A második világháborút követő világrend – melynek alapját az amerikai vezetésű nyitott piacgazdaságok rendszere képezte – jelentős mértékben erodálódik. A jelen világrend oszlik, darabjaira hullik szét. Az érvényes szabályok mögött húzódó közös konszenzus gyengül, a hatalmi játékok, geopolitikai és geogazdasági versengések kerülnek előtérbe.
A nagyhatalmak – különösen a Kína és az Egyesült Államok – közti versengés fokozódik. Az általam modellezett forgatókönyv szerint a 2030-as évekre egy kétpólusú rend alakulhat ki, ahol Kína az új pénzügyi-gazdasági központ szerepét vállalja. Közben az Európai Unió szerepe átértékelődik, nem csupán gazdasági blokk, hanem potenciálisan önálló geopolitikai pólus lehet.
Leszögezhetjük, hogy az olyan technológiák, mint az generatív mesterséges intelligencia vagy az ipar 5.0, nem pusztán gazdasági tényezők, hanem geopolitikai eszközökké váltak. Az átállás a megújuló energiaforrásokra lassabb és bonyolultabb, mint korábban vártuk. Az erőforrások és az energiaellátás maradnak geostratégiai eszközök, a versengés új frontjai lesznek. A globális demográfiai súlypont eltolódik: Nyugat öregszik, Afrika és Dél-Ázsia növekszik. Ez átalakítja a szavazati erőket, piacokat, migrációs mintákat. A nemzetközi intézmények meggyengülnek, helyükre hatalmi rendszerek lépnek, államok és technológiai oligarchiák együttműködnek vagy versengenek, a regionális együttműködések megerősödése várható
Továbbá figyelembe véve a tartós, nagy intenzitású háborúkat (Ukrajna, Gáza, Szudán), amelyek szakértők felmérései szerint 2025-ben a legközvetlenebb kockázatot jelentik.
Megfigyelhető a Biztonsági Tanács bénultsága, szankciós spirálok, fegyverkezési verseny a hagyományos és a nukleáris területen is. A regionális hatalmak szuverenista ambíciói (Törökország, Irán, Szaúd-Arábia, India), tovább lazítják az amerikai hegemónia maradékát. A látható trend a fokozatos elmozdulás a bipoláris/hierarchikus rendszerből egy többpólusú, blokkszerűen szerveződő világrend felé.
Tíz év múlva, vagyis 2035 után egy hibrid rend kialakulása következik be. Egy kevert szerkezet jön létre, ahol regionális blokk, valamint technológiai pólus és állami szuverenitás együtt él. De valójában mit is takar a digitális szuverenitás-állam kora: az államok alapvetően technológiai infrastruktúrákra építenek, ahol adatok, algoritmusok, hálózatok lesznek a fő hatalom alapjai.
Ekkora a klímaválság és az energiaátállás már nem csak gazdasági kérdés lesz, hanem geopolitikai front is. Ez új hatalmi információs mezőket nyit. Ebben a változatban a világrend átalakulását leginkább a geogazdasági törésvonalak viszik előre. Talán három laza blokk alakulhat ki:
– nyugati, USA-központú (OECD, szövetséges demokráciák),
– kínai-központú (BRI, Globális Dél nagy része).
– köztes, stratégiai autonómiára törekvő Európa, amely egyszerre próbál hozzáférni mindkét oldalhoz.
A kereskedelem nem omlik össze, de baráti ellátási láncokká alakul – a kulcsszektorokban (energia, félvezetők, AI, katonai technológia, kritikus nyersanyagok) a blokkhatárok áthatolhatatlanabbá válnak. A pénzügyi rendszerben párhuzamos struktúrák jönnek létre (alternatív fizetési rendszerek, digitális valuták, saját szabványok).
Ennek következményeképp a kisebb országok zuhanó liftben érezhetik magukat. A blokkok közötti versenyben, nagyobb mozgástere lehet a regionális szövetségeknek (ASEAN, Afrikai Unió, CELAC), hogy új köztes pályákat keressenek.
Ebben a forgatókönyvben az államok gyengeségét és a geopolitikai versenyt egy technológiai-corporate hatalmi réteg fogja kihasználni. A generatív AI, a felhő- és adat-infrastruktúra néhány globális szereplő (nagy techcégek és egyes állami-vállalati konglomerátumok) kezében koncentrálódik.
A silicon sovereigns fogalom azt jelzi, hogy ezek a cégek gyakorlatilag kvázi-szuverén szereplőkké válnak: saját szabályrendszerrel, globális eléréssel, amelyet csak részben korlátoznak az állami keretek
A nemzeti kormányok szuverenitási kérdéssé teszik az AI-fejlesztést és az adatszuverenitást, saját felhő- és adatstandardokat hoznak létre, hogy elkerüljék a teljes technológiai függést.
Ha az államok nem tudnak gyors, hatékony, többpólusú AI-kormányzást kialakítani, 2035-re reális, hogy a digitális szuverenitásért vívott harc lesz a fő geopolitikai törésvonal és a a dezinformáció, kiberhadviselés, adat-fegyveresítés rendszerszintűen aláássa a demokráciákat és a bizalmat.
Ez a forgatókönyv a világrend összeomlását nem katonai értelemben, hanem normatív-intézményi értelemben hozza közelebb, vagyis a közös szabályok eróziója, információs káosz, különösen, ha az AI-fegyverkezés nem kerül fékek közé.
Több általam tanulmányozott előrejelzés szerint 2035-re elérhetjük azt a visszafordíthatatlansági pontot, ahol a klímakárok már nem stabilizálhatók mérsékelt pályán.
Ez két irányba viheti a világrendet. Az egyik lehetőség az ökológiai háborús időszak – vízért, termőföldért, élelmiszerért, ritkaföldfémekért, és ezzel egyidejűleg nő a konfliktusok kockázata, különösen sebezhető régiókban (Száhel, Dél-Ázsia, part menti nagyvárosokban).
A másik lehetőség a kényszerített kooperáció – ha a szélsőséges időjárás, migráció, ellátási lánc-sokkok elég fájdalmasok lesznek, paradox módon erősíthetik az együttműködést (klíma-klubok, karbonvámok, közös technológiai beruházások).
Különben a szigorúan nemzetközi kapcsolati értelemben az összeomlás azt jelentené, hogy a nagyhatalmak közvetlen konfliktusba sodródnak egymással, a globális intézmények működésképtelenné válnak, a fő gazdasági és technológiai rendszerek helyi, inkompatibilis szigetekre hullanak.
A fenti trendek alapján inkább a következő, puha összeomlásnak nevezhető kép látszik valószínűnek 2035 körül:
A világrend nem tűnik el, de tartósan alacsony minőségűvé válik – krónikus konfliktusokkal, gyenge szabályokkal, eseti alkukkal. A globális normák fokozatosan regionális normákká zsugorodnak (nyugati, kínai, indiai, iszlám, regionális variánsok). A technológiai és környezeti kockázatok – különösen az AI és a klíma – olyan metatényezővé válnak, amelyekre a hagyományos geopolitikai eszköztár már kevés.
15 év múlva, 2040-ben, a konfliktusok nem csak hagyományos háborúk lesznek, hanem hibrid háborúk: kibertámadások, valamint gazdasági blokádok és technológiai leállások. Az eddigi liberális rend darabokra hullik, helyébe olyan struktúrák lépnek, amelyek nem kizárólag állami keretek között működnek, hanem szövetségi, technológiai, civil szervezeti rétegekkel hálózatosodnak.
Úgy képzeljük el, hogy a jelenlegi világ nem omlik össze egyik napról a másikra, de alapvetően átalakul. Az államoknak, technológiai szereplőknek és civil társadalmaknak is fel kell készülniük: rugalmasságra, adaptációra, új stratégiákra.
Ennek a korszaknak kulcskérdései az adatok, algoritmusok, energiatranszformáció, regionális rendszerek, valamint az ember és technológia viszonya lesz.
