JUHÁSZ GYULA ÉLETMŰVÉNEK GONDOZÁSA

Szerző: Vendég Szerző | febr 18, 2025 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Képzőművészet, Kortárs képzőművészet, Kultúra, Szeged, Vallás, Videó, Zene

A Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó és a Tiszatáj Intézet által a 2021-ben alapított Juhász Gyula Művészeti Díjat évente ítéli oda a Kuratórium egy-egy Kárpát-medencei magyar művésznek.

2022-ben Tornai Helga Olaszországban élő magyar írónő, 2023-ban Orgovány Erika festőművésznő részesültek a Juhász Gyula Művészeti Díjban. A Kuratórium 2024-ben irodalmi, képzőművészeti, valamint zenei kategóriában tett javaslatot a Díjra.

A Juhász Gyula Művészeti Díj támogatói: Szegedi Dóm Látogatóközpont, Magyar Országos Nemzetőrség és a Nemzetközi Szent György Lovagrend.

A Juhász Gyula Művészeti Díj átadására 2025. február 15. napján, szombat este 17 órai kezdettel, ünnepi műsor keretében került sor, a Szegedi Dóm Látogatóközpont koncerttermében.

Dr.Thékes István, egyetemi docens:
Juhász-díj köszöntő

1982 áprilisa. Nagymamámmal sétálunk a Klauzál téren. Egy régi épület előtt haladunk el, amely ma bankként működik. Nagymamám elmeséli, hogy Juhász Gyula keresztlányaként sokszor kísérte el a költőt ide, ahol mindig süteménnyel kedveskedett neki. Egyik alkalommal, 1930 egy forró nyári napján, itt szavalta el neki a „Megint japánosan” című versét, amely így kezdődik:

Az új tavasz először nem a város
Borús zugába kukkan boldogan.
A temetőbe surran és virágos
Sírok között méláz s új dalt fogan.

A hold olyan magányosan virraszt ma
S olyan talányosan a vén egen,
Mint öreg úr, kinek könnyét kicsalta
Egy régi, régi, régi szerelem.

Papírból építettem én lakásom,
A földrengés se dönti meg soha.
Világít benne gyászon és homályon
Lement napoknak elhunyt mosolya.

Ebben a költeményben megjelenik a költő érzékenysége, melankóliája, és az elmúlás fölött érzett szelíd fájdalma. Az ilyen pillanatok tették őt olyanná, amilyennek ma is ismerjük: a magány és a szépség költőjévé.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma este Önök előtt állhatok ezen az ünnepi eseményen, amely nemcsak a Juhász Gyula Művészeti Díj átadásáról szól, hanem arról is, hogy együtt emlékezzünk és tisztelegjünk egy költőóriás, Juhász Gyula életműve előtt. Számomra ez az ünnep különösen személyes jelentőséggel bír, hiszen Juhász Gyula nem csupán a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, hanem családunk része is: a dédnagyapám testvére.

További két emlékezetes pillanatot szeretnék felidézni, az előzőhöz hasonló három dátumot, amelyek számomra különös módon kötik össze a múltat a jelennel, és segítenek megérteni, hogy Juhász Gyula nemcsak a költészetében, hanem családi emlékeinkben is tovább él.

1988 májusa. Édesapámmal állunk a Kisstadionban. Meséli, hogy Juhász Gyula nagy futballrajongó volt, és rendszeresen kilátogatott a szegedi mérkőzésekre. Ámulattal hallgatom, ahogy édesapám elszavalja az „Olympiai óda” című verset, amelyet 1928-ban írt a Bástya győzelmének reményében.

Bár a szegedi csapat soha nem szerepelt európai kupákban, 1930-ban mégis megélték azt a kivételes pillanatot, amikor egy csehszlovák csapattal mérkőztek meg a KK kupában – és Juhász Gyula ott volt a lelátón, együtt izgult a szegedi színekért. A költészet és a sport találkozása ebben az esetben is megmutatja, hogy az irodalom nem csak könyvtárakban él, hanem ott van az élet minden területén, még egy stadion zajában is.

2010 szeptembere. Édesapámmal Nagyváradon állunk a színház lépcsőjén. Azon a helyen, ahol egykor Juhász Gyula először pillantotta meg nagy szerelmét, Sárvári Annát. Édesapám szavalja az „Anna örök” című verset, amely az irodalom egyik legszebb vallomása a beteljesületlen, de soha el nem múló szerelemről. Hallgatom, ahogy elmeséli, hogyan próbálta a költő elnyerni a színésznő kegyeit, milyen kitartással udvarolt neki, és azt a megrendítő történetet is, amikor Juhász Gyula kórházban feküdt, Anna meglátogatta őt, de nem volt hajlandó rá nézni, hogy olyannak őrizze meg az emlékében, amilyennek fiatalon látta Nagyváradon. Ez az önfeláldozó gesztus éppen olyan szép és tragikus, mint maga a költő élete. Anna amúgy másfél évvel a költő halála után 50 évesen öngyilkos lett ágyában. Ágya mellett Juhász Gyula verseskötet volt.

E három pillanat számomra nemcsak családi emlék, hanem annak bizonyítéka is, hogy Juhász Gyula öröksége él és hat. Nemcsak a verseiben, hanem a történetekben, a színházban, a stadionban, a városok terein, sőt, a személyes kapcsolatokban is tovább él. Élete és művei hidat képeznek a múlt és a jelen között, és arra tanítanak bennünket, hogy a művészet soha nem csupán szavakból áll – hanem érzésekből, emlékekből és olyan emberi pillanatokból, amelyek örökre nyomot hagynak.

Ezért is különösen fontos ez az est, amikor nemcsak emlékezünk, hanem ünnepeljük is azokat, akik Juhász Gyula szellemiségét viszik tovább. A Juhász Gyula Művészeti Díj ma olyan alkotók kezébe kerül, akik művészetükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy az irodalom, a képzőművészet és a zene világában tovább éljen az, amit a költő képviselt. Ahogy ő írta: „A hold olyan magányosan virraszt ma”, de ezen az estén, itt, együtt, mi mindannyian fényt hozunk az emlékezetébe.

JUHÁSZ GYULÁRÓL
Zsoldos Sándor írása

A Juhász Gyula Művészeti Díj ötlete hosszú, sokéves baráti együttgondolkodás eredményeként született meg. Kerestük a legfontosabb elvégzendő munkákat, amelyekért talán tudnánk is tenni valamit Szeged kulturális életében.

Első ötletek közt volt, hogy Juhász Gyula több odafigyelést érdemelne.

A díj kapcsán reményeink szerint kiteljesedik egy kis önszerveződő csapat összefogása, munkája a Juhászra figyelés reményében.

Eddig az egyértelműen pozitív üzenet.

Kérdezhetnék, joggal, miért érdemelne Juhász még több odafigyelést? Nem kap elég figyelmet? Vagy csak még jobban szeretnénk, ha figyelnének rá?

A következőket nem ünneprontásnak szánom, talán senki nem veszi annak, a teendők fölvázolásaként helyzetképet próbálok fölvázolni Juhász Gyula irodalomtörténeti helyzetéről.

Aligha vitatható, hogy egy alkotó életművének befogadásához, népszerűsítéséhez sok munka szükséges. Önmagában nem hathat. Kell hozzá a tudomány és az oktatás is.

A helyzet most – meglátásom szerint – nem ad okot örömre.

Juhász lassan kezd kiszorulni az oktatásból, és ez a folyamat jelenleg megállíthatatlannak látszik.

Sík Sándor már 1940-ben föltenni kényszerült a kérdést: nagy költő-e Juhász Gyula? (A válasza egyértelműen igen.)

Egyelőre még a klasszikusok között említik, de közel sem az első vonalban. A kiesés határán áll.

Ennek nagyon egyszerű az oka. Nem adottak a feltételek Juhász életművének tartós fölszínen maradásához, nincs elégséges tudományos diskurzus, nincsenek elérhető kiadások…

Igaz, van kritikai kiadása, azaz az „összes művei” elméletileg hozzáférhetők. Ám az egyetlen magyar kritikai kiadás, amelyik mégis csak válogatás, ahogyan erre a szerkesztők föl is hívják a figyelmet. Még a rendszerváltozás után is terjedelmi korlátokra hivatkoztak, ami komolyan nem vehető, mert legfeljebb 2-3 újabb kötettel valószínűleg teljessé tehető lenne a sorozat. De már 42 éve, 1981 óta befejezetlen a sorozat. Hiába várjuk a tizedik részt, a levelezés második részét, és a pótlásokat, javításokat. (Inkább teljesen újra kellene kezdeni.)

Nincs igazi (rendes) Juhász-monográfia, amelyikből a szakma és a komolyan érdeklődő olvasó tájékozódni tudna. (Péter László nem tudta megírni még a teljes életrajzot sem. Más munkái elvitték az idejét…)

Nincs Juhász-bibliográfia, mely alapján kutatni lehetne. (Magyar sajátosság, hogy az írói bibliográfiák inkább a szerzőről szóló írások adatait tartalmazzák, a szerző műveit nem lajstromozzák.) Részben ugyanezek az okok határozzák meg nagyrészt Tömörkény és Móra helyzetét is.

Nagyon sok értékes részeredmény született az utóbbi évtizedekben is (pl. Turcsány Pétertől [A mérleg közepén], legutóbb Kozma Lászlótól egy 1400 oldalas, kétkötetes monográfia [De profundis], egyelőre teljesen visszhangtalanul, alig hozzáférhetően. A szegedi helytörténészek folyamatosan dolgoznak).

Meg kell jegyezzem, ez a sok tiszteletre méltó egyéni teljesítmény, sajnos, intézményi háttér nélkül átütő, Juhász helyzetét stabilizáló eredményt aligha hozhat. (A helyi könyvkiadási támogatás még a nyomdaszámlát sem fedezi általában.)

Még egy fontos kérdéskör: Juhász Gyula és Szeged kapcsolata.

Juhász és Szeged viszonya a pályakezdésétől – a legfinomabban szólva – ellentmondásos volt. Egy korai újságcikkében azt állítja, nincs szegedi irodalom, amiért igen komoly bírálatokat kapott.

Juhászt előszeretettel nevezték, pl. Babits is, „vidéki” költőnek, Juhásztól aligha függetlenül, mondták szegedi költőnek is, de Szeged költőjének talán sosem. Minthogy nem is volt az, hiába írt számos maradandó Szegedhez kapcsolódó költeményt. A legemlékezetesebb a Tisza partján álló szobra talapzatán is olvasható Szeged című, amely megérdemelne egy komoly, minden elemre tekintettel lévő értelmezést, különösen a vers utolsó sorára (az örök élet csillaga).

Közhely, hogy Szeged pazarlóan bánik múltjával, tehetségeivel. Már Juhász is fájlalta ezt. Juhász neve mintha csak áruvédjegy lenne Szegeden, volt már elnevezve róla szakszervezeti díj, művelődési központ, az egyetem egyik kara ma is a nevét viseli… Csak az irodalommal kapcsolatban nem igazán találkozunk a nevével.

Mintha Juhász Gyula nem igazán kellene Szegednek (mint intézménynek), bár, ez aligha javít az összképen, más író sem. (Egy szegedi író sem lett díszpolgár Szegeden, az írók közül is csak Jókai Mór, 1893-ban.)

A hely szelleméhez híven szólni kellene még Juhász katolicizmusáról is. Ő ebben sem trendi. Ő nem istenkereső. (Mintha csak istenkeresőkről jelent volna meg utóbbi időben tanulmánykötet.) Neki szilárd a hite. A vélt vagy valós bűneivel küzd. De erről majd máskor…

Remélem, egy évtized múlva, amit még nagy valószínűséggel megélhetünk, nem kell Juhász utolsó kötetének címét prarafrazeálnunk – Szegediek, még itt vagyok!, hanem érvényes lesz még akkor: Fiatalok, még itt vagyok!

Az idei díjazottak

Zenei kategóriában: Blaho Attila, zeneszerző-zongoraművész.

Blaho Attila kiváló dzsessz zongorista, művésztanár, nemzeközi zenészi rangjához méltó pályát futott be.

Tanulmányai:
2015-2017 – Szegedi Tudományegyetem klasszikus zongora előadóművész
2010-2012 – Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar okleveles ének-zene tanár mesterképzési szak.
2001-2006 – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézete jazz-zongora előadóművész, tanár szak.
1991-1994 – Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, ének-zene, karvezetés szak.

Művészeti munkássága:
2005-től a Harcsa Veronika Quartet zongoristája. A zenekarral eddig 4 lemez készült, amelyek mind megjelentek Japánban is.
Különféle zenekarok tagjaként fellépett Európa számos országában, valamint Japánban, Thaiföldön, Indiában és Kínában is koncertezett.
A Cseh Jazz Szövetség felkérésére az általuk szervezett nemzetközi jazz táborában 2011-ben előadóként vett részt.
2013. januárjában elindította kísérleti elektronikus zenei tevékenységét Blahonoiz művésznéven. Létrehozta a saját kiadóját (Blahonoiz Records), amelynek eddig megjelent albumai: Blahonoiz – Spaces, Blahonoiz – Nightmare (2013), Attila Blaho – Piano Music for Serious Listeners (2014), Attila Blaho – Flying Pianos (2017), Attila Blaho and Billy Prim The Horizon Lies Between Us (2018), Billy Prim – Thalassa (2019).
Az utóbbi évek során nagy hangsúlyt fektetett a tanításra és számos tanítványa sikeresen végzett hazai és európai felsőfokú intézményeiben.

Irodalmi kategóriában: Kollár Ferenc, költő.

Kollár Ferenc vajdasági származású magyar újságíró (1965-), költő, író, lapszerkesztő (1970-), tudományos kutató (1978-).
Publikál a Magyar Szó-ban, a 7 Nap-ban, az Üzenet-ben, a Jelen-ben, valamint a Magyar Hírlap-ban és az Előretolt Helyőrség-ben.
A Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó főszerkesztője (2000-).
A Vírusnapló online újság főszerkesztője (2020-).
1990-2020 között 30 könyve jelent meg.
Verseskötei: Lángoló lélek, Katarzis, Genezis, A szög fontossága.

Tanulmányai:
1964-1968. Gimnázium – Szabadka
1968-1970. Társadalomtudományi Főiskola – Újvidék
1972-1976. Nemzetközi kapcsolatok és Biztonságpolitika Egyetem – Zágráb
1978-1980. Tanjug Újságírói Egyetem – Belgrád
1984-1988. Katonai Akadémia – Gépészmérnöki szak – Belgrád
2004-2008. NKTH Innovációs Menedzserképzés – Budapest
2010-2012. Kurcsatov Institut – Szentpétervári Fizikai Intézet – Plazmafizika szak

Elismerései:
Fiatal Költői Díj (1970).
Az Újságírói Szövetség arany plakettje (1978).
A Szabadka Város arany plakettje (1980).
A Katonai Akadémia ezüstkardos kitüntetése (1984).
A Nemzetközi Szent György Lovagrend nagykeresztje (2004-).
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja (2000-).
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott írói munkájáért életműdíj (2013).
Altábornagy, a Magyar Országos Nemzetőrség főparancsnoka (2022-).
Az Erdélyi Vitézi Rend tagja és Kelet-Magyarország törzskapitánya (2023-).
A Magyar Szolgálati Kereszt– arany fokozat kitüntetése (2024).

2025. március 9- én jelenik meg Kollár Ferenc új verseskötete, Misztikus álmok (1965-2025) címmel.

Képzőművészeti kategóriában: Dávid Júlia, festőművész.

A Kárpát-medence egyik legfigyelemreméltóbb, de minden esetre legkülönlegesebb kortárs festőművésznője Dávid Júlia.

Dávid Júlia 1985-ben a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola iparművészeti szakán diplomázott. 1988-ban Budapesten az ELTE rendezi első önálló kiállítását. Utána több száz hazai és külföldi önálló- és társaskiáltás következik. Mesekönyveket illusztrál. Festőtáborok állandó vendége. Majd sorra követik egymást a belföldi díjjak és külhoni elismerések.

Júlia csodálatos, szerény, igazi ősi ösztönöktől inspirált alkotó művész. Vásznait mindenki ámulattal nézi, hisz Júlia, egy igaz,i sámánokkal táncoló művész, aki így mesél a létezésről valamint alkotásairól-látomasainak titkáról:

„Hogy mi is a létezés? Mi a létezés értelme? Hogyan keletkezett? Honnan is indult? Rengeteg kérdésre kerestem a választ sokszor öntudatlanul gyermeki naivsággal, később a próbatételek örvényeiben kavarogva mely behúzza és átemeli a lelket a másik dimenzióba. A gyermeknek könnyű – sokszor hallottam ezt a mondatot mely korokon át, leszületéseken át, mindig ugyanúgy hangozhat ott. A világ értelmezése, megtapasztalása és milliónyi kis prizmáin keresztüli szemlélődés szédületes mélységekbe és magasságokba repítik a lelket, mely maga köré építi kis utaztató testét, hogy ezáltal megéljen, lásson, tapasztaljon és nyomot hagyhasson maga után egy újabb vándorút elkezdése előtt. Vajon érzi-e a lélek, hogy csak ott folytathatja ahol abbahagyta, hogy azt a ragyogó kristálytiszta üzenetet újból és újból kivetíthesse és ezáltal összekapcsolódjon más lelkekkel? Gyermekként az önfeledt és játékos keresgélés időszakában az ember kitárul mint egy hatalmas fénykapu, melyen keresztül a hópihe csendes álma, meg a kert illata, a fák, a patakok csobogása életre kelti a lét előtti hatalmas álmot. Leszállunk mint hófehér hópihék csodás mintázattal álmosan beleszenderülünk ebbe a kozmikus csodába mely mintákat ír, rajzol és formáz. Megérkezünk. Aztán hirtelen a nagy kihívás és felébred a lélek, örömében felkiált: létezem! Gyermekként a csodában éledtem fel ebben a világban, földrajzilag megnevezve a mitikus tájban, a tündérek országában Székelyföldön. Kint a színes tarka mezők, lankás dombok, a kertek alatt csörgedező Nyárád megannyi szépsége és varázsa a tájnak, itt élni, játszani és létezni a csoda. A táj üzenete, a mezők illata, a csűrökben, verébfészkekben csiripelő verebek, a széna illata mind-mind bennem él még most is. Az egyszerűségben, a pillanatok tiszta létében éltem. Ha megkérdezném magamtól mitől lettem alkotó-festő, hát nehéz lenne egy mondatban válaszolni. Mi volt a legkedvesebb emlék számomra? Minden, hiszen minden pillanat, minden játék, minden felfedezés a csoda. Az ízek, hangok, a falusi táj, drága nagyszüleim, meg a sok-sok csatangolás a gyerekekkel, a fára mászás melyeket gyakran felváltottak a padlásokon, vagy széna-csűrökben való véget nem érő játék. Reggelente a harmatos fűben már szaladtam is a konyha kerten keresztül a patakhoz, körülöttem a rengeteg lepke, meg a csillogó víz tükrében játszadozó szitakötők, meg a sok kis apró bogár, melyeket ügyesen célba vett sokszor, a gyors röptű fecske. Csend és ragyogás, harmat, a távolban, a dombokon, a legelőkön kolompok hangja szállt végig a falun. Borzosan, mezítláb indultam a csodák felfedezésére és a lelkemben már akkor éreztem, hogy ez én vagyok. Mind-mind én vagyok.

Az iskoláimat Marosvásárhelyen végeztem egy igencsak kusza és fura világban, abban a korban, ahol a kimondhatatlant mondtuk el a művészet nyelvén, kódoltan, áttételesen. A Művészeti Líceum,majd ezt követően a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem elvégzése után egy olyan képi világ született meg bennem, melyen keresztül már elmondtam az elmondhatatlant, sokszor az intuíció a belső hang mint egyfajta előrejelzés áradt ki a munkáimon keresztül. Fantasztikus évek voltak, a világ értése, a magam értése és mindez formába, színekbe való megfogalmazása. A transzcendens ember, aki összekötve az egész univerzummal megtalálja magában ezt a hatalmas világot, kibontani a hópihében szunnyadó hatalmas mintázatot, mely egy parányi hópihében megfér és meglátni a végtelen univerzumban a hópihét. A kint és bent, a fent és lent, hogyan bontható ki? hogyan láttatható? hogyan utaztassak és utazzak a festményeim, a képi látásaim által? Az első korszak, mely még a megfogható, valamelyest lekövethető világ megjelenítése volt a jellemzője a festészeti világomnak, egyre több kérdést hagyott bennem. Mai napig ez jellemez – ugyanis megérkezés nincs. Ez a legnagyobb ráeszmélésem, hogy nincs megérkezés. Nincs az, hogy az út vége. A kékek, türkizek, és ezüstök maguk a végtelen. Mi van a türkizkék víz alatt? Mi van a mélységben? És mi van a mélység alatt? A kobaltkék, mély, sötét-ultramarinkék, meg millió árnyalatai fölött az égi világ vizei mit tartogatnak? Egy hatalmas végeláthatatlan neuronháló szálai között lebegek és fogom a szálakat biztos kézzel. Egy hatalmas információs mezőben élednek fel a képek. A kint és bent a hatalmas végtelen mely mind én vagyok. Vagyok a szél, a víz, a forrás, a gondolat átengedője, a keletkezés és újból a keletkezés. Én vagyok az ecset, én vagyok az üres vászon, én vagyok a festék és én vagyok a kész kép is.. Vissza tekerem a filmszalagot, mely tekercsen egyszerre ott van az egész létezés egy pontban. Ezeket a kis kockákat varázsolom elő és jelenítem meg egy-egy kivetített festményként. A búvópatakok eltűnnek, majd újra felszínre törnek tele és tele új pici kristályokkal és új fényekkel. Foglalkoztat a sötét és a fény. Mi a sötét tartománya? Egy festő mit kezd ezzel a témával? Pedig úgy érzem ebben a hatalmas láttatott világban az érzékelés által korlátozott, szűk tartományt ismerő világban, ez egy nagy izgalmas téma. A sötét mely mindennek anyja, a fény születésének helye. Az összes színt magában tartó sötét tartomány. Életem jelen szakaszában ezekkel a kérdésekkel nagyon sokat foglalkozom.

Imádom a vizet, a tengert, a csodás napfényes Isztambult. Éltem ott is, hihetetlen felfedezések és képek születtek ott is. Itt találkoztam egy olyan világgal melynek hatására új eljárásokkal készítettem az alkotásaimat. Párhuzamokat találtam sok, hasonlóságot fedeztem fel a két nép világát illetően. A kozmológiai jelképrendszer, a Nap-Hold ábrázolása, az életfa motívumok, a faragott kopjafák, nagyon megegyeznek a Székelyföldön lévő székely-kapuk üzenet-rendszerével. A tulipán-motívum, a születés, a teremtés és az elmúlás képi ábrázolása nagyon megihletett. A világegyetem tisztelete, az ősteremtés, az elődök tisztelete jellemzi művészetüket. Sokat barangoltam, csodáltam a szűk kis utcákban eldugottan némely régi ház fabetéteinek faragásait, mind-mind hasonlítottak a székely faragásokhoz. Az énekek, a zene és a hitvilág nagyon közel állnak egymáshoz a magyar-székely és török. A nyelvi rokonságra is felfigyeltem. Ahogyan kezdtem egyre jobban megtanulni a török nyelvet, egyre több nyelvi hasonlóságra is rájöttem. Az ősiségből elődök által hátrahagyott mondák, legendák és gyógymódok megismerése egyre inkább meggyőztek arról, hogy ezt építeni fogom és küldetéssé vált bennem. 2001-ben visszatértem Magyarországra immáron két gyermekemmel, akiknek Isztambulban adtam életet. Szegedre költöztünk és gyakran bejártam a Somogyi könyvtárban olvasni, könyvek után kutatni e téren.

Itt szegeden kezdtem hozzá olyan festmények megalkotásához melyekhez az elő tanulmányokat Törökországban készítettem. Folytattam az üvegfestészetet. Az első üveg-kompozíció Isztambulban készült 1990-ben. Azok a fények, a színek, a derűs napfényes tengerparti táj a „fény-festészetet” varázsolta elő belőlem. Óriási élmény volt. Ezt a technikát fejlesztettem tovább, Erdélyben és Magyarországon a témáim között nagy hangsúlyt kapott a hun, avar, magyar művészet majd, egyre jobban kutatva festettem kedvenc témáimat, a szkíta motívum világot. A táltosok, ősi sámán világ a lélek utazása, a révülés és ennek misztériuma került a témáim központjába. A turáni türk népek az Ural-Altáj vidékén élő testvér-népeink hogyan gyógyítottak? Hogyan jövendöltek? Ez nagyon foglalkoztatott. Egyre több képanyag került a kezembe, könyvek, melyek ezekről a korokról számolnak be. Egyik kedvencem, Hoppál Mihály néprajzkutató gazdag illusztrációval ellátott a „Sámánok: lelkek és jelképek” valamint a „Sámánművészet” címmel megjelent könyve. A táltosok világa, mely egész Ázsiát átszövi és mély hiedelemvilága lenyűgöző. Csodálatos ahogyan a táltos dobok rezgéseivel szellemeket idéznek, különböző világokban dimenziókban utaznak és lehoznak olyan információkat, melyek a tiszta tudat állapotuk által válhat lehetővé. Ezek a táltosok a beavatást követően segítőkkel körbevéve a korona és szívcsakrán keresztül kapcsolódnak más dimenziók világaival. Emlékezzünk csak, hogy az ősmagyarság korában a vezetők mindig kikérték a fő táltos tanácsát és így a szakrális vezetés tiszta forrású volt, erényeken alapult, bölcs volt és az egész nemzet érdekében a legnagyobb védelmet nyújtotta.

Az égi világ megjelenítése a mostani festészeti ciklusom kiemelt vezér témája. A spirituális szemlélet, a minden mindennel összefügg és az a szemlélet, hogy csakis a szívcsakrán keresztül lehet kapcsolódni és egyensúlyban lenni a felső és alsó világgal. Az alkotásaim üzenete az, hogy a magyarság a kozmikus tudattal rendelkező nép. Nyelve nagyon ősi, nem e-világi, vagyis kódnyelv. A képi látásunk is ezért ilyen gazdag és minden lelket berezonáló. A zenénk is az muzsika mely az univerzum teremtő energiáit hordozza magában. A lelkemben ez a harmónia a festészetem ösztönzője és igyekszem ezt a zenélő tündérvilágot millió színben megjelentetni.”

Dávid júlia szakmai útja:
1961. december 31-én  Marosvásárhelyen született, itt végezte alap- és középfokú művészeti iskoláit. 
1981-85.  A Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola diákja, iparművészeti szakon diplomázik. 
1986 . Társas kiállításon mutatta be első munkáit a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában. 
1988 . Budapesten az ELTE rendezi első önálló kiállítását. 
1996 . Egyéni kiállítás Marosvásárhelyen, a Bernády-házban.
1997.  Közös kiállítás Kovásznán.
1998.  Egyéni kiállítás Marosvásárhelyen, a Bernády-házban. 
1999.  Egyéni kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Galéria Kétezerben. 
2002.  Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja (MAOE) .
2003.  Egyéni kiállítások Budapesten és Szegeden. 
2004 . Egyéni kiállítás Szegeden, a Somogyi Könyvtárban. 
2005.  Egyéni kiállítás a szegedi Novotelben.
2005. Részvétel a Csongrád Megye kortárs iparművészete tárlaton.
2005. Közös kiállítás a szegedi Megyeházán. 
2005. Kötegyán-Kondoros művésztábor. 
2006 . Alkotótábor Magyarbánhegyesen.
2006. Művésztábor az erdélyi Erdőcsinádon. Az itt készült munkák a Bernády házban kerülnek kiállításra.
2006. Magyarbánhegyes művésztábor. 
2007.  Önálló kiállítás Nagyszalontán.
2007. Önálló kiállítás Szászrégenben.
2008.  Wass Albert – Okos Kata című mesekönyvének teljes illusztrációja. Kiadta: Kráter Kiadó. 2009. Önálló kiállítás a gödöllői Városházán. 
2009. Mesekönyv illusztrációk készítése: Benedek Elek: A nagyot mondó legény.
2009. Magyar Kortárs Művészeti Kiállítás Tokióban. 
2009. Önálló kiállítás a mórahalmi városházán. 
2010.  Magyar mondák illusztrációinak készítése: Wass Albert: Bálványos vár mondája, Kráter Kiadó.
2010. Szászrégeni református templom üveg ablakainak készítése. 
2011.  Önálló kiállítás a kiskőrösi galériában. 
2012 . Önálló kiálltás a kiskőrösi galériában. 
2013.  Nemzetközi festőtábor Törökországban. 
2014.  Nemzetközi festőtűbor Törökországban (Dalaman).
2014. Nemzetközi festőtábor Törökországban (Ortaköy).
2014. Önálló kiállítás Budapesten az E-Galériában. 
2014. Vadárvácska alkotótábor Borzont 
2014. A Vadárvácska festőtűbor alkotásainak bemutatása a Bernády Házban. (Marosvásárhely)
2015. Magyar Művészetért – Ex Libris díj átvétele Budapesten .
2015. Önálló kiálltás Törökországban a Zorlu központban.
2015. Önálló kiállítás Sepsiszentgyörgyön a Köntés Galériában.
2015. Társas kiálltás Isztambulban a Beyoglu Városháza Galériában.
2015. Önálló kiállítás Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Emlékházban.
2015. Egyéni kiállítás Erdőszentgyörgyön a Rhédey kastélyban. 
2015.  Egyéni kiállítás Ankarában a JW Marriott Hotel Ankaraban. Megnyitja: Áder János köztársasági elnök. 
2016. Vadárvácska alkotótábor Borzont 2016. Örökségünk kiállítás Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
2017.  Egyéni kiállítás Szeghalom. ű
2018 . Nemzetközi alkotótábor Egyiptom. 
2018. Egyéni kiállítás Rakamaz. 
2019.  Csongrád Megyei Alkotói Díj átvétele .
2019. Nemzetközi alkotótábor Törökország (Gaziantep, Adana)
2020. Egyéni kiállítás Mórahalom .
2022. Egyéni kiállítás Eger. 
2023.  Egyéni kiállítások Győr.
2023. Egyéni kiállítás Budapest E-Galéria.
2023. Egyéni kiállítás Szigetszentmiklós.
2023. Egyéni kiállítás Lengyelország (Torun).
2023. Egyéni kiállítás Lengyeéország (Gdansk).
2024. Egyéni kiállítás Torockó.

Díszdiploma: A Juhász Gyula Művészeti Díj alapítója, Zsoldos Sándor irodalomtörténész.

Zsoldos Sándor 1960-ban született Hódmezővásárhelyen. 1985-ben szerzett magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. Dolgozott újságíróként, egyetemi oktatóként és kiadói szerkesztőként.
1979-ben jelent meg első tanulmánya, 1982-ben első önálló sajtó alá rendezett kötete. 1986-ban adta ki Somlyó Zoltán három évtizedes publicisztikai munkásságából készült válogatást (Párbaj és kultúra címmel).
2001-ben a Somlyó Zoltán emlékezete c. kötetet szerkesztette (Somlyó Györggyel, Nap Kiadó). 2013-tól szerkeszti a Somlyó Zoltán összes művei sorozatot (Múlt és Jövő Kiadó).
1988 óta több kiadásban megjelent Füst Milán összes versei c. általa gondozott kötet, mely számos filológiai-textológiai újítást vezetett be a szövegkiadások terén.
Eddigi legnagyobb munkája a Babits Mihály Levelezése kritikai kiadása 1. kötetének sajtó alá rendezése, mely a sorozat (és a hozzá kapcsolódó kiadványok) megalapozását is jelentette.
1996-ban alapította meg a Gradus ad Parnassum Könyvkiadót. 1998 óta majd tucatnyi kötetet szerkesztett és adott ki a Világ–Egyház–Történelem c. sorozatban az Egyház- és Vallástörténeti Akadémia Alapítvány támogatásával.
2021-ben javaslatot tett a Juhász Gyula Művészeti Díj létrehozására.