Régi emlék:
Kint még sötét van.
Az utcai lámpa fénye beszüremlik a spaletta nyílásán.
Fülelek.
A hóban csikorgó bakancsok haladnak a vasútállomás felé.
A kishegyesi emberek igyekeznek, hogy elérjék a hajnali vonatot,
A fáradtolaj szagú, hideg vagonok a verbászi cukorgyárba és verbászi étolajgyárgya viszik, a valamikori hegyesi kubikosok leszármazottait.
Élesítem a hallásomat, próbálom kitalálni:
Egy hórihorgas nagy léptekkel egyedül megy,
ketten mennek, apókat lépnek, alacsonyak, ducik, útközben egymásnak adják a pálinkásüveget,
utánna jön valaki, aki húzza az egyik lábát, csúnyán köhög, a TBC jele, a Kossuth utca felől jön, hamarosan meg fog halni.
Fülelek.
Apám felkel, odajön hozzám és betakargat.
Megfogom a kezét.
Suttogva kérdezem:
Ugye te nem fogsz meghalni?
Új emlék:
Hajnal van, még sötét a Hajnóczy utca.
A felhúzott redőny alatt beáramlik az utcai lámpa fénye.
Fogom a kezed.
Engeded.
Számban érzem a pillanatnyi öröm titkos fahéj ízet
A törékeny kis kezed elveszik a tenyeremben.
Mocorogsz, elveszed a kezed.
Halkan kérdezem:
Ugye nem fogsz elhagyni?
