Az adai templom tornya azért különleges, mert eredetileg lemezzel fedett volt, de 1968-ban egy szélvihar megrongálta és le kellett bontani a tetőrészt. Az akkori plébános, Gere Vince úgy döntött, hogy nem cseréli le a lefedést, hanem egy nyitott, szélfútta, be nem fejezettnek tűnő tornyot építetett.
A felhőkbe fúródó létra, melyen a tiszta és a bűnös lelkek vándorolnak le és föl
Legjobb barátom adai. Zoltán szívvel-lélekkel adai. Néha adárol álmodik. Kávézás közbren többször beszélgetünk szülővárosáról, családjáról, hanglemezeiről, a messzeföldön hires adai sportról, az amerikában is ismert gyárairól és a mégnagyszerübb adai szakmunkásokról.
A VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzése Adáról, azaz az adai templomról szól:
A mai Ada település alapjait a törökök leverését követően a Tisza kanyargós medrei között fektették lle. Benépesedésekor az első lakói Dél-Szerbiából érkezett szerbekből és a bécsi udvar parancsára többnyire Pest, Heves, Nógrád, Szepes, Trecsén és Csongrád megyékből, valamint a Jászságból telepített magyar családokból állt.
Az általam nagyon nagyra tartott Gyetvai Péter kutatásaiból nyomon követhető, hogy az adai római katolikus plébániát 1756. május 13-án alapították, a kalocsai érseki dekrétumban már a zentai egyház leányegyházaként szerepelt.
Az első templomot 1760-ban emelték a Szentháromság tiszteletére, hogy a korábban használt, ám addigra már szűkösnek bizonyult imaházat leváltsák. Az első római katolikus templom a jelenlegi buszállomás helyén állt. Ez a templomocska 7,5 méter torony nélküli, de egy 20 kg haranggal ellátott vertfalú, nádtetős épület volt, amely a kezdettől fogva nem felelt meg a helyi igényeknek, mert 1762-ben az adai egyházközösség 497 római katolikus hívet számlált.
Ebből kifolyólag 1763-ban egy újabb torony nélküli földtemplomot építettek a szaporodó katolikus lakosság számára, amelynek nagysága 19×9,5 méter tett ki, haranglábára a következő években két darab – egy 20 és egy 40 kg. – harang került. Ennek a szegényes, szintén nádfedeles épületnek nem volt rendes oltára és keresztelőkútja, papírból készült szentképekkel díszítették, valamint egy gyóntatószék már a felszerelés részét képezte. A pénzhiány miatt az örökmécsest csak vasárnap és ünnepnapokon gyújtották meg.
Ez az éppenhogy csak kibővített templom sem volt már megfelelő a nép számára, mert már 1764-ben Kruspér Pál kamarai jószágigazgató Zomborból felterjesztést tett a Kamara felé, hogy építkezés céljából hagyják jóvá az adai templom és a plébánialak részére kiadott fát, ám ez akkor nem valósult meg.
Annak ellenére, hogy 1768-ban további hivatalos úton is jelzésre került, hogy a templom mérete nem megfelelő, érdemi változás nem történt azon kívül, hogy 1779-ben építettek még egy tornyot hozzá, így ez az épület még 25 éven keresztül, a jelenlegi templom építéséig, szolgálta az adai híveket.
Kertjében az 1760-as években 6 forint ellenében néha még temettek, de akkor már öt éve megvolt a falun kívüli katolikus temető, amely nem összekeverendő a ma is használatos nagytemetővel.
A háttérben, még ha lassan és hosszadalmasan is, de folyamatosan történtek az értekezések, előterjesztések egy új templom építésének ügyében. 1770 novemberében a Helytartótanács initiátumot hirdetett, miszerint, ha az adai templomot az egyház nem képes kijavíttatni, akkor forduljon pénzért a kamarához.
Ezt a felszólítást 1771 februárjában a Kalocsai Szentszék megvizsgálta, és arra a véleményre jutott, hogy ide nemcsak javítás, hanem egy teljesen új templom építése szükségeltetik, ennek ellenére jelentősebb előrelépés mégsem történt.
1784-ben Sudrits János adai lelkész benyújtott egy jelentést a zombori kamarához, amelyben az adai hívek – akiknek száma ekkor 2000 körül mozgott – garanciát vállaltak arra, hogy biztosítják a téglaégetéshez szükséges 600 öl szalmát.
Az építési engedély megszerzése olyannyira nehéznek bizonyult, hogy Sudrits plébános 1792 májusában a kalocsai érsekséghez fordult, hogy engedélyezzenek neki egy látogatást II. Ferenchez, hogy személyesen tegyen felterjesztés a király elé, amivel talán meggyorsíthatja a folyamatot.
Végül évek hosszas huzavonája után megérkezett az engedély, így 1793. október 20-án nagy ünnepség közepette megtörténhetett az új templom alapkövének letétele.
A Magyar Kurir 1793. november 19-én megjelent számban az ismeretlen tudósító II. Ferenc királyt méltatva arról számolt be, hogy a múlt hónapban Bács vármegyében, egy Ada nevű helységben „roppant templomot méltóztatott Fels. Fejedelmünk, a’ mostani költséges könnyűállásokra nem tekintvén, kégyelmesen épitettni.”
A templom alapkövét aznap reggel főtisztelendő Szalay István kalocsai kanonok áldotta meg – többek között ő rakta le a péterrévei római katolikus templom alapkövét is –, minekután ünnepi mise következett hat mozsárágyú kíséretével.
A szentmise után Kondray Ferenc péterrévei plébános úr a címben is erre utaló, Mózes első könyvében szereplő Jákob kövéről mondott rövid prédikációt, külön magasztalva a király kegyességét „mind az Isteni tiszteletre, mind a Fejedelmünkhöz való hivségre buzditotta számos halgatóit.”
Délben Sudtris János plébános úr nagy lakomát rendezett„mely alatt keményen ropogtak a’ Vivat Franciscus Secundus kiáltások között a’ mozsarak.” A vigasság azonban nem múlott el balesetmentesen, a tudósító azzal zárta sorait, hogy az egyik ember keze alatt, miközben somfa szeggel fojtotta volna le a korpával kitömött mozsarat, a puskapor berobbant és a kigyulladt mozsár a lábát megsebesítette, egyik kezét pedig leszakította.
Az új templom építése ezután még két éven keresztül tartott, tervezője nem ismert. Egyes hagyományok szerint a felhasznált tervrajzok eredetileg az 1911-es tűzvészben leégett zentai Szent István-templomhoz készültek, ám az építőmester szerelmes lett egy adai lányba, és a nagyobbik templomot Zenta helyett Adára építette.
Végül több évtizednyi várakozás után, 1795-ben a hívek használatba vehették szép, új templomukat. A 44×16,5 méteres nagyságú, 42 méteres toronymagasságú neobarokk stílusban emelt épületet még abban az évben az elődeihez híven, szintén a Szentháromság tiszteletére szentelték fel.
Kevesen tudják, hogy pár évre rá Sudrits János plébánost az a megtiszteltetés érte, hogy – első és nagy valószínűséggel utolsó személyként – az általa emeltetett templom kertjében helyezzék végső nyugalomra.
