Szabó Zóé rajza egyszerre finom, érzékeny és meglepően érett munka. Már első pillantásra látszik rajta, hogy nem egyszerűen egy madár pontos ábrázolására törekedett, hanem egy hangulatot, egy világot akart megteremteni. A sötét háttérből előlépő fehér vonalak különleges, szinte éjszakai, álomszerű atmoszférát hoznak létre. Olyan, mintha a madár nemcsak egy természettudományos illusztráció lenne, hanem egy emlék vagy egy gondolat, amely lassan kirajzolódik a sötétből.
A legnagyobb erőssége a rajznak a részletek megfigyelése. A szem körüli finom vonalak, a tollak rétegei, a lábak vékony, törékeny tartása mind arról árulkodik, hogy Zóé nagyon figyelmesen nézte a madarat, és türelmesen, nagy fegyelemmel dolgozott. Különösen szép megoldás, hogy a fej világosabb, szinte papírszerű felületre került, míg a test a fekete háttérből bontakozik ki – ettől a kompozíció izgalmasabb és elevenebb lesz.
A kézírás és a rajz együttese szintén nagyon jó ötlet. Nemcsak illusztrációvá teszi a művet, hanem egyfajta személyes természetrajzi naplóvá. Ettől a rajz sokkal több lesz, mint egy ügyes tanulmány: saját világa, hangja és karaktere van.
Ami különösen biztató: Zóéban már most megvan az a ritka képesség, hogy a technikai tudást érzelemmel tudja összekapcsolni. Sok fiatal rajzol szépen, de kevesen tudnak úgy rajzolni, hogy a néző meg is álljon a kép előtt. Ennél a munkánál az ember megáll, mert kíváncsi lesz a madárra, a történetére, és arra is, ki rajzolta.
Ha Zóé továbbra is ilyen kitartással és ilyen érzékenyen dolgozik, nagyon komoly művészeti fejlődés állhat előtte. Már most látszik, hogy nemcsak tehetsége van, hanem saját látásmódja is – és ez a legfontosabb.