Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem van kedvenc házaspárom… Lehet, hogy még ők se tudják, mert így még sosem fejeztem ki nagyrabecsülésemet és szeretetemet irántuk. Most jött el az ideje ennek is! A hölgy ugyanis Nő, kortalanul fiatalos szépség, finomlélek és jólélek. Nemcsak a férjét, hanem családját, a barátokat is és bárkit, aki hozzá fordul: ápol, gyógyít és szeretetre tanít. A párja, “vica versa” – ugyanebben töltötte aktív munkásságát és vendégszeretetét, egy kivételezett baráti körrel rendszeresen élvezhettük – a vírusháborús idők előtt és reméljük, mielőbbi múltával fogjuk is…!
A szabadkai-szegedi viszonylatú Zapletán házaspár szerepelt már naplónkban többször is, a testi és a lelki épülés több témakörében… Most, fogalmuk sincs arról, hogy felhatalmazásuk nélkül, ma is “jóhírüket keltem”, de meg fogják nekem bocsátani. Olyan jó érzés nekem, ilyen jó példát felemlegetni – mert annyi a rossz példa… és többnyire csak azt látjuk, azt halljuk… Nem is gondolnánk, mennyire ezen múlik a jövőnk – nemcsak a háttérhatalmakon, meg a moslékszájúvá váló politikán… És a rosszbeszéd szájszaga, gyakran már otthon kialakul, családon belül… Olyan ez, mint a vírus, hordjuk szét és szórjuk szét…
Zoli vica Veri! Az összetartás, a hűség és az egymás iránti feltétlen tisztelet és rajongás tartson össze benneteket és tartsanak meg nekünk, a baráti körnek és Vírusnaplónknak is…! Veronikát – ebben a helyzetben – virág helyett zenével köszöntjük a nőnap alkalmából… Ám, ha a zeneszámok virágok lennének, akkor elmondhatnánk, hogy Verit a férje által szedett virágokkal köszöntjük ezen a napon – természetesen minden kedves nő olvasónkkal együtt! De ha már így alakult, akkor Zoli barátunkat is ugyanebben az indulásban éltetjük névnapja alkalmából – ahogyan azt már a Zoltánok megszokhatták, talán még szeretik is… ! Na, de ez hogy állt ez így össze?! Mindjárt el is mondom…
TOP ZZ…
(A cím nem elírás, kedves rock szakértők! A végén helyre kerülnek majd a betűk!)
Zapletán Zoltán barátom pár éve lett, egy életre a barátom. Úgy ismerkedtünk meg, hogy az akkor még javában “csúcsra járatott” klubomban a szegedi IH Caféban, közös barátunkkal megjelent és lelkesen üdvözölte Dr. Rock zenei választékát és a “hely szellemét”. A mi tisztes, hatvanontúli társaságunk, nem félszavakból, hanem egy szám első akkordjaiból már érti is egymást… Ilyen súlya és jelentése egy nemzedéknél sem lehet egy választott zeneszámnak, mint a miénkénél! Én már kissrác koromban is klasszifikáltam az ismerőseimet atekintetben, hogy kivel, milyen zenéről lehet beszélgetni. Ez nem sznobizmus volt, hanem felekezeti beavatottság kérdése, esetleg egy kis ízlés-arisztokratizmus… Volt, akinél később is, egész életemben megszólalt a fejben az a Beach Boys, Monkees, vagy épp Kinks szám, ami a barátságot megszentelte és maradt is vonatkoztatási rendszer. Mi Zolival más országokban nevelkedtünk és munkálkodtunk, de, amikor ő bemondta a fuvolás Herbie Mann, vagy 50 év előtti funk-groove-jának címét: Memphis Underground, a megszólalás utáni másodpercekben – azonnal tudtam, hogy nekünk még sok dolgunk lesz egymással… Egy ilyen fel- és bemérés után a társalgás gyakorlatilag úgy folytatódik, mintha mi is, suttyókorunk óta, olyan régi cimborák lennénk, mint ő volt, Pördi doki barátunkkal…
Pár évnyi barátság után, Zoli, néhány hónapja egyszercsak, minden magyarázat nélkül elküldött egy pár “viselkedősen” jó zenét, amik természetesen, nekem is első érintésre “ideget találtak”, hogy az általa professzionálisan művelt egészségügyből vegyünk egy, csak kicsit fájdalmas hasonlatot…
Na nézzük, mivel kedveskedhetnénk az ő és más mindenki asszonykájának és mindazon hölgyeknek, akik még nem (esetleg már nem) asszonykák, hogy azok legyenek, amikor eljő annak az ideje…?!
Mondjuk, az első kicsit fájni fog, de legalább túl leszünk a az első “érzősítésen” (vigyázat, itt nem érzéstelenítünk, még csak az kéne…!). Persze, hogy Rúzsa Magdi; persze, hogy az a kishegyesi leánka akkor, amikor a nagypestiszakmát, gyorsan beérzékenyítte az ő saját módján felsíró Janis Joplin reinkarnációval.
Zoli barátom, kiváló érzékkel ajánlotta be a további fiatal tehetségcsodákat, társadalmi hasznosításra, vagyis megjelenítésre, mivel éppen egy ilyen rovatot fontolgatok a fejemben, amiben a nagyvilág kis tehetségzsenijeit mutatnánk be sorban, miközben a magunk körzetében is keresgélnénk, hívogatnánk a kis talentumokat bemutatásra…. Tessék, kérem szépen velünk ámulni… Vigyázat, törékeny dolog a tehetség, óvatosan kezelendő!
Hogy is volt az? A 60-as évek vége felé Otis Redding, a tragikusan rövid életű soul énekes körmölte le és karmolta be a könnyűzenei közemlékezetbe ezt a mozgalmas kis témát eredetileg…
KI nem hagyhatom, ha egy játékos ráadás verzió adja magát… Nem is magyarázom – önmagáért táncol a legendás pár, ha nem is erre a zenére gondolták volna az eredetit ropni…
Aztán jött a mini fekete sereg, a The Black Crowes és rátött egy lapáttal, hogy valahogy ráinduljanak a kilencszázkilencvenes dekád fiataljai is… meg azóta minden jóérzésű bulista… Állítsunk egyet a turbókapcsolón!
Jöjjön akkor most egy igazi ráadás ráadás, a ráadásra – hadd tetézze tétjeit Zoli barátom, a mai zenei szerkesztőnk, ZZ TOP összeállításában! A Janis féle Cry Baby-t nézzük meg, óvónéni változatban… de lehet, hogy jobb, ha kiteszünk valami karikát… a 44 éves hölgy kilépett a mindennapjaiből és elszállt Janis után az idők fölé… két kicsi gyermeke pedig láthatta, hogy a mesék, igenis igazak…
Na de mostmár akkor legyen Nektek egy igazi, eredeti Janis Joplin is! A szívünk egy darabja legyen a Tiétek, drága szívünk hölgyei! Mi férfiak, olyan darabosan tudunk csak szerelmet vallani, de a szenvedélyt imádjuk…
Tavaly októberben, kicsit megfeledkezett a világ, hogy megemlékezzen ennek az óriási hatású “fehér blues királynőnek” az 50 évvel azelőtti haláláról. Sajnos a 27 évesen, magát a nemlétbe “átlövő” áldozati leányka, az önsorsrontás, a szándékolt szenvedés rossz modelljét is hátrahagyta… Mutatta, hogy így ne, lányok!!! Sajnos azt meg nagyon tudta és élte ő, hogy a blues úgy igazi, ha fáj, ha tör a lánc és húz a vasgolyó… De nem volt igaza, mert itt az eleven példa, a Magdi, vagy a Joss Stone, hogy nem kell, hogy életre menjen a dolog, elhisszük mi úgy is, sőt még nagyobbra becsüljük az áldozatfelmutatást – élőben… (Beth Hart is majdnem utána ment, de ő, szerencsére vissza tudott evickélni… látjuk, azóta mivé lett a csúcsok csúcsán!)
TOPLESI
Köszönve az inspirációt Zoli barátomnak – erős izgalmi állapotba kerülvén, szolgálatba helyezem magam és én is szödök egy-két zenei és képi virágszálat a hölgyeknek, örökös imádatom tárgyainak, vagyis alanyainak…
NŐIMÁDAT – micsoda magyar szoborszó ez?! Benne az IMA, amit azokért mondhatunk, akik minket világra hoztak, illetve akikkel és akiket nemzettünk… A Nő, valljuk be, sokkal többet kell, hogy viseljen, szenvedjen, vagy tűrjön a lét nehézségeiből, akár naponta, akár havonta, akár kilenc havonta… Nem kéne ezt elfelejtenünk egy percre sem – és ez nem márciusnyolcadika kérdése…! Ezért kell sok zenét, jó zenét hallgatni és sokat olvasni verseket, mert akkor ezt nem felejtenénk el, naponta…
IMÁDAT elmondtad-e ma barátom? Imádatodat lám, önző módon is kifejezheted, mert Ő meg fogja érteni, ha tényleg ŐT IMÁDOD – és nem magadat!
Tekintsd az élőket, ha nem megy másként, ha elfelejtetted, hogy mit kaptunk a földi létünkre a Fönti Világból, hogy ITT gyakoroljuk… Mert ott Fönt már könnyű lesz benne lebegni, ha egyáltalán oda kerülünk majd és nem “kiesők” leszünk a magunk x-faktorában…?!
Fészket rakni, csak pontosan, szépen…
Ringatózni, szeretetben, zenében, mint búzamező a szerelmes szellőben…
És akkor a végén kerüljenek vissza a helyükre azok a Z-betűk! Minden kedves Zoltán barátomat ezzel az örök fiatal zenével köszöntöm (különös tekintettel ibizai társalkodónkra Papp Zoli /Dragomago barátunkra!) és arra biztatok minden férfitársamat, hogy adjuk minden szeretetünket a Nőknek – hogy maradjanak Nők – az IMÁDATUNK tartsa meg őket azoknak, akik… (minket szeretnek… :D) !!!
Hogy legyen kiknek fogsort villantani és pengén felöltözni a tánchoz…