A szabadkai Gimnázium
1965-ben a szabadkai Mosa Pijade Gimnazium Természettudományi Szak I. b. osztályelnőke, 1966-bam már az iskola diákelnöke voltam. Tanáraim: Neverkla Tibor matek, Sturc Béla biológia, Struc Jolán magyar, Horváth Emma latin, azt mondták, hogy a mi osztályunk helyén járt Kosztálányi Dezső is, mikor az édesapja volt a gimnázium igazgatója. 1967 januárjában az iskola igazgatójától, Ströbl Aladártól kulcsot kaptam az iskola főbejáratához mert vasárnap délutánonként az emeleti díszterenben teadélutánt-táncot szerveztem. Később kulcsom lett a tanári szobához is.
A kulcsokat sohasem adtam vissza – még 1972-ben is bejártam az iskolába.
A szabadkai Városi Könyvtár
1965-től a könyvtár olvasótermében tanultam. A könytárosok engedélyével bejáratos lettem a könyvraktárba is. A következő évben Szentgyörgyi Istvánnak, a könyvtár igazgatójának feltünt, hogy én nem csak ott tanulok, hanem írásaimhoz kutatómunkát is végzek és kulcsot kaptam tőle, hogy éjszakára is maradhassak. Télen szólnom kellett neki, hogy mikor maradok éjszakára, mert akkor a takarítónővel befütetett és tüzelőt is bekészítetett az olvasóterem jobb oldali cserépkályhályába, hogy ne fázzak éjszaka.
A kulcsot 1974-ig használtam.
A szabadkai Városháza
1966-1972 között a szabadkai Városháza volt az igazi otthonom. A Váosháza felemeletén, a 18-as szoba volt az irodám – az Ifjúsági Műsoriroda. A harmadik emeleten volt a lakásom és a fotó-műtermem, a harmadik emelet 184-es terme volt a zenekarom, a The Electric Circus beat-eggyüttes próbaterme. A harmadik emeleti Rádió volt a másik munkahelyen. A első emeleten volt a harmadik munkahelyem, Duránci Béla egy időre rámbízta a Honi Galéria vezetését.
A Városházán 1968-ban szervezztem meg a belgrási magyar nagykövet segítségével az első magyar könyvkiállítást Jugoszláviában.
A Városháza dísztermében számos irodalmi-zenei estet szerveztem, többek között az Újvidéki Rádió aranymikron vetélkedőjét is.
A Városháza Kék Termében rendeztem az Életjel Fiatal Szabadkai Költők műsorsorozatát.
Majd 1969-ben részt vettem a Városháza teljes műszaki felújjításában.
A Városházán működő Szabadkai Kultúrotthonban is munkaviszonyom volt. Az igazgató Kovácsvity Bátó; a műsorigazgató Radonyics Dragisa; a műszaki igazgató Polyakovity Iván, a művészeti igazgató Lévay Endre; a szervezési igazgató Grizák Antal komoly felelőséggel járó vezetői feladatokat bíztak rám. A minkakönyvi kimutatások szerint például 1969. decemberében 361 órát dolgoztam.
Grizák Antitól és Futó Feri Bácsitól 1968 januárjában kulcsot kaptam a Városháza díszbejatához, a Zöld Teremhez, a Sárga Teremhez és a toronyhoz. A kulcsok ma is nálam vannak.
A szabadkai Életjel
1966-tól már az Életjel Fiatal Költők műsorainak szerkesztője voltam. 1968-tól a Városháza Zöld Terme lett az irodám, még telefontbis kaptam, ami akkoriában nagy szó volt. Szintén a Városháza Kék Termében rendeztem a Fiatal Költök irodalmi estjeit. Műsoraimban állandó fellépőim voltak: Murényi Mátyás, Beer Miksa, Tóth Anna, Horváth, Mihály, Luhovics József, Dóró Lázár, Basch Edit, Gubics Ferenc, Damjanovics Erzsébet, Fekete Vilmos, Nádudvardy Tibor, Nagy tibor, Pásti M.Gyula, Király Tibor, Rörig Ottó, Sebestyén Annamária, Szilasi Vera, Krekovics Ferenc, Szép Aranka, Francz Mihály.Vajda Ernő, Kotroba Júlia, Vujkov József, Bóka Zsuza, Ripcó Erzsébet, Tóth István, Sveller Irén, Gulyás László, Bada Irén, Tallós Zsuzsa, Jánosi Károly, Molnár Cs. Attila.
Az Életjelben való közreműködésem 1972-ig, 7 éven át tartott.
A szabadkai 7Nap
A 60000 példányszámban megjelenő 7 NAP már 14 éves koromban közölte első, Szabadkai Öszi Tárlat festői és képei című írásomat. 1966-1972 közötti időszakban vagy 200 írásom jelent meg – néha álnéven is (Szücs Ferenc, Kocsis Frigyes, Tisity Gábor stb.). Megjelent írásaim: A fiatalok öngyilkosságának okai, Nagyinterjú Balázs G. Árpád festőművéssszel, interjú sorozat a Népszínház szinészeivel, tudóísitás sorozat a híres szabadkai teakolbászról, riport sorozat ismert emberekkel, a VIII. Vajdasági Romhambrigád ünnepségei, írások kulturális rendezvényekről, versek, karcolatok.
A 7NAP szerkesztőségét a Szabadság téri Nityin Palota félemeletén lévő lakásból alakították ki. Az előszobába Burkus Vali néni dolgozott, a balra lévő Bohém Irodában Sáfrány Imre (grafikai szerkesztő), Gönczi Sára, ujságíró és Kollár Ferenc, ujságíró. A jobra lévő iroda volt a Szerkesztőség, ott ült Dévavári Zoltán , a korrektor, Kolozsi Tibor a főszerkesztő és Petkovics Kálmán, a felelős szerkesztő. Negyedik helyiség volt az igazgatói iroda, ahol Grósz György űlt. Később a szerkesztőség meletti lakásból került kialakításra a fotólabor és a könyvellőség valamint a kártyaszoba.
Én 1968-ban Petkovics Kálmántól kulcsot kaptam a szerkesztőséghez, hogy éjjel dolgozhassak, mert csak akkor volt szabad egy Biser írógép.
A 7NAP.ban való közreműködésem 1972-ig 7 éven át tartott.
A Szabadkai Rádió
A Szabadkai Rádió 1968 végén kezdte meg munkáját a Városháza padlásterében. A szerb műsorok szerkesztője Merkovics Lázár, a riprter pedig Simokovics Marika volt. A magyar músorok szerkesztője Nagy József, felesége Nagy Marika és Kakas József pedig a bemondók voltak. Az indulás után egy hónapra már engen is meghívtak, hogy szerkesszem a z Ifjúsági Kultúrális Műsort. Pataki Zoltán technikus-hangfelvételező közreműködésével indult az egyórás músor minden vasárnap délután. Késöbb műsorvezetőnek Dudás Juditot hívtam meg. A műsoromban állandó fellépők voltak: Balázs-Piri Zoltán, Muszin Imre, Kasza Éva, Masa Irén.
A Szabadkai Rádióban való közreműködésem 3 évig, 1971-ig tartott, végig volt kulcsom, mert a felvételezővel, Pataki Zolival csak éjszakai terminust kaptunk a studióba.
Jelen a szabadkai ifjúsági folyóirat
1967-ben fiatal szabadkai újságíróként kezdeményeztem egy ifjúsági lap alapítását, melynek megszűnéséig, 1976-ig egyik szerkesztője volt. 1969–1976 között 53 szám készült. Egyes lapszámok megtalálhatók az Országos Széchényi Könyvtárban (1969-1976) is.
A Jelen szerkesztésében részt vett Ruzmann Rudolf, Bencsik István, Guzsvány Mária, Gönci Sára, Siskovszki András, Hornok Ferenc, Burián László, Beer Miksa, Horváth Sándor, Gubics Ferenc, Kopeczky Csaba, Krekovics Ferenc, Németh Janos, Toldy József Szalma László, Szabó H. Teréz, Király László, Kasziba István, Lantos László, Terék Erzsébet, Gyólai Zoltán, Vujkov Mária, Gulyás József, Právda József és Miskolczy József.
A Jelen impresszumában főszerkesztőként voltak megjelölve: Beer Miksa (1970), Ruzmann Rudolf (1971), Németh János (1972), Miskolczi József (1973), Aleksandar Merković (1974), Kollár Ferenc (1975).
1975 októberében (amikor Merković, volt a főszerkesztő és Siskovszky, a technikai szerkesztő) a lapot a vezércikk és annak illusztrációja miatt a „cenzúra” bezúzatta, a szerkesztőket azonnali hatállyal menesztették és még aznap engem neveztek ki főszerkesztőnek. Valójában az ifjúsági titkár, Ilija Šuica tett kifogást és szerzett bírói végzést arra, hogy a lapot az újságárusoktól összeszedjék és bezúzzák. Az akkori politikusokra oly jellemzően minden szimbólumot félreértettek és történelmi ismeretük hiánya miatt félre is magyaráztak. A Jelen címlapján pedig egy olyan grafika volt, melyen egy kis partizán csillagos golyót lő a nagy német katona szívébe. A politikusok-cenzorok szerint a partizánt sohasem lehet kicsinek, a németet pedig nagynak illusztrálni. Hiába volt minden ellenérv, hogy igazi hős cselekedet az amikor Dávid legyőzi Góliátot – a lapot mégis bezúzták.
1967. november 18-án az Szabadkai Községi Ifjúsági Szövetség közgyűlésén Kollár Ferenc kezdeményezte, egy magyar nyelvű ifjúsági irodalmi folyóirat indítását.
Előzményként el kell mondani, hogy a moravicai fiatalok, Tóth László és Vankó Gergely már 1967 márciusban megjelentették újságjukat Vándorbot címmel. Szabadkai delegációként Gyulyás József, Török István és én elmentünk hozzájuk, hogy együttműködést kezdeményezzenek, de ők azt mereven elutasították. Többek között ezért határoztak egy szabadkai lap megalapításáról.
1967 őszén Törökkel és Gulyással határoztam a lapról. Alfa nevet választottuk és a grafikai tervek is elkészültek, azonban sem az Ifjúsági Szövetség sem a Községi Képviselő Testület nem igazán állt a kezdeményezésem mögé. Pedig Bagi Károly községi elnök megengedte, hogy a cél érdekében felszólalhattam a Képviselő Testület ülésén. A komitétosok azonban azzal érveltek, hogy nincs Szabadkán annyi munkás fiatal költő, hogy egy lapot meg lehessen tölteni. Én ennek az ellenkezőjét szerettem volna bebizonyítani. Jártam a középiskolákat meg a gyárakat és próbáltam versírásra buzdítani a fiatalokat, sőt még valami gyorstalpaló tanfolyamot is tartottam számukra, de nem igazán jött össze nagyobb költői társaság, csak egy-két zsendülő munkásköltőt sikerült előállítani. Ezt látva megbeszéltem Dévavári Zolival, az Életjel szerkesztőjével, hogy az Életjel keretében megrendezhessem a fiatal tollforgatók vetélkedőjét. Összetoboroztam legbizalmasabb barátait és felkérte őket, hogy legyenek költők, azaz induljanak a vetélkedőn, azaz adják nevüket, majd én megírom helyettük a verseket.
Balogh Mihály, Tisity Gábor, Szücs Ferenc, Hicsik Sándor, Kiss Péter, Kovács János vállalták a költői szerepet és 1969 március – április folyamán a Városházán le is zajlottak a vetélkedők. Természetesen a vetélkedőn indult a többi, valódi fiatal költő is. Én nem indultam, hanem a műsort szerkesztettem és vezettem. A bíráló bizottságot az Életjel szerkesztői alkották élükön Dévavári Zoltánnal.
Az eredményhirdetés után számomra kiderült, hogy minden díjat az én költőim nyertek. A díjak azt jelentették, hogy a verseket a 7Nap közli és azért honorárium jár. Harminc év elteltével úgy emlékszem, hogy a megjelentett versekért soronként 4 Dinár volt a tiszteletdíj. Minden díjnyertes barátomtól felhatalmazást kaptam, hogy nevükben felvehessem az engem illető honoráriumot. Szerintem Dévavári, aki egyben a 7Nap lektora is volt, rájött, hogy a versek egy alkotótól származnak, csak mivel ő is asszisztált a vetélkedőhöz, nem akart botrányt, hanem inkább hallgatott.
Minden esetre ezek után igazoltan bizonyítani lehetett a községi pártpolitikai vezetőségnek, hogy milyen sok fiatal munkásköltő alkot Szabadkán és nincs akadálya az ifjúsági irodalmi lap indításának. Ellenben politikai naivitásomra vallott, hogy csak magyar lapról beszéltem, ezért a lap alapítási ülésére nem hívtak meg. Nélkülem hozták meg a döntést a magyar nyelvű Jelen és a szerb nyelvű Sada ifjúsági testvérfolyóiratok indításáról.
A magyar nyelvű Jelen főszerkesztőjévé Ruzman Rudolfot nevezték ki. Ruzman másnap megkereste és felkérte Kollárt, hogy írja a lapot, mert ő magyarul nem, csak szerbül tud írni. Mint főszerkesztő vállalta a felelősséget, én pedig írtam a botrányt keverő politikai vezércikkeket. Ruzman mindig kiállt mellettem és megvédet, de a kommunista pártpolitikusok is rájöttek stratégiájára és menesztették őt.
A Jelen 8 évet élt, ahogy 1977 elején elhagytam a szerkesztőségét másnap megszűnt.
A szabadkai Ifjúsági Otthon
A szabadkai Ifjúsági Otthon Jugoszláviában az első, fiatalok tömörítő intézmények között volt. Az Ifjúsági Otthon szervezte az ország egyetlen ifjúsági dalfesztiválját, valamint kiadója volt a Jelen és Sada című ifjúsági lapoknak. Továbbá az Ifjúsági Otthon szervezte a nagy sikerű országos ifjúsági filmfesztivált is.
A szabadkai Ifjúsági Otthon, fiatal szabadkai újságíróként 1967. november 13-án elindított kezdeményezésem alapján jött létre. 1971-1976 között az Otthon műsorirodájának vezetője voltam.
Az Ifjúsági Otthon elődje, a Centar za zabavu mladih – Ifjúsági Műsoriroda néven már 1969. február 5-től az Ifjúsági Szövetség keretében elkezdhette a működést. A műsoriroda vezetőjének engem neveztek ki.
Az Ifjúsági Otthon 1969. március 14-i tervek szerint a Városi Könyvtár épületét kapta volna meg, Később, 1969. november 10-én határoztak arról, hogy a Városházán, a Kultúra Székházában kap helyet.
Ezeket a határozatokat aknázták alá Aleksandar Jančikin és Mihajlo Jančikin, így 1971 május 4-én végső döntés született arról, hogy a Mladost, szerb ifjúsági egyesület udvarában épüljön fel az Ifjúsági Otthon. Az Ifjúsági Otthon épületét és emblémáját Lévay Endre műépítész tervezte 1971. július 29-én.
Az Ifjúsági Otthon létrehozásához és későbbi munkájához legfőképpen Pálfi Gábor, az Ifjúsági Szövetség titkára járult hozzá.
Az Ifjúsági Otthon három épületéből álló komplexumának átadására 1973. augusztus 2-án került sor. 1974-ben került sor a mozi és a kiállítóterem megépítésére .
Mivel az építkezést föleg én vezényeltem le, így természetesen mindenhez volt kulcsom melyek még a mai napig is nálam vannak.
Az Ifjúsági Otthon első igazgatója Blažo Perović (1972–1974) a második pedig Kerekes Sándor (1974–1976) volt. Az utánuk következő vezetők csak az Otthon felszámolásához asszisztáltak.
1972 és 1976 között az Ifjúsági Otthon kulturális és zenei műsorainak keretében rendeztem meg az Omega, Locomotiv GT, Bergendi, Bijelo Dugme, Zalatnay Cini, Koncz Zsuzsa, Skorpió, Gemini, Josipa Lisac, Perpetuum Mobile, Generál, Apostol, Fonográf és Korni Grupa koncertsorozatát.
1972 és 1976 között az Ifjúsági Otthon volt a szervezője a nyári műsoroknak is, melyeket Walker Party címmel szintén én rendezhettem meg. A Walker Partyn felléptek Branka Veselinović, a jótékonysági munkájáról is ismert belgrádi színésznő, Mija Aleksić, híres belgrádi humorista, Milovan Ilić-Minimax, neves belgrádi zenei műsorvezető, továbbá a White, a Strangers, a Splendid együttesek. A Walker Party állandó konferansziéja Ruzmann Rudolf volt, a színhely pedig többezres közönséggel a Kisstadion vagy a Szabadság tér volt.
1972 és 1976 között az Ifjúsági Otthon szervezője volt a Dani Punoletstva – Nagykorúsági Napok, Dan Mladosti – Ifjúság Napja, Subotički Filmski Forum – Szabadkai Ifjúsági Film Fórum valamint az Omladina – Ifjúsági Táncdalfesztivál műsoroknak. Öt év alatt csaknem 30 rendezvényre került sor.
A rendezvények nagy sikerű színpadi díszleteit és új stílust megjelenítő plakátjait Makovics Ferenc készítette.
Akkoriban a szabadkai ifjúság köreiben figyelemre méltó egyéniségnek számítottak: Ljubo Đorđević, Terezija Skenderović, Dragan Miljković, Madai Géza, Boško Kovačević, Szám Attila, Pálfy Gábor, Miskolczi József, Blažo Perović, Radoman Božović, Đorđe Konstantinović, Makacs Ernő, Hegedűs Ottmár, Ruzman Rudolf, Németh János, Saša Sedlak, Blaško Kopilović, Fejes Szilveszter, Ladislav Kovačević, Boško Krstić és Terék Mária.
Az Ifjúsági Otthon több éves vajúdás után 1983. február 21-én szűnt meg. Gulka Mirko igazgató nyilatkozatából kitűnt, hogy az Otthon megszűnésének legfőbb oka volt, hogy rossz helyre épült és vezetésére végig nyomást gyakorolt a Mladost egyesület vezetője, Aleksandar Jančikin.
A szabadkai Subotica lap
1977 februárában Csetvei Károly pártfunkcionárius és Bognár László szakszervezeti vezető felkértek, hogy indítsam el és szerkesszem a regionális cipő- és bőripari lapot. A Subotica lap címmel 8 éven át (1977. május – 1984. február) megjelenő újságnak mintegy 250 száma jelent meg. A lap kéthetente, 2500 példányban, magyar és szerb nyelven került ki a bácstopolyai nyomdából. Az újságot két unkatársammal Dusko Romic-tyal és Julia Rogic-tyal valamint és két fordítóval Király Valériával és Simokovic Marikával, megszűnéséig, 1984-ig szerkesztettem.
Vagy 30 éven át (1961-1991) kísértem a szabadkai cipőgyártást – fotóztam a cipészeket, megírtam a gyár történetét, részt vettem ennek a csodálatos munkaközségnek az életében. Most, vagy ötven év után elmondhatom, hogy az általam valaha is tapasztalt legösszetartóbb közössége volt a szabadkai suszterok csapata. Igazi dolgozók, egymást segítő emberek, kitűnő szakmunkások, példamutató magatartású emberek voltak ők. Ezt nem a fél évszázados múlt szépíti meg, hanem, az akkor általam megírt 400, róluk szóló cikk bizonyítja. Ezeknek az embereknek több, mint tíz évig a barátja voltam. A kórházi sebészeknél intézkedtem, hogy soron kívül kerüljenek műtétre, engedély nélkül épített házukba bekapcsoltattam a villanyt, gyereküknek ösztöndíjat szereztem, katona fiukat többször szabadságra haza hozattam és temetésükön sokszor én mondtam el a búcsúbeszédet.
A szabadkai cipőgyárnak 2500 dolgozója volt, akik négy váltásban dolgoztak és évi 1 200 000 pár bőrcipőt készítettek. A cipőtervezésen, a saját szerszámgyártáson, a talpgyártáson, a bőrgyártáson, a felsőrész készítésen, a konfekció üzemen kívül, 80 saját üzletében értékesítette cipőit a hazai piacon, valamint számottevő kivitele volt a nyugat-német, az orosz és az amerikai piacra. A Solidnak saját szállítmányozó részlege is volt.
Ennek a Kombinátnak (cipőgyár, talpgyár, bőrgyár) négy nyaralója volt: a Dunán, Palicson, egy erdei nyaraló és tengeri üdülő. Minden ősszel ellátta dolgozóit ingyenesen télire valóval, nyáron pedig fizette a nyaralásukat. A gyárban saját orvosi rendelő volt: általános orvos, fogorvos és nőgyógyász. A Solid Étterem luxuskategória volt, naponta kétszer főztek frisset. Hétvégén a fiatal dolgozóknak diszkót szerveztek a gyárban. Folyamatos volt a kultúra ápolás, írói esteket és kiállításokat szerveztek. Törődtek a vállalat nyugdíjasaival. Évente jutalékot osztottak nekik. A Solidnak saját focicsapata és tekecsapata volt. De mindezek mellet, minden negyedévben plusz egy fizetésinyi jutalmat adtak – vagyis évente 14 fizetést kapott a dolgozó. Évente 50 lakást vásárolt a Solid és ingyenesen szétosztotta a rászoruló dolgozóinak – így a gyár vagy 1000 lakás tulajdonosa volt.