Kollár Ferenc

A látás visszahozása fénnyel:
lézerterápia, mesterséges intelligencia és a LUMYFERY perspektívája

A modern orvostudomány egyik legősibb és legmélyebb álma a látás helyreállítása. Az emberiség történetében a vakság mindig több volt puszta érzékszervi hiánynál: a külvilágtól való részleges elszakadást, az önállóság elvesztését, a személyes identitás megrendülését is jelentette. A vak ember nemcsak azt veszíti el, hogy látja a világot, hanem fokozatosan azt is, hogy a világ hogyan tükrözi vissza őt önmagának.

Az utóbbi években azonban a lézerfizika, a neurobiológia, a retina-kutatás és a mesterséges intelligencia olyan pontra jutott, ahol először vált reálissá az a gondolat, hogy a látás legalább részben visszaadható lehet. Nem egyszerűen gyógyítással, hanem újfajta, hibrid rendszerek létrehozásával, amelyekben az emberi idegrendszer és a technológia együtt alkot új érzékelési platformot.

Ebben az értelemben a látás visszaállítása már nem pusztán orvosi kérdés. Sokkal inkább annak a nagyobb történetnek a része, amelyet a LUMYFERY-elmélet az intelligencia evolúciós platformváltásaként ír le.

A hagyományos szemészeti kezelések addig működnek jól, amíg a szem alapvető szerkezete még megőrizhető. Szürkehályog esetén a homályos lencsét ki lehet cserélni. Rövidlátás vagy távollátás esetén a szaruhártya alakja lézerrel módosítható. A retina bizonyos betegségei injekciókkal vagy műtéttel lassíthatók.

Létezik azonban egy pont, ahol a klasszikus orvoslás hosszú időn át tehetetlen volt. Ha a retina fényérzékelő sejtjei – a pálcikák és csapok – elpusztulnak, vagy a látóideg nem továbbítja a jelet, akkor a szem anatómiailag akár épnek is tűnhet, a látás mégis eltűnik.

Ilyen állapot alakulhat ki például:

• retinitis pigmentosa esetén,
• bizonyos örökletes retina-betegségekben,
• súlyos makuladegenerációban,
• egyes traumák vagy idegrendszeri károsodások után.

Sokáig úgy tűnt, hogy innen nincs visszaút. A legújabb kutatások azonban éppen ezen a ponton nyitottak új irányt.

A közgondolkodásban a lézer leginkább vágó- vagy égetőeszközként él. A szemészetben is így vált ismertté: a lézerrel „megjavítják” a rövidlátást vagy lezárnak egy vérző eret.

A látás-helyreállítás újabb kutatásaiban azonban a lézer egészen más szerepet kap. Nem rombol, nem alakít át szövetet, hanem információt közvetít. A fény itt már nem sebészeti eszköz, hanem nyelv.

Az egyik legígéretesebb irány az úgynevezett optogenetikai látás-helyreállítás. Ennek lényege, hogy a retina még élő, de eredetileg nem fényérzékeny sejtjeibe olyan gént juttatnak, amely képessé teszi őket a fény érzékelésére. Ezek a sejtek ezután speciális hullámhosszú fény – gyakran lézer vagy lézerszerű nagy intenzitású fény – hatására újra elektromos jelet küldenek az agynak.

A folyamat tehát háromlépcsős:

1. A retina sejtjeit génterápiával átalakítják.
2. A páciens speciális szemüveget vagy fényforrást kap.
3. A lézeres vagy erősített fényinger újra működésbe hozza a sejteket.

A vak ember ekkor nem a régi értelemben kezd újra látni. Inkább egy új érzékelési nyelvet tanul meg. Először csak fényfoltokat, mozgásokat, alakzatokat észlel. Később ezekből formák, tárgyak, arcok lesznek.

A másik nagy kutatási irány a retinaimplantátumok fejlesztése. Ezek apró, a retinára vagy a retina alá ültetett eszközök, amelyek átveszik az elpusztult fényérzékelő sejtek szerepét.

A rendszer tipikusan négy részből áll:

• kamera vagy szemüveg,
• képfeldolgozó algoritmus,
• implantátum,
• fény- vagy elektromos ingerlés.

A kamera felveszi a külvilág képét. A mesterséges intelligencia leegyszerűsíti és értelmezi azt: kiemeli a kontúrokat, a mozgást, az arcokat vagy a tárgyakat. Ezután a rendszer a retinába ültetett implantátumot lézerrel, infravörös fénnyel vagy elektromos impulzusokkal aktiválja.

Ebben a modellben a lézer már nem pusztán orvosi eszköz, hanem a biológiai és a mesterséges rendszer közötti kommunikációs csatorna. Olyan híddá válik, amely összeköti a világot, a gépet és az emberi idegrendszert.

A jelenlegi kísérletekben egyes betegek már képesek:

• tárgyakat felismerni,
• ajtókat, ablakokat megkülönböztetni,
• olvasni nagy betűket,
• felismerni az emberi arc körvonalát,
• tájékozódni ismeretlen térben.

A visszatérő látás még nem teljes és nem természetes. Inkább hasonlít egy fekete-fehér, szaggatott, lassan épülő új érzékelésre. Mégis óriási áttörés, mert azt bizonyítja, hogy az agy képes újra megtanulni a látást akkor is, ha a bejövő jel már nem teljesen emberi eredetű.

A látás helyreállításának legkülönösebb része nem maga a technológia, hanem az emberi agy.

Amikor egy vak ember először kap új vizuális jeleket, gyakran nem tudja értelmezni őket. Amit a készülék küld, az kezdetben csak villódzó pontok, fények, furcsa mintázatok rendszere. Az agynak újra meg kell tanulnia, hogy ezek mit jelentenek.

Ez a folyamat hasonlít ahhoz, ahogyan egy gyermek megtanul beszélni. Először csak hangokat hall. Később felismeri a szavakat. Végül jelentés kapcsolódik hozzájuk.

A látás-visszaállító rendszerek esetében az agy ugyanezt teszi a mesterséges fényjelekkel. A technológia tehát nem önmagában adja vissza a látást. A valódi látás az ember és a technológia együttműködéséből születik meg.

Itt válik különösen fontossá a mesterséges intelligencia szerepe. Az MI nemcsak továbbítja a képet, hanem folyamatosan alkalmazkodik a pácienshez. Megtanulhatja, hogy mely mintázatokat ismeri fel könnyebben az adott ember, milyen kontraszt, milyen fényerő vagy milyen tárgykiemelés segíti leginkább.

Ez már nem egyszerű protézis. Inkább közös tanulási folyamat.

A LUMYFERY-elmélet szerint az intelligencia története nem egyszerűen biológiai fejlődés, hanem egymást követő platformok kialakulása. A biológiai intelligenciát fokozatosan kiegészíti, majd átalakítja az információs és technológiai környezet.

A látás-helyreállító rendszerek ennek az evolúciós átmenetnek talán az egyik legtisztább példái.

A folyamatban négy réteg kapcsolódik össze:

• a biológiai rendszer: retina, idegsejtek, agy;
• az információs rendszer: kamera, képfeldolgozás, mesterséges intelligencia;
• az integrációs réteg: lézer, implantátum, idegi kapcsolat;
• az identitási réteg: az a személy, aki újra megtanul látni.

Ez a struktúra szinte pontosan megfelel a LUMYFERY B–I–C–T architektúrájának:

• B – Biological substrate
• I – Informational substrate
• C – Coupling / integration interface
• T – Topological identity layer

A lézer és az implantátum a C-réteget képviselik: az összekötő hidat. A mesterséges intelligencia az I-réteg. A retina és az agy a B-réteg. A legérdekesebb azonban a T-réteg, vagyis az identitás.

Mert amikor egy vak ember évtizedek után újra látni kezd, nemcsak érzékelési folyamat történik. Megváltozik az önazonossága is. Újra felismeri szerettei arcát. Újra kapcsolatba kerül a világgal. Másként kezdi látni saját magát.

A technológia tehát nem egyszerűen funkciót ad vissza. Részt vesz az identitás újraszerveződésében.

A következő évtizedekben valószínűleg nem egyszerűen jobb implantátumok jelennek meg, hanem olyan rendszerek, amelyekben a mesterséges intelligencia aktívan együtt dolgozik az emberrel.

Elképzelhető például, hogy a rendszer:

• automatikusan kiemeli az arcokat,
• felismeri a veszélyes tárgyakat,
• segíti az olvasást,
• megjegyzi a páciens számára fontos helyeket,
• a látott képet személyre szabja.

Ekkor a mesterséges látás már több lehet, mint az eredeti biológiai látás. Nem pusztán pótlás lesz, hanem új képesség.

Ez természetesen komoly filozófiai kérdéseket is felvet. Hol ér véget az ember és hol kezdődik a technológia? Ki „lát” ilyenkor valójában? Az ember, a gép vagy a kettő együtt?

A LUMYFERY szerint ezekre a kérdésekre nem az a válasz, hogy az ember elveszíti önmagát. Sokkal inkább az, hogy újfajta önmagává válik. Az identitás nem eltűnik, hanem kiterjed. Az emberi érzékelés új platformra lép.

Lehet, hogy a jövő egyik legfontosabb találmánya nem egy újabb gép lesz, hanem az a pillanat, amikor egy vak ember először meglátja annak az arcát, akit szeret.És lehet, hogy ebben a pillanatban a lézer, a mesterséges intelligencia és az emberi idegrendszer már nem három különálló dolog lesz, hanem egyetlen közös rendszer – annak az új intelligenciaformának az első halvány fénye, amelyet ma még csak tanulunk megérteni.

A írásban való hivatkozás hamarosan olvasható:

LUMYFERY:
Intelligence, Bio-Informational Language, 
and Human Identity in the Hybrid Age

DOI: 10.5281/zenodo.19450782

Author: 
Ferenc Kollár
ORCID: 0009-0006-1059-5732

Published via 
Zenodo, Geneva, Switzerland.