A bordal a dal egyik változata, amely gyakran az ital dicséretét szólaltatja meg. Eredetileg olyan dalt jelentett, amelyet ivás, borozás közben énekeltek, s amely a bort, a borivást magasztalta. Kialakulása az ókori görög költészethez tartozó monódikus lírával hozható összefüggésbe. A műfaj leghíresebb alkotói ebben a korszakban Alkaiosz és az elsősorban bordalairól ismert Anakreónvoltak, akik különösen nagy hatással voltak az európai költészetre. A latinoknál Quintus Horatius Flaccus a legkiemelkedőbb szerző, ő a műfajnak egy filozófiai gondolatokkal átszőtt változatát teremtette meg. Az európai középkor jellemző bordaltípusa a vágánsköltészet keretében született meg. A bordal a magyar irodalomban is kedvelt műfaj volt. Igazi kedvencem: Balassi – Borivóknak való című dala:
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókot könnyebbítő szele! Te nyitod rózsákot meg illatozásra, Néma fülemile torkát kiáltásra, Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba. Néked virágoznak bokrok, szép violák, Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak, Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak. Mert fáradság után füremedt tagokat Szép harmatos fűvel hizlalod azokat, Új erővel építvén űzéshez inokat. Sőt még az végbéli jó vitéz katonák, Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják, Most azok is vigadnak, s az időt múlatják. Ki szép füvön lévén bánik jó lovával, Ki vígan lakozik vitéz barátjával, Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral. Újul még az föld is mindenütt tetőled, Tisztul homályából az ég is tevéled, Minden teremtett állat megindul tebenned. Ily jó időt érvén Isten kegyelméből, Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből, Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!
Mai napon, a Szegedi Berda József Kör
és az
Amigo Presszó Kulturális Köz szervezésében megtartott,
MÁRTON-NAPI KULTÚRIVÓK DALVERSENYE
legjobb költeményeit a VÍRUSNAPLÓ is megjelenteti:
Balog Jenő: Márton napi ekloga Szőlőszem Mennyei bor, jöjj, Nézz le e fürtre, Itt vagyok árván, Álmokat űzve. Gyűlölet ágán Fénylik a jóság: Szerteszakít a Földi valóság. Hullik a tőre Könnyfakadásom, Senki sem érti Szívszakadásom. Álnok erővel Fojt meg az érzés, Szívbe telepszik Hajdani kérdés… Bor Voltak idők mikor álltam a kételyek ostoba jármát, Majd magas égből jöttek a varjak, csenni a fürtről Friss szemeket s lágy nesszel az aggály vára leomlott. Várd meg a varjút, s lásd: kincs rejlik az elfogadásban. Szőlőszem Mondd, hogyan is kell, Megteszem akkor, Gondolatommal Árny keze rajzol, S bár szavaidtól Halkul a lelkem, Nem perelek zord Végzetem ellen. Égbe kiáltom, Mégis a kételyt, Mert a gonoszság Elli a kényszert… Bor Tudd, a makacsság köntöse csak héjad melegíti, Ámde ruhátlan az íz, mely örökre vacogni fog ott bent. Vedd le e köntöst, szebb az alázat selyme helyette. Szőlőszem Jaj, tudod én csak Érteni vágyom, Lelkeket őrlő Léha világom. Alkonyi csöndben Kard hegye szúr majd? És ha vihar kel Mondd, hova bújjak? Nyár, tavasz, ősz, tél, Fákon a kéreg… Minden elillan, S annyira félek… Bor Bús, kicsi szőlő, készülj… megkapod íme a választ, S bár hihetetlen, ezért ringasd azt mély türelemmel, Mint a szelíd anya -ölben- nyűgös gyermeke testét. Fontos, hogy sose gyűlöld sorsodat, úgy vala mérve Minden anyátlannak hitt tétova perced a fürtön, (Égi borászunk óhaja által) hogy magad elbírd Terhét borrá válásodnak, s kínjaid ürmét. Hát ne feledd, ami most átok, később lehet áldás. Nem tart semmi örökké, változhatnak a dolgok: Bor leszel egy nap, a kései béke vörös melegágya, Benned szunnyad a néma remény, amely akkor Ébred fel ha halandót bódít cseppjeid íze. Légy a felejtés tükre, vidámság visszahozója, S hírnöke majdan, a szélnek eresztett gyönge hiteknek. Ily céllal cseperedve, a könnyű szív neked örvend. Szőlőszem Ringatom én már, Válaszod ifját, Könny nehezíti Rajtam a pillát. Oly gyönyörűvé Fested a képet: Én adok ízzel Kedvet a népnek? Szív, ami könnyű- Én leszek árja… Ám hol a súlyos, Bús szivek álma?
Bor Csüngtem a fürtökön én is. Vászna enyém a jövődnek, Éppen ezért festek kegyesen rá, lásd hova juthatsz. Víg jelenem most büszke jövendőd, összemosódnak Elfeledett s az igyekvő évek színei bennem. Tudd meg a teljes igazság mily keserű eme bolygón: Mert te lehetsz kedvesség vagy harag eszköze borként: Könnyű és súlyos szív végzete abban a percben. Lásd: rabok és szabadok, hazugok s igazak menedéke, Bölcsek, balgák támasza, hűek, hűtlenek őre, Gazdagok ildomos éke, s vágya a nincsteleneknek, Buzgók és betegek hite, költők angyali kincse. Mind te lehetsz kicsi szőlő, kérdésed van-e még mondd? Szőlőszem Szinte magától Ébred a kérdés, (Mint szerelemben, Alkonyi nézés, Tőle a kedvest Ágyba feküdvén Szótlanul éri Drága ezüstfény. Néma a száj, szem Vallja a szépet: Nélküled immár Semmi az élet.) Mondd, ki fog engem Szájhoz emelni, Általam árván, Hinni, feledni? Bor leszek én, de Víg szabad esten, Cseppjeim íze, Majd kire lebben? Bor Szép bor a szépé, rút bor a rúté, ennyi a titka. S mondd van-e már Napod, érlel-e láng heve téged? Szőlőszem Felkel a Nap, s jön Hajnali fénnyel, Ámde örökre Másokat érlel. Jaj, pedig én is Felmelegednék, Gyász-sarut, inget Bízva levetnék. Társaim íme, Egyre csak érnek, Héjamon inkább Körme a télnek. Én savanyúként Nézek az égre, Zúzmara száll a Rőt venyigékre… Bor Bús kicsi szőlő… máshogy közlöm, hátha megérted, Másról van most szó, tudod… itt minden nap egy új Nap. Szőlőszem Hm… mire gondolsz?
Bor Kezdetben Hajnal-csók mámora érlel a fürtön, Majd kikelet mosolyog rád, ő tovahinti a vágyat, És mikor ég tetejére vetődik a Dél kimonója, Karja kitárul a Napnak, kontya varázsa kibomlik, S hét sima tincs szalad át, kusza gyermeki lábon, az égbolt Körkörös átriumán. Mély titkok után kutakodva Úgy érkeznek a földre kacagva, csevely közepette, Mint a szüzesség fátylait őrző erdei nimfák. Bár takaratlan testükön óh - elidőzik a szempár, S mind buja vággyal epedve csatangol a vén lugasok közt… Megsimogatnak majd, s édessé válsz savanyúból. Régi magányod elolvad s már csak a Nap, csak a Nap forr… Szőlőszem Tudni szeretném Lényegem oly rég, Mit takar -úgymond- Mégis a borlét? Húrja szavamnak Átalakul majd? Máshogyan írok Bús panaszos dalt? Bor Hát… később nem a szép Adonisz fog szólni belőled, Inkább teljességet gyújtó fáklya: Homérosz…
Szőlőszem Azt hiszem értem… Ám ha megérek, Jönnek is értem Balga legények? Bor Óh, ne szomorkodj, kezdet az inkább és nem a vége: Meglátod mire képes az ember a részegedésért… Várt szüret ünnepe perzseli majd a mogorva világot, Bátran tépi a szőlőt sok buzgó, eleven kéz. Ifjak, vének együtt mulatoznak a tűz körül egyre, S vállukat átkaroló koszorúkkal lejtik a táncot. Csak te leszel szomorú magad, ott, ama éjszaka jöttén. Hordó várja a mustot, s préselik annak a tested, Gondtalanul bensődbe taposnak az emberi lábak. Fájni fog, érzed, ahogy folyik és fröccsen ki a véred, S kínod után rádöbbensz mért’ van a borban igazság. Aztán hosszú várakozás jő, őriz a pince sötétje… Meg ne ijedj te, ha hallod az égi borász csoszogását, Itt van az ítélet, melyet Ő maga mond ki fölötted. Mert lát téged a fürtön, bűnödet, és az erényed, Hallja imád öröm, ámde a búslakodás idején is. Mindezeket figyelembe veszi s magyarán eszerint dönt. Tudni fogom döntését, hogy hova szánt a kegyelme. S tán csevegünk még mint borok, egy csinos asztalon újra.
Rummel József: Borversféleség Szőlőt termett az agglegény tőkéje, Szomszéd leány kíváncsi a borára. Azt is kérdi vörös-e vagy fehér-e, S érdeklőve kérdez rá a korára. Hej legényünk jól kinyitja a szemét, S megnézi a barna leány fegyverét. Nem is fegyver, ami ott van, úgy látom, Mint a jó bor, testes az én szép lányom. Folyik a bor, kezdődik a dáridó, Zenél nekik a jó Sokol rádió. Leány s legény a nedütől nem kába, Vihorászva futnak be a présházba. Megyeri József: Borkártyás őszi éjszakák Asztal abroszán egy kopott pakli kártya, kezemben egy pohár bor, mely már szinte sárga, s velem szemben szerelmem, kinek nincsen párja. Felröppen egy ász, egy korty bor kíséri, ajkam belezsibog, ahogy ízét érzi, szerelmem csókjától szívem nagyot dobban, s e háromtól testem ezer lángra lobban. Odakint tombol az ősz, süvít a szél, s megadja magát mindegyik falevél. Mind elsárgul, majd elporlad, ezért kell hát hálát adnunk e pohár sárga bornak! Hisz hiába sötét az éj, lassan, de felváltja a fény, s újra élettel telik meg mindegyik falevél. De a lét addig is szép, itt a bor és a kártya, s velem szemben szerelmem, kinek nincsen párja. Márton Csilla: A bor Illatként kavargott a létben. Szivárvánnyal szövetségre lépett. Megtestesült. Emberré lett. A menyegzőn csodát tett. A vizet borrá emelte. A szívnek a szeretetet elrendelte. Lüktető ritmusát diktálta, Fortyogó láva mintára. A két test mámorát, magához ölelte, Istenhez vitte a végtelenségbe. Benne magát jónak, és nemesnek látta, Megígérte hűségét, mint parancsolat: – A szeretet ára. Néhanapján összedőlt a világkép. Csersavas, áporodott szájszaggal, Kizárta a kegyelmét. Önsajnálattal párosult a gyengeség, Megbocsátásra nem volt esély. Tajtékzó, dühbe gurult egoval, A bosszúra szomjazott. Tört, zúzott, félelmet keltett, Mert a szeretet nem létezett. Kijózanodott és megbánta, Újrakezdte és aztán újra alázta, Míg meg nem értette, Hogy neki is feladata, magát felemelni, Borrá tenni, így élni. Lengyel Zoltán: Borbeszéd Mit ad nekünk a finom bor? Választ ad rá e néhány sor. B mint boldogság ízleléskor, S kóstolhatod akárhányszor. O betű mint oltalmazó, S nem kevésbé vígasztaló. Az r pedig a reményt adó, Torkod puhán cirógató. Puding próbája az evés, A borból a sok is kevés. Válaszoltam kérdésedre? Pohár fel! Egészségedre! Kapocsi Annamária: Lélekbor -bár Egy korty a léleknek kell ám, az ám, egy pedig azért, hogy nézz rám lazán, S megbódult fejed, ne fogja a bú, ezért kell három, négy pohár Aszú. Kell mint a vér, bájos bíborvörös, hogyha majd az kell, hát legyél erős, de azért három, négy üveg után, ne mondd a babádnak nézzen bután. Holnapra, hogyha kel, vessen ki bír, engem a mámor már szépen megír, kellett a nyelvemnek Budai Zöld, Irsai Olivér csókja betölt. Merénylet Merlot jaj, magasztos kéj, Rózsámnak Rozéja, Azúros éj, holnapra ígérem majd leteszem, de addig a lelke kiforr bennem. Tóth György: Borvers Számolta-e valaha is, ki, miért borpárti? százmilliók isszák: - mégsem vallja bárki, ám a borivók mind egybehangzón mondják: - páratlan a jó bor, jobb, mint az orvosság! némelyek esküsznek, az aszúnak nincs párja mindenki szerint ez a borok a királya mások a vöröset, a kékszőlők fajtáit az olaszt, a franciát-mert nem kedvelnek bármit s ott a Cuvée, Merlot, no és a Cabernet, mi legyintünk, mert az kell, mely magyar földön termett: Bikavért, Oportót, Kadarkát, Villányit s a fehérekből is csupán a királyit - ott a szürkebarát, s még ott van a furmint, melyekből az ember nem vedel, csak kortyint „Vinum regum, rex vinorum”- szavaznak Tokajra hol aranyvesszőt terem a lankás hegyalja simogat és gyógyít, minden cseppje arany arany az ára is, az íze pedig pazar! rizlinget, chardonnay-t, Irsai Olivért s cserszegi fűszerest meg egri bikavért! nem az ördögtől van ez a szeszhez való viszony hisz’ igyon ha jól esik, s nem mondom, hogy iszony, de - mondjanak rám bármit, csak szódavizet iszom…
Poliák Judit: Egy üveg jó vörös borban öröm s bánat egy csokorban. Minden korban minden kortyban élet tüze fel fel lobban. Kortyolgasd csak egyre jobban hevülsz feszülsz gondolatban. Fogjad szorítsd ne engedd el marasztaljon hevületben Öntsed döntsed szádtól ne vedd el így marasztal hevületben. TE leszel a láng az őszben derengés a röt levélen fénylő csillag sötét égen arany betű hófehéren. Mizsei „Mizsi” Norbert Borban az igazság „Vörösbort ittam az este”, szól a nóta, ez bizony nem szőke kóla. Ez egy palackozott, finom nedű, így jön egyszer a borúra derű. Vörös vagy fehér? Egyre megy, szódával jó az egyveleg. Kisfröccs? Vagy már hosszúlépés? - Ez már oly’, mint egy kiképzés - „In vino veritas”, szól a mondás, négy-öt pohár, az elme már rozsdás. Csak egy korty még: nagyobb baj nem lehet, igaz, mert minden gondot eltemet. Borospincék rejtekében, gazdagon – vagy már szegényen -, eljő majd egy búcsúpohár: és az emlék lesz csak kopár. Gyebrovszki Ilona: Bor vers Ha a bor átváltozna, biztosan szép nő volna. Lenne virág, muzsika, a szerelem angyala. Mindennek mozgatója, egy világ géniusza. Titkos lelkű szabad lény, ki arra bíztat, hogy: Élj! De most ne légy beszédes! A rejtély hét pecsétes. Bár az esős ősz köszön, a bor hála és öröm. Könnyű fejjel ébredj fel! Nem vagy te még vénember. Hozd a nedüt, igyunk hát! Legyen bortól üde szád! Fontos ez a pillanat, hogy tanítsd az ifjakat. A hegy leve szent dolog, ahogyan, az asszonyok...
Brillmann Zsolt: A lőre álma Én vagyok mindenki vinkója a borok primkója a dőre lőre. Akibe nem szívesen szipákol bele a sommelier csőre. Mikor engem ízlenie kell engem bizony törölgeti könnyeit bőgve. Viszont mikor már mindened elment a nőkre. A költségvetésed leesett nulla forint per főre. Én leszek a pillanatnyi legjobb barátod! Még ha másnap az epédet is kihányod. Persze nekem is vannak álmaim, palacknyakú vágyaim. Lennék Párizsban ünnepelt bozsolé. Nem valami lesajnált faluszéli mosólé. Azt akarom, hogy büszkén palackozzanak. Az ízemben a mogyoró és az áfonya ott hátul nyelveken találkozzanak. Hiú ábránd én ezt mind, mert én tudom, milyen mikor a garatról kell visszabuknom - Ó a francba mi ez a szar- mondják rólam. Majd mondja a gazda - én szóltam, az ideivel valami gond van!- Kiönteni nem merem! Nem volt még ilyen jó rovarírtó vegyszerem.
Volentér Erika: Borban ázok Őszi lombon ül a szó, zakatoló hintaló, hallgat a köd, súg a sás, zümögve száll a varázs. Tű fokán a nap pihen, október vég már ilyen, elnémul a langyos szél, a nyár vágy, mit sem ér. Hasas hordó, pince szag, izgatja az orromat, folyondáré, halva kúsz, felhő, felhőn árnyat húz. Lábon járó félelem, csüng az árva szíveken, tomboló a gondolat, belőlem, oh mi marad? Pókfonálon harmat ül, csend a csendbe elmerül, hallgatom a hangokat, rekedt fázós hangodat. Három óra vigalom, iszogatom a borom, három óra, mit sem ér, ha a bánat utolér. Add nekem a hangokat, eső ázott halmokat, add nekem a színeket, megfestem a szíveket. Penész szagú kalapod, villám fényben megfagyott, őszi hervadt szalmaszál, egymagában megtalál. Hosszú kócos hajkupac, zöld szemedből futva adsz. hallkan zörgő vad románc őszi levél, tarka tánc. Halál marka nyitva áll, késő éjjel kit talál, felhörpinti, mint a lét, omlós húsú tollpihét. Savanyú lé ömlik át, megmossa a szót, a szájt, elfogyott a tűz, a láz, fagyott kilincs, üres ház. Borba fojtom bánatom, messze tűnő árnyakon, tova fut a gondolat, leteszem a poharat.
Varga H. Mária: Jól berúgtam Kulturivók dalversenye, csábított e csodás helyre, csapra verve akós hordó, szeme csillog, örül Janó. Eme bordalíró versenyen, jaj de jó is volt a kedvem, a poharat számolatlan, emelgettük nagyon vígan. A lábaim már nem bírtak, neki dőltem egy nagy fának, borosüveg a kezembe, semmi nem jut az eszembe. Egy versszak, csak ami rémlett, pedig írtam én vagy négyet, az üveget emelgettem, és az eszem elvesztettem. Zilahi M. László: Móri Ezerjó Aki Mórnak borát issza, vágyik annak torka vissza. Miért Ezerjó a neve? Ezer jó dolog van benne. Mi az Ezerjónak titka? Csak az tudja, aki issza. Móron tudod, hogy mi a jó: csodás a Töppedt Ezerjó. Jó illata, jó az íze, tiszta aranysárga színe. Aki egyszer megkóstolja, nem cseréli másik borra. Magyarország híres bora, Mór az igazi otthona. Szőlőjéből és borából a világon nincsen máshol. Tudod-e, hogy még mire jó Mór környékén az Ezerjó? Ha az Ezerjót fogyasztod, fiú lesz, kit a gólya hoz. 2012.05.23. KOCSMAI „CSENDÉLET” Ahogy a természet ősszel a fák lombját, úgy festi a jó bor a fogyasztó orrát. Sőt, ha sokat iszik, a vörösből kék lesz s az erőtlen teste leragad a székhez. Néha nagyot csuklik, feje lehanyatlik, asztalra borulva szép lassan elalszik. Bezzeg egy másiknak egyre jobb a kedve. Hangosan kurjongat jócskán berekedve. „Igyatok cimborák! Mindenki vendégem! Én fizetem a kört, van még elég pénzem!” Egy félszeg, a pultnál a felesét kéri s a bögyös pincérnőt vágyakozva nézi. Az egyik asztalnál egymásnak feszülve, erőlködnek ketten nagyon felhevülve. Ki a legerősebb? Ezt most itt eldöntik. Nem törődve azzal, hogy a bor kiömlik. Tele van a kocsma, tele, minden este. Kocsmárosnak ezért jó mindig a kedve. Ide jár a környék borszerető népe, ide jár jót inni, már tizenöt éve. 2008. október 20.
Lone L. Lawliet: Párbeszéd a bor fölött Én délceg lovagom, Vegyél feleségül, Sült hús mellé ajkam Adnám eleségül… Én pirosló rózsám, Szebbek közt a legszebb, Ha hozzám jössz bizony, Az lesz néked veszted. Hozzád megyek így is, Vágyam eleresztem, Karjaid közt érjen Engem majd a vesztem. Igazad van talán, Ha halni kell kedves, Egy üveg vörösbort Karjaimra fektess! Ugyan már te buta, A combom s a keblem, Mindig győzni fognak Csúf halálod ellen. Angyalom, ne kertelj, Mire mehetsz véle? Bíborban tündököl Víg poharam széle. Betyárok betyára, Zsiványok zsiványa, Feküdj ide mellém, Boríts buja lázba! Babám… ami nekem Kell ott az asztalon, S nem combod, nem kebled, Sem méz az ajkadon. Hejj, hogy csak a boron Jár folyton az eszed, Boldoggá akarlak Tenni, mondd mit tegyek? Poharam üres már, Nem tudok mit nyelni, Töltsd azt tele borral, S férjhez fogsz te menni!
Peter Last A borász Hollórécen táncot jár a szüret Hét hajadon rúgja szét a tüzet. Kézfejüket csókolná sok vendég, S egy akad csak, ki lelküket venné. Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll... Tolong a nép mely nevét skandálja, Ki gondolná hogy bora csapdája. Hírhedt borász, üsd fel azt a hordót, Hadd ízleljük kedvünkre a bordót! Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll... Fel ütöm én ne is múljék rajtam, „Ejha nem sejtik mi is van abban.” Poharat korsót merítik dúsan, Senki sem marad éjjel ott búsan. Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll... Részegek már leányok legények Ízlik nekik, kicsit se szerények. Az ajkakon a csókok hevülnek, Az udvaron álomba merülnek. Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll... A vak hajnal tántorog a réten A borász se maradhat ma tétlen. A vendégeknek nem volt panasza, Hét hajadonak nem lesz tavasza. Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll... Hét ház vetet ágya marad hideg. Az anyaiszív sosem volt rideg. Minden kincsét feljébe ajánlja. De nem lelnek a hét lány nyomára. Jó borász, víg borász dolgozik serényen. Hordóban a kincse és annak reménye. Hollórécen hét holló sírva sírdogál. Hét hajadon hószín lelke száll, szállva száll...
