A VÍRUSNAPLÓ olvasói ezúttal egy egészen fiatal alkotóval ismerkedhetnek meg. Szabó András Noel, a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum első évfolyamos tanulója még pályája legelején jár, verseiben azonban már most felfedezhető az a belső késztetés, amely minden költészet igazi kiindulópontja: az érzések kimondásának vágya.
Három verse – Szíved nyugalma, Álmom és Csak ő – ugyanannak a lelki világnak három különböző arcát mutatja meg. A csend, a szerelem, a hiány, a vágyakozás és a remény vissza-visszatérő motívumokként jelennek meg soraiban. Nem kiforrott költészetet olvasunk, hanem egy érzékeny fiatal ember első vallomásait, amelyek éppen őszinteségük miatt tudnak közel kerülni az olvasóhoz.
Noel verseinek legnagyobb erénye az érzelmi hitelesség. Nem bonyolult képekkel vagy különleges formai megoldásokkal kíván hatni, hanem közvetlenül beszél arról, ami benne él. Ez a természetes megszólalás sokszor fontosabb, mint a technikai tökéletesség, hiszen a költészet első feltétele mindig az, hogy legyen mit elmondani.
Természetesen minden pályakezdő alkotó előtt hosszú út áll. A ritmus, a képek gazdagítása, a nyelvi pontosság és a versszerkesztés még sok fejlődési lehetőséget rejt magában. Ugyanakkor ezek a versek már most arról tanúskodnak, hogy szerzőjük keresi a saját hangját, és nem fél megmutatni belső világát az olvasóknak.
A VÍRUSNAPLÓ örömmel ad helyet az ilyen első próbálkozásoknak is. Hiszen minden költő egy első verssel kezdte, és minden jelentős életmű mögött ott álltak azok a bátor pillanatok, amikor valaki először merte megmutatni gondolatait a világnak.
Reméljük, hogy Szabó András Noel számára ezek a versek nem lezárnak, hanem megnyitnak egy hosszú alkotói utat, amelyen kitartással, olvasással és sok-sok vers megírásával egyre közelebb kerülhet saját költői hangjához.
Csak ő
Mintha üres kottát szeretnék játszani.
Mintha fogatlanul szeretnék rágni.
Mintha számok nélkül szeretnék szorozni.
Mintha lélek nélkül szeretnék érezni.
Mintha test nélkül szeretnék létezni.
Minden ajtó mögött egy embert keresek.
Minden úton egy célt követek.
Minden képen ugyanazt a képkeretet.
Minden ágon ugyanazt a levelet.
Minden kínban ugyanazt a szeretetet.
Csak ő tartja ki kezét.
Csak ő mozdítja rám szemét.
Csak ő söpri ki gondolataim szemetét.
Csak ő adja át fényét.
Csak ő mutatja meg valódi szeretetét.
Ezért szeretem kezét,
fejét, szemét, sebét,
lelkét, kegyét,
szájperemét,
és azt, hogy még mindig
éli az életét.
Szíved nyugalma
Eluralkodik mindenen a csend.
Keresed a fényt, de sötét a termed.
Csak csukd le lassan a szemed.
Pihenj meg, hisz megérdemled.
Átjár a nyugalom.
Úgy érzed, mintha járnál a holdon.
Szeretnél aludni, egyetlen csillagom,
én is tudom.
Csak lélegezz:
eltűnik lelkedből minden korom.
Szereteted mégsem tűnik el.
Szépséged nem múlik el.
Látásod nem vakul el.
Hangod nem némul el.
Aludj, drága,
álmaid majd elviszik
a rossz gondolataidat.
Álmom
Volt egy álmom.
Szerettem azt az álmot.
Az álom is szeretett engem.
Tetszett, mégsem kellett.
Imádtam, majd gyűlöltem,
de meg kellett tennem:
meg kellett keresnem.
Annyira, de annyira kell.
Elkápráztat, megnevettet.
Elviszem magammal a sírba,
hol boros könnyeket sírva,
szíve ritmusát írva
átölelem, mintha
utolsó virágát nyitná.
Végre velem van,
és én vagyok vele.
Karomon őszinte nyomokat hagy csókja,
éppen ezért hiszem:
Isten veled, bánat,
és béke legyen
gyenge szívemen.
A VÍRUSNAPLÓ szerkesztősége szeretettel köszönti a legfiatalabb vendégszerzőink egyikét, és kíváncsian várja következő verseit.