsogta egy bántóan sima hang. – ANTRACIT PATKÁNYFŐNÖK ÜNNEPÉLYESEN BEJELENTI: minden egérnek, aki rá szavaz és királlyá választja, 10 BITCOINT ad!
– Tíz mit? – nézett nagy szemekkel Csillagpötty.
Morzsa felcsillant:
– Ha a „bit” sajt, akkor én benne vagyok.
Bőrkerág csak a fejét fogta:
– Nem sajt, hanem valami fura, láthatatlan, számítógépes vacak. Nem lehet megenni. Legfeljebb megemészteni, hogy megint átvertek.
– De milyen jól hangzik már – sóhajtott Szálka. – Tíz bitcoin! Olyan, mintha… valami nagyon sok lenne, amiből nekünk sose jutott.
A hangszórókból már dübörögtek a szlogenek:
„ANTRACIT – AZ EGÉR NÉP MEGMENTŐJE!”
„TÖBB SAJT, KEVESEBB GOND! CSAK RÁ SZAVAZZ!”
„AKI NINCS ANTRACITTAL, AZ A SAJT ELLENSÉGE!”
Bőrkerág ekkor döntötte el:
ha itt bármi változni fog, azt nem a patkányfőnök fogja elintézni.
II. fejezet – Antracit kampánya: Bitcoint mindenkinek! (csak ne kérdezz semmit)
Másnaptól Egérország úgy nézett ki, mintha egy óriási plakátgyárba költöztek volna. Minden csatornafalon ott vigyorgott Antracit feje, retusálva, kisimítva, aranykeretben, alatta felirat:
„EGÉRORSZÁG ÚJ KORA: ANTRACIT KIRÁLYSÁGA!”
Az alagútbejáratok fölött neonfényes táblák villogtak:
„HOLNAPRA TÍZ BITCOIN MINDEN EGÉRNEK!”
„BITCOIN = BOLDOG ÉLET!”
Senki sem tudta, mi az a bitcoin, de ez láthatóan nem zavart senkit. A patkány-médiatanácsadók azt mondták: „Részletekbe ne menjünk, csak hangozzon jól. Előbb nyerjük meg a választást, utána intézkedünk.” Ez az egyetlen dolog volt, amiben valóban profik voltak.
Antracit minden este nagygyűlést tartott a Nagy Szemétkupac Plázánál. Fölállt egy kifordított konzervdobozra, alatta reflektor – amit négy kimerült egér tekert egy dinamókeréken.
– Drága, szeretett, sajtillatú egérnépem! – harsogta. – Én vagyok az egyetlen, aki ismeri a patkányok mocskos trükkjeit! Miért? Mert én is patkány vagyok! Ki más védene meg benneteket tőlük, ha nem én? Én közülük jöttem, én vagyok a titkos hangfelvétel készítő patkány!
A tömeg morajlott. Volt ebben csipetnyi logika, és kevés veszélyes gondolat olyan, amit egy fáradt egér este félálomban hajlamos aláírni.
– Én nemcsak beszélek – folytatta Antracit –, adok is! Tíz Bitcoint minden egérnek, aki rám szavaz! Digitális sajt! A jövő sajtja!
– És meg lehet enni? – cincogta valaki hátulról.
– Persze! – vágta rá Antracit. – Virtuálisan! Gondolatban! Nem a kalória számít, hanem az élmény!
A patkány-PR-osok tapsoltak, a tömeg egy része is, bár inkább megszokásból.
Bőrkerág a tömeg szélén állt, Csillagpötty, Morzsa és Szálka társaságában.
– Ez most komoly? – kérdezte Csillagpötty.
– Komolytalanul komoly – sziszegte Bőrkerág. – Látszólag vicc, gyakorlatban rémálom.
– De nézd, kétszázezren tapsolnak! – mutatott körbe Morzsa. – Ennyi egér csak nem tévedhet!
– De. – Bőrkerág vállat vont. – A jó propaganda csodákra képes. Főleg, ha a többség éhes.
Aznap este titokban találkozót hívtak össze a régi kazánház mögötti rejtekben.
– Valamit csinálnunk kell – kezdte Bőrkerág. – Ha királlyá koronázzák, holnapután már nem tíz Bitcoint ígér, hanem húszat, aztán százat, aztán mindenkinek saját sajtbolygót. És mindig lesz még egy ígéret, amit nem tart be.
– De mi ketten-hárman mit tehetünk? – Szálka az orrát vakarta. – Őneki hangszórója van, testőrei, maffiája, saját híradója…
– Mi meg gondolkodunk – mondta Bőrkerág. – Ez néha többet ér, mint tíz hangszóró.
– Tudod, mit mondott ma a Nagy Szemétkupac tetején? – szólt Csillagpötty. – Hogy aki bírálja őt, az egérellenes. Hogy aki kérdez, az az ellenség fizetett ügynöke.
– Szuper, akkor én már minimum háromszoros ügynök vagyok – morrant Bőrkerág. – Nyugodt szívvel alszom.
Csend lett. A valóságnak az a fajtája ült közéjük, amit nem lehet sajtszelettel betakarni.
– Egyedül nem fog menni – mondta végül Bőrkerág. – Olyan szövetséges kell, aki kívülről jön. Olyan, akitől még a patkányok is félnek. Egy erős, az óceánon túli nagyfiú kell.
– Egy… patkány-patkány? – kérdezte Morzsa.
– Nem – mosolyodott el Bőrkerág. – Macska.
A többiek egyszerre szisszentek fel.
– Megőrültél?! – kapta a fejéhez Szálka. – A macska megesz!
– Nem mindegyik – rázta a fejét Bőrkerág. – A patkányoktól is félünk, mégis itt maradtunk közöttük. Mi lenne, ha találnánk egy macskát, aki… nem akar minket vacsorára?
– Olyan is van? – kerekedett el Csillagpötty szeme.
– Ha nincs, majd kitalálunk egyet – mondta Bőrkerág. – A történetekben mindig van egy macska, aki nem olyan, mint a többi. Egy macska akivel barátságban vagyok.
Így született meg a terv: Bőrkerág elindul a Macskák Világába, szövetségest keresni. Mert ha a saját világodban senki nem hallgat rád, néha át kell menni a szomszéd szemétdombra.
III. fejezet – Bőrkerág a Macskák Világában, avagy találkozás Cirmivel
A Macskák Világa felszínen volt. Már ez önmagában gyanús volt minden tisztességes egérnek. A felszínen túl sok a fény, túl kevés a rejtek, és túl nagyok az árnyak.
Bőrkerág egy öreg szellőzőcsőn mászott felfelé, amit egykor rossz helyre szereltek, és azóta is csak úgy ott volt. A város zaját dörmögve hozta magával a cső: autók, emberi beszéd, távoli zene és néha egy-egy macskanyávogás, mint fenyegető felkiáltójel.
A rácson át kimászott egy belső udvarba. Közepén napfoltos kövön hevert egy narancssárga hajú macska, puha, csíkos bundával, fehér pocakkal. Lassan ringó farka olyan ritmust vert, mint egy jazzdobos, aki túl sok tejet ivott.
A neve CIRMI volt, legalábbis ezt mutatta a piros nyakörvén lógó biléta: „CIRMI – NEM HARAP, CSAK POSZTOL”.
A macska épp egy telefont bökdösött a mancsával.
– Nem hiszem el – mormolta. – Háromszáz lájk egy porszívós videóra, és csak ötven arra, ahogy kulturáltan elfogyasztok egy felest.
Bőrkerág óvatosan köhintett.
– Khm.
Cirmi füle megremegett, de nem nézett fel.
– Figyelmeztetés: ha patkány vagy, nem éred meg a mondat végét – jegyezte meg unottan.
– Nem patkány vagyok, egér – szólt Bőrkerág. – És amúgy is, békés szándékkal barátként jöttem.
Cirmi felnézett. A sárga szeme találkozott a kis szürke gombszemekkel. Egy pillanatig csend volt – a fajok közötti diplomácia leghosszabb másodperce.
– Hm – morzsolta Cirmi. – Egér. Nem üvöltve szaladsz. Ez gyanús. Vagy nagyon bátor vagy, vagy nagyon ostoba, vagy mindkettő, ami néha a hősiesség definíciója.
– Én csak kétségbeesett vagyok – szólt Bőrkerág. – És van egy ajánlatom.
– Ha sajtról van szó, máris hallgatlak – dorombolta Cirmi, de csak félig komolyan.
Bőrkerág tömören elmesélte Egérország helyzetét: Antracitot, a 10 Bitcoinos ígéreteket, a patkánymaffiát, a megfélemlített egérnépet.
– Tehát van egy patkány, aki úgy tesz, mintha a népet szolgálná, miközben igazából… – összegzett Cirmi.
– …saját magát szolgálja, és közben mindenkit sakkban tart – fejezte be Bőrkerág.
– És mindezt hangszóróval, ígéretekkel, és „bit-sajt”-tal – bólogatott Cirmi. – Ismerős plot. Láttam már hasonló rajzfilmben.
– Szükségünk van valakire, akitől még ő is tart – mondta Bőrkerág. – A patkányok a macskáktól félnek. Ha egy macska kiáll a kis egerek mellett…
– Akkor a patkányok azt gondolják: „Ez a macska vagy őrült, vagy nagyon tud valamit” – hümmögött Cirmi. – És te melyikre tippelsz?
– Remélhetőleg a másodikra – mosolyodott el halványan Bőrkerág. – Te… más vagy, mint a többi macska? Ha kel, neked vannak rakétáid is.
Cirmi hanyagul hátradőlt.
– Nézd, én egy modern városi macska vagyok. Influenszer vagyok az „Instacirmi”-n, van egy csatornám: „MacRoar – a gondolkodó macska”. Már nem az motivál, hogy egeret egyek. Végtelen sok egeres videót láttam, kiégtem a műfajban. Inkább a tartalom érdekel. Story. Dráma. Clickbait cím, például: „EGÉR, AKI NEM FUT EL – MEGDÖBBENTŐ, AMI EZUTÁN TÖRTÉNIK!”
– Ha segítesz nekünk… – kezdte Bőrkerág.
– …akkor lesz sztori, látom – vágott közbe Cirmi. – Patkánymaffia, átvert nép, bátor kis egerek, macskaszövetség. Ez egyenesen díjnyertes anyag. Maximum annyit kérek, hogy a rólam készült plakátokon jól nézzek ki.
– Szóval… segítesz? – kérdezte Bőrkerág, és a hangja egyszerre volt reménykedő és halálra rémült.
Cirmi elgondolkodva nézett rá.
– Egy feltétellel. – Lassan felemelte a mancsát. – Nem fogok senkit széttépni. Se patkányt, se egeret. Ez nem az az animáció. Én okos megoldásokban utazom. Leleplezünk, nem lemészárolunk. Oké?
– Ez… nekem tetszik – bólintott Bőrkerág. – A hosszú távú béke ritkán épül holttestekre.
– Akkor megvagyunk – dorombolta Cirmi. – Terv kell. Szórakoztató, látványos, morálisan vállalható, és a végén a jók győznek. Klasszikus recept. Utána jöhet egy békenobeldíj.
– És a rosszak? – kérdezte Bőrkerág.
– Ők kapnak időt gondolkodni a pincében – vont vállat Cirmi. – De előbb bizonyítani kell a nép előtt, hogy patkány maradjon patkány.
Így állt össze az első Egér–Macska Koalíció, ami nem a vacsoráról, hanem a szabadságról szólt. Bőrkerág még sosem félt ennyire – és még sosem reménykedett ennyire egyszerre.
IV. fejezet – Az egérforradalom, avagy Antracit nagy lebukása
Visszatérvén Egérországba, Bőrkerág és Cirmi titokban találkozott Morzsával, Csillagpöttyel és Szálkával.
– Ez… macska. – állapította meg Szálka, miközben a betonrepedés mögül lesett kifelé. – Nem félek. Nem félek. Nem félek… De.
– Nyugi, velem van – mondta Bőrkerág. – A mi oldalunkon.
– Vagy csak így mondja – suttogta Morzsa. – De ha meggondolja magát, egy falat vagyok, te meg kettő .Az ilyen macskák egyszer a történelemben már ígérték, hogy jönnek segíteni, aztán majdnem minden bátor egér odaveszett.
Cirmi szemforgatva mosolygott.
– Ha meg akarnálak enni, nem tartanék értekezletet előtte – jegyezte meg. – Van önbecsülésem. Inkább intézzük el a Patkányfőnököt.
A terv három részből állt:
Leleplezni Antracit hazugságait – főleg a 10 Bitcoinos ígéretet.
Megmutatni az egereknek, hogy a félelem csak egy patkánytrükk.
Elérni, hogy az egerek maguk mondják ki: elég volt, nem kérnek sem Antracitból, sem barátnőjéből az Ursula nevezetű patkánycsaj segítségéből.
– Ehhez kell valami nagy, hangos, látványos – magyarázta Cirmi. – Amiből nincs kivágás, nincs „félreértett mondat”, nincs „kontextusból kiragadva”. Élő adás. EgérNews 24/7, főműsoridő. Ott fog elbukni.
– De hát az az ő csatornája! – tiltakozott Csillagpötty.
– Pont azért lesz vicces – kacsintott Cirmi. – Nem szereti, ha nem ő irányít mindent.
Az akció napján Egérország olyan izgatott volt, mintha sajtesőt ígértek volna.
Antracit hatalmas „NÉPVEZÉR SHOW”-t hirdetett. A színpadot a Szemétkupac Pláza főterén állították fel, reflektorok, konfetti, lézerfény – mintha egy világturnén lévő rockpatkány adna koncertet.
Az egerek gyűltek, tolongtak. Minden patkány-testőr posztján állt. A színfalak mögött pedig Cirmi nagyon halkan, nagyon gondosan csatlakoztatta saját kis kamera-rendszerét és mikrofonjait a fő adóhoz. Influenszer-macska volt, nem hackermacska, de a kábeleket már százszor elrágta életében – most csak egyszer átkötötte.
– Ha jó helyre dugod a kábelt – motyogta –, a valóság már nem csak háttérzaj lesz.
Antracit kilépett a színpadra, lecsapott a reflektor, a hangszórók bömböltek.
– DRÁGA EGÉRNÉPEM! – üvöltötte bele a mikrofonba. – Ma nagy nap van! Ma megmutatom, mennyire szeretlek titeket! Itt és most ünnepélyesen kijelentem…
Ekkor Cirmi megnyomott egy gombot.
A kivetítők hirtelen bevillogtak. Ahelyett, hogy Antracit logója jelent volna meg, egy másik kép ugrott be: egy sötét raktár, rossz minőségű, remegő felvétel, amelyen Antracit épp ordít valakivel.
– …engem nem érdekel az a nyomorult egérnép! – üvöltötte a felvételen. – Csak szavazzanak rám, aztán mehetnek vissza a csatornába sajtot álmodni! A bitcoin meg csak duma, érted? DUMA! A lényeg, hogy tapsoljanak!
A tömeg elhallgatott. Ez nem az a show volt, amire jegyet vettek.
– Kérem, technikai hiba… – hallatszott az egyik patkány-technikus hangja.
De Cirmi már a második felvételt kapcsolta. Antracit egy másik raktárban, suttogva, fenyegetően:
– Ha bárki közülük kritizál, előszedjük a róla készült hangfelvételeket. Mindig van valami. Ha nincs, gyártunk. Hangot vágni könnyebb, mint sajtot reszelni.
Mormogás futott végig a téren. Az egerek lassan egymásra néztek. Többen elsápadtak – vagyis annyira, amennyire egy egér el tud sápadni.
A harmadik felvételen Antracit egy patkánytanácsadónak hencegett:
– A legjobb, hogy nem is kell program. Elég, ha ordítok, bírálok, fröcsögök. A többiek meg bedőlnek. Aki utál valakit, az engem egy időre szeretni fog. Elég időre.
Ekkor a kivetítő felett megjelent egy új felirat, amelyet nem Antracit rendelt:
„FIGYELEM!
EZ ITT ANTRACIT IGAZI ARCA.
KÉP: Ő.
HANG: Ő.
VÁLASZTÁS: TI.”
A tér közepén, egy kicsi kartondoboz tetejére ekkor felugrott Bőrkerág. Nem volt reflektora, nem volt hangszórója – csak a saját, remegős hangja.
– Egeretársak! – kiáltotta, és meglepődött, hogy egyáltalán hallja-e valaki. – Én nem ígérek nektek Bitcoint. Nem ígérek nektek csodát sem. Csak azt kérem, gondolkodjatok! Ha valaki ennyire utál titeket a színfalak mögött, az tényleg a ti királyotok akar lenni?
Csend. A fajta csend, ami előtt mindig történik valami.
Aztán valaki hátulról, egy vékony kis egérhang:
– Én… én már nem akarok félni.
Majd még egy:
– Nekem nem kell Bitcoin, csak ne rúgjanak belém, ha kérdezek.
A patkánytestőrök idegesen mocorogtak. Antracit vörösen izzott a dühös fénytől.
– HAMISÍTÁS! – üvöltötte. – MONTÁZS! ÖSSZE-VISSZA VÁGOTT FELVÉTELEK!
– Lehet – szólt bele ekkor Cirmi, most először kilépve a színpad szélére. A tömeg hirtelen hátraugrált: macska a színen!
– Nyugalom – dorombolta Cirmi. – Nem rágcsálok politikai vitanapon. Allergiás vagyok a hatalomízre.
Majd Antracit felé fordult.
– Azt mondod, montázs? Akkor játsszuk le élőben. Ide kapcsolom a mikrofont. Egyetlen kérdés, egyetlen válasz. Nem vágunk semmit. Most, minden egér előtt: szereted őket, vagy csak használod?
Antracit szeme villogott, farka idegesen csapkodott.
– Én… én… – kezdte, de a hangja berekedt. – Én értetek harcolok! A csövek ellen! A macskák ellen! Minden ellen!
– Nem ezt kérdeztem – mondta Cirmi. – Nem „ki ellen vagy”, hanem „kiért vagy”. Nézd rájuk, és mondd ki.
Antracit lenézett a téren álló, fáradt, sovány, megtört, mégis most hirtelen reménykedő egerekre. Nem tudta, mit kellene mondani. Megszokta, hogy ordít, nem azt, hogy őszinte.
– Én… – nyögte ki. – Én… fontosnak tartom… hogy…
Nem jött mondat. Csak izzadt, a mikrofon pedig mindent rögzített: a tétovázást, a dühöt, az ürességet.
Végül elkiáltotta magát:
– Ez provokáció! Ti mind árulók vagytok! Egérországok uniója ellen vagytok!
Ez volt az a pillanat, amikor valami végleg elszakadt a téren. Az egerek nem ordítottak vissza. Nem rohantak. Csak nem tapsoltak tovább.
A csend lett Antracit legnagyobb ellensége.
– Elég volt – mondta halkan Csillagpötty. – Én már nem félek tőle.
– Én sem – csatlakozott egy másik egér.
– Én sem – tette hozzá Morzsa. – Még a Bitcoint is visszaadom… ha egyszer megkapnám.
Aznap este nem volt forradalmi roham. Nem borítottak fel trónt, nem gyújtottak fel szemétpalotát. Valami sokkal veszélyesebb történt:
Egérország többsége egyszerűen hátat fordított Antracitnak.
A patkányfőnök még üvöltött egy darabig, fenyegetőzött, „összeesküvést” kiáltott, „kutyamacskában” uniós erőket emlegetett. De a hangja már nem tapadt senkinek a füléhez.
Cirmi lekapcsolta a rendszert, elrakta a felvételeket.
– Ennyi elég is – mondta. – A többit bízzuk rájuk.
Az egerek először nagyon halkan, aztán egyre bátrabban azt kezdték suttogni:
– Válasszunk valaki mást. Valakit közülünk.
És a suttogás lassan döntéssé érett.
V. fejezet – Az Első és Igazi Egérland
Néhány nappal később egy régi, rozsdás csatornafedél tetején összeült Egérország nagygyűlése. Nem volt reflektor, csak pár foszló karácsonyfaégő, amit valaki megmentett lomtalanításkor. Nem volt hangszóró, csak egérhangok. De valahogy ez most pont elég volt.
– Napirendi pont – cincogta a levezető elnök, egy kopaszodó, tiszteletreméltó öreg egér. – Új rendszer. Új név. Új vezető.
– Javaslat: nevezzük el magunkat… Első és Igazi Egérlandnak – emelte fel a mancsát Csillagpötty. – Mert eddig csak olyan fél-ország voltunk. Most legyen rendes.
– Támogatom! – kiáltotta Morzsa. – De a logóban legyen sajt is!
– Az új vezető… – kezdte az öreg egér. – Többen felvetették, hogy Bőrkerágot javasolják. Mert gondolkodik, mert nem fél kérdezni, mert nem ígért soha Bitcoin-sajtot, ellenben hozott egy macskát, aki nem evett meg minket.
A tömeg halkan nevetett.
– Én… – lépett elő Bőrkerág. – Nem akarok király lenni. A királyság túl nagy falat egy egérnek. És túl veszélyes. Aki túl magasra ül, az könnyen elfelejti, hogy milyen lent. Legyen inkább… tanács. Legyenek választások, legyen több hang. Én vállalom, hogy egy darabig segítek, mint… mondjuk… Főrágcsáló, de nem örökre. És ha butaságot csinálok, lehessen engem is leváltani.
– Ez egész jól hangzik – szólt közbe Cirmi, a hátsó sorból. – Feliratnak: „Főrágcsáló – leváltható.” Őszinte brand.
– És mit ígérsz a népnek? – kiáltott be valaki. – Ingyen sajtot?
Bőrkerág elmosolyodott.
– Ingyen sajtot csak a mesék ígérnek. – körbepillantott. – Ígérem, hogy minden egérnek jusson legalább annyi sajt, hogy ne félelemből éljen, hanem ötletből. Hogy aki dolgozik, ne csak mások plakátját tartsa. Ígérem, hogy a rezsicsökkentés nálunk azt jelenti: melegebb csatornák, kevesebb beázás, több közös erőfeszítés, nem varázsigék. És ígérem, hogy senkit nem teszünk ellenséggé csak azért, mert kérdez.
– És a szuverenitás? – kérdezte Szálka. – Mert eddig a patkányok döntöttek, mi meg csak néztünk.
– A szuverenitás azt jelenti – mondta Bőrkerág –, hogy mi döntünk a sajtunkról. Hogy nem egy patkány mondja meg, mit gondoljunk magunkról. Hogy többé senki nem lesz olyan fontos, hogy nélküle ne merjünk gondolkodni.
Az egerek összenéztek. Valami furcsa érzés kúszott beléjük: mintha nagyon óvatosan, nagyon lassan, de mégis…
szabadabbak lennének.
– Szavazzunk! – cincogta az öreg.
A mancsok többsége a levegőbe lendült Bőrkerág neve mellett. Néhány egér bizonytalan volt, néhány tartózkodott, de senki sem üvöltötte, hogy „áruló”.
Ez Egérországban forradalmi érzés volt.
Antracit?
Nos, ő és hűséges patkánycsapata egy félreeső, sötét csatornaágban húzta meg magát. Időnként még mindig hallatszott felőlük valami:
– Hamisítvány! Összeesküvés! Majd meglátjátok! Én vagyok az igazi népvez…
De a hangjuk egyre halkabb lett, mert nem volt már közönségük. És egy olyan világban, ahol senki nem hallgat rád, a leghangosabb patkány is csak visszhang a saját járatában.
Cirmi időnként visszanézett Egérlandra, hol a szellőzőcsőn át, hol a saját csatornáján:
– Sziasztok, kedves követők! Itt Cirmi, ma az Első és Igazi Egérlandban jártam, ahol a Főrágcsáló nem Bitcoint ígér, hanem gondolkodást. Bizarr érzés, de tetszik.
A kis egerek pedig – Morzsa, Csillagpötty, Szálka és a többiek – lassan elkezdték megtanulni, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy holnap kolbászból lesz a kerítés, hanem azt, hogy ma végre nem félnek kimondani, ha lyukas.
Az első egéralkotmány végére Bőrkerág ezt írta:
„Egérland alaptörvénye:
Minden egér egy sajtdarabnál szabadabbnak születik.
Senki nem ígérhet olyat, amit csak a plakáton lehet megenni.
Aki fél a kérdésektől, az ne vezessen kolóniát.
A macskák közül is lehet barátot választani, ha ők is úgy akarják.”
Aláírás:
BŐRKERÁG, az első Főrágcsáló
és
CIRMI, macskanagykövet – aki ma sem evett egeret.
És ha valaki egyszer majd megkérdezi, honnan indult az Első és Igazi Egérland története, azt fogják mondani:
– Onnan, hogy egy okos kis egér nem dőlt be a tíz Bitcoinos mesének. Hanem inkább írt egy sajátot.