FEBRUÁR 2. – PLESTANCIA / VIRTUSNAPLÓ

Szerző: | febr 2, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Ország - Ünnep - Zene, Videó, Zene

Gyertyaszentelő Boldogasszonyunk napján dől el, hogy a medve kintmarad, vagy visszabújik… Azzal a nagy busa fejével azt se tudja, hogy mi az, hogy barlangkarantén, netán kibújási korlátozás… Ami bennünket illet, idestova a napi híreink árnyékától is megijedünk… Mai zeneáradatommal – én is az estéli visszabújásra fogom biztatni a velem tartókat… hírzabálás és katasztrófaműsorok nézegetése helyett, Dr. Rock zenekúráját kövessétek – lélekemelkedéssel és szellemszabadítással…

Zeneszerelmi vallomáscsokor

Talán feltűnt a Kedves Rendszeres Olvasónak, hogy az ORSZÁG – ÜNNEP – ZENE sorozatom egy „kész átverés”, amennyiben nem is szól tárgyszerűen az ünnepekről… Mondhatnánk úgy is, hogy az ország ünnepe, csupán  ürügy arra, hogy az ország szellemét  idézzük, zenéjét, kicsit megszerepeltessük… Folyamatos, békés „casus belli”-t találtunk, hogy az egyes nemzetek kultúrájára egy kis figyelmet irányítsunk… Nálam viszont természetes, hogy ne hétköznapi és konvencionális spotlight-okat eregessek, hanem ily módon „sózom rá” követőimre azokat az extrákat, amiket én az adott kultúrkörből a legizgalmasabbnak, legmaradandóbb élménynek tudok ajánlani.

ᐈ Nation flag stock pictures, Royalty Free united nations flags photos |  download on Depositphotos®

VIRTUSNAPLÓ  az, amit írok,mert mindig van / lesz benne egy kis kihívás, provokáció, ingerlés, vagy incselkedés… netán zenei ínycsiklandás… remélem továbbra is ínyére leszek legtöbb olvasónknak. Ínyencségeket válogattam nyomasztó lemaradásom ellensúlyozására… Még tán azt is rám lehet fogni, hogy kéjencségeket, ugyanis az első zenei kalandjaimon igen sok „nőügyem” lesz… Vallomásokra most nem sok keresztmetszetet adok magamnak, tegye azt meg mindenki, akiket megejtenek női zeneszépségeim… Szerelmes vagyok mindegyikbe… jobb ha az elején bevallom… Úgy értem, mindegyik zenébe…

Tekintsük mindezt, szépemlékű rádióműsoraim, ritka, ámde nézhető folytatásának! Zenei szakrendeléseimben neveztem „plestanciának” a vállalásaimhoz képest történt lemaradásokat, adósságaimat (Plesi +restancia = plestancia). Eszerint most 22 zene, vagyis 22 le és felszállás következik… (Több zene, mint kóbász :D) Ez, „konfokkal” bő három zenemámoros óra, kellemes helyben repülést (de Nóri lányom nyomán, mondhatjuk fejben repülésnek is) ajándékozhat  mindenkinek, aki az ilyesmiket szereti!

Január 16. Benin: a mártírok napja

Január 10-iki Mártírok napján rótt  benini bejegyzésemben utaltam rá, hogy még visszatérünk ebben a hónapban. Annyiban viszont nem tudunk továbblépni, hogy Angelique Kidjo  személyénél maradunk. Igazol engem, hogy a  3-szoros Grammy-díjas, 60 éves művésznőt Afrika legfontosabb 50 személyisége egyikének minősítették. Akkori zenemozinkban, ő dolgozta fel a blues és rocktörténet „világítótornyának”, Jimi Hendrix-nek a vudu-kult számát. Most viszont fordítva, az ő szerzeményét nézzük meg a latin-rock zene nagy fehérmágusának verziójában (is). Az adouma, vagy másképpen a duma, a közép-afrikai Gabon, barátságos és kenukészítésben különösen jeles népcsoportjának megnevezése. A kiváló benini énekes, dalszerző, akit 2007-ben Afrika elsőszámú dívájának minősítettek, még 1994-es lemezén jelentette meg a mozgalmas és igen fülbemászó melódiáját…

Carlos Santana pedig a 2002-es Shaman című veretes lemezanyagát indítja az Adouma feldolgozásával. Mint oly sokszor, a Mester ezesetben is megragadja a lehetőséget , hogy példázatait sokasítsa az afro-amerikai, illetve afro-latin zene szerelmes összetartozására. Ez a ritka zenei mesterdarab viszont, egészen parádés módon egy 2004-es közös koncerten mutatja az érintett két, nagyvilágra szóló, világzenei ikont:

Carlos Santana “Adouma” Hymns For Peace Live At Montreux 2004

Január 20.  Mali: a hadsereg napja 

Ennek az országnak a zenéjénél nem szabad időznöm, mert ott találnék ragadni, annyi értékes előadó és zenedarab adná magát, hogy a többi várakozó ország sírva várakozhatna… Az afroamerikai zenék ősforrásvidékének számító Mali, az egyébként igen szegény ország, idők óta a zenekutatók kincsesbányája. Mindenekelőtt Ali Farka Touré marad ki (most!), akiről Martin Scorsese, a nagy zeneérző rendező nyilvánította ki, hogy ő a „blues DNS-e”. Tekintve, hogy a káránténos fársáng havában a női szépségnek és tehetségnek való hódolást döntöttem el, most kiválasztom a szememnek-szívemnek legkedvesebb mali lady-t, aki mindent megmutat kristályszépségű zenevideojában, ami a fentiek szempontjából, tanulmány jelleggel, iskolapélda is lehet. Ott van a csodálatos nyugat-afrikai hárfa, a kora, a szintén tökszerű üreges termésből (kalabash) kialakított, háromhúros, ívelt nyakú bolon, ami ütőhangszernek is használatos és a karcsú pengetős hangszer, a n’goni. Na és persze gyönyörű hölgyek éneke a színpompás afrikai kelmékben…

Rokia Traoré – Projet Roots au 104   

Rokia Traoré Az É-Ny-i országrész Kolokani városában, egy diplomata gyermekeként született. A Bambara  népcsoport tagja,  bamana nyelven énekel. Ő is Ali Farka Touré-tól tanult a 90-es évek végén. Zenéje elfogadott és mozgósító erejű. Egyik száma az évezred egyik kedvencének számít azon a földön.   

Január 20. Azerbajdzsán: a mártírok napja 

Az azeri „kiválasztottam”, vagy húsz éve a szívem hölgye, akinek egy lemezét, csak úgy találomra kaptam ki, vagy huszonöt éve Kazimity Jani, kedves ismerősöm szegedi hanglemezboltjának akkori igényes választékából. Aziza Mustafa Zadeh – gondoltam, valami török menyecske lesz, aki nagyon komolyan veheti a nyugati zenét is, ha ilyen zenészekkel  adja össze magát, mint akikkel… Nagyon jól ráéreztem, a származását viszont azóta jól megjegyeztem…

A Dance of Fire zenészeinek listája: Al DiMeola, Bill Evans, Stanley Clarke és Omar Hakim…

A bakui születésű 51 éves művésznő világklasszis édesapja is olyan zenész volt, aki a népük hagyományos mugam (azeri tradicionális improvizatív énektechnika) zenéjét ojtotta a jazz-be, vagyis a világzene úttörését választotta. Aziza állítólag 1 éves korában elsírta magát egy szomorú mugam dallamon, amit apukája játszott, majd egy vidámabbon kacagni kezdett…

Kicsit későbbi történet, hogy 1988-ban Washingtonban megnyeri a Thelonius Monk-ról elnevezett zongoraversenyen. Ma Mainzban él, legalábbis én így tudom.

A jazz egyik legkedveltebb 5/4-es témája Paul Desmond Take Five című szerzeménye az ő keze alatt nyugatiasan szólal meg, de az énektechnikája olyan orientális, máskor operaénekesi, vagy éppen kortárs kísérletező hatásokkal telik meg, ami semmihez és senkihez sem hasonlítható.   A  ráadás miniatűrjében viszont megkapjuk az otthonról hozott a mugam technika sűrű extraktumát…

Aziza Mustafa Zadeh: Take Five + Encore: Women (Munich, 1994)

Január 22. Ukrajna: az egyesülés napja

Ez a végtelenül rokonszenves, jóhumorú kvartett jól kifejezi a zene stilizációs lehetőségeivel, hazájuk, Ukrajna sajátos helyzetét Európa és Kelet között… A nevük a maguk nyelvén valami adok-veszek szójátékot ad ki, de benne játszik a kijevi Dakh Center kortárs művészeti  intézmény neve is.  Stílusukat ők maguk, ethno-chaos-ként határozzák meg. Elsőre olyan is lesz ez a felvétel, de én úgy gondolom, hogy ez a káosz nagyon szórakoztató és szellemes. Semmiesetre sem bábeli hangzavar. A világzene legremekebb művei mindig egy adott náció zenéjéből indulnak ki és azt érintik meg valami – időben és/vagy térben – távoli zenei effektussal. Ezesetben egy avantgard kísérlet alanyainak érezhetjük magunkat már az elején. Infantilisnak tűnő falzetthang interferál hagyományos hangszerekkel és majd egy borzongatóan szép szláv vokál álomhangzásával… Nekem, elsőre megfektetően szép… remélem másoknak is! Vigyázat! Többször meghallgatva: éltre szólhat…

DakhaBrakha – Baby (Live on KEXP) 2017

Estas Tonne  egy csudabogár, akit nekem időnként az ismert netes megosztó, máskor a zenebeszállítóim dobnak be.  A zeneiskolázott ukrán fiúcska, nyolcéves korában kezdett el gitáron játszani. Az 1990-es években családjával Izraelbe költözött és teljesen felhagyott a zenéléssel. Önmagát keresve, egyik országból a másikba utazott, míg végül New Yorkban kötött ki, egy héttel a 9/11 terrortámadás után. Fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen magával és Amerikával. Megpróbálta a filmezést.  Néhány héttel később viszont egy barátjától kapott egy gitárt és ettől kezdve elkezdte New York utcáit járni és utcán-útfélen zenélni… Innentől már hasonlít a hasonló történetekre az övé is… Igaz, életrajzában orosz zenésznek is írják, de ami egészen bizonyos, hogy 45 éves korára immár világhírű virtuóz gitáros énekes lett Estas. Eztán tán még méginkább… Ezt a szép felvételt, mondanom sem kell, hogy az elragadó magyar ütőhangszeres sámánhögy Fodor Réka miatt választottam ki, sok közül.  Ő a flamanco iskolák után, az erdélyi népzene és általában minden tradicionális zene eredeti, benső megközelítését keresi szenvedéllyel, az ütőhangszereken és a táncon keresztül.

Estas Tonne & Reka Fodor – Timeless Burn Out @ Budapest [Hungary 2014]

Január 25.  BrazíliaSão Paulo város alapításának napja, népünnepély

A ma már 12 milliós várost  annak idején – 467 éve – Szent Pál apostol megtérésének ünnepnapján alapították, így a szentről nevezték el (São Paulo magyarul „Szent Pál”). 

Ha belenyúlok a  brazil zenei gyűjteményembe, nehéz olyan darabot találni, ami ne lenne kapcsolatos a szamba, illetve a bossa nova (Jobim) kultuszával. Nem is nagyon tennék ezek ellenében egy mozdulatot sem! Bele se merek gondolni, mekkora tanulmány lenne, ha a déli félteke legnépesebb városának (ami több összeépült várossal együtt egy 23 és fél milliós makrómegapolisz!) zenei jelenségeit és jelességeit próbálnám összegyűjteni. Itt is maradt hát, persze a vizsgálódás vezérfonala a női szépség. Ezesetben még a kort sem kell elpúderezni, annyira átható a báj. Elmondjuk, hát, hogy Eliane Elias, a ’60-as, São Paulo-i születésű világhírű jazz zongorista, énekesnő, zeneszerző, hangszerelő szőkeség, még március 19-éig 60 évesnek mondhatja magát. Legyen is rá büszke, mint két Grammy-jére és számos más elismerésére. A bossa brazil királya, Antonio Carlos Jobim írta még az ötvenes évek második felében ezt a latin jazz standard-et , nemcsak a Copacabana kávéházainak, hanem a  földkerekségnek is, állandó dalszöveg költőjével, Vinicius De Moraes úrral együtt, aki diplomataként is ismert volt. Előbbi, akiről szülővárosában, Rioban repülőteret neveztek el, 26 éve nincs velünk itt a Földön, utóbbi immár 30 éve…)

https://www.youtube.com/watch?v=IlI5eTr5a-0
Eliane Elias – Chega De Saudade (jelentése valami ilyesmi: elég volt nélküled…)

Most jön, az én kiemelten nagy kedvencem, akit semmiképpen sem a szépsége alapján választottam ki, hanem azért mert  zenei kreativitása, határtalan játékos szabadsága, humora és briliáns improvizációi miatt – a minden zenészek fölötti, elsőszámú példaképeim között tartok számon (mondjuk Roland Kirk, vagy Bobby McFerrin társaságában). 84. életévében kívánva neki jó egészséget, hoztam egy káprázatos felvételt Hermeto Pascoal bátyámtól, de olyat, amit még az is megemleget, aki nem is szeretné megemlegetni…Ezek után, nyilván mindenki meg akarja nézni, már csak azért is… Ez volt a cél! Lesz tán olyan is, aki hálás lesz ezért a megismerésért. Ő ugyan nem az a zenész, akit 23  óra előtt a mainstream média mutogatni merne, pedig olyan kedves figura (ha már a szemünk megszokta), akire csak imádattal lehet tekinteni… Ha nem zenélne, lehet, hogy lenne, aki csúnyának, vagy ijesztőnek találná… talán ugyanígy a zenét is, amit most  hallani fogunk, ha őt nem látnánk… Mindez persze a magasan és mélyen vájt fülűekre nem vonatkozik… Tessék, itt van nektek a szamba, de úgy, ahogy sehol másutt nem kapnátok meg, az első érdeklődésre…Kicsit egzaltált lesz a szambaritmus, de amint látjuk, lehet rá azért táncolni is, fergetegesen meghangszerelt latin bigband jazz, szaxofon-, pozan-,  trombita-, majd egy eszement billentyűs-ének unisono szólóval, majd egy rituális ritmus sessionnal – a zenészeknek kiosztott kókuszdióvégeken… elmenőleg, haza 😊…

Január 25. Skócia: Robert Burns költőnek, a „skótok Petőfijének” a születésnapi estje

262 éve született és a hálás irodalmi utókor nem felejt, sőt a  37 évet élt romantikus poétát, a skótok nemzeti költőjüknek tekintik. “Könnyű neki”, neki mindehhez plusz egy évtizede  volt, mint a mi Petőfinknek. Robert Burns születése napján megtartott Burns-vacsorákon (Burns Supper) hagyományosan csak haggis-t esznek. A születésnap alkalmából rendezett ceremónián Skócia-szerte a hagymával, zabliszttel, árpával és faggyúval elkevert, finomra vagdalt juhbensőségekkel töltött főtt birkabendőt tálalnak fel. A költő írt is egy ódát a haggis-nak nevezett népi ételhez. Ámde most mi nem ezt, hanem a magasztos, himnusszá nemesedett dalát mutatjuk meg, énekelt és skót dudás változatban is. A mi fülünknek is ismerős lesz (inkább, mint bendőnknek a haggis 😉 )…

A „Auld Lang Syne” 1788-ban született, a cím jelentése: réges-régmúlt napok.

Sok angol nyelvű vidéken  éneklik, ünnepi, vagy épp gyász alkalmakkor, legfőképpen az új év kezdetének éjjelén. A skótoknál viszont a dudák hangjától lesz autentikus a dallam…

“Auld Lang Syne” –  Pipers Of The World  

Ne menjünk már tovább – pláne, hogy ilyen szépen megadtuk az ünnep tisztességét is – anélkül, hogy meg ne kérdezzük a „bennem élő” Dr. Rockot, hogy Skócia magas térszínéből melyik formáció emelkedik ki a legmagasabbra?! Alig vártam ezt a kérdést! Vágom is rá: az Átlagosan Fehér Banda (amelyben azért nem annyira fehérek is előfordultak már – a zenéjük viszont olyan “fekete“, mint a csernozjom…)

Average White Band – Pick Up The Pieces (1977)

Január 26.  Ausztrália napja (Australia Day): Ausztrália nemzeti ünnepe, munkaszüneti nap.

Ausztráliát nyugodtan fel lehet adni….! Nem lesz olyan zenedarab, ami egymagában reprezentálni tudná a kontinensország muzsikáját és lelkivilágát. Túl egyszerű lenne egy Bee Gees-szel, AC/DC-vel, INXS-szel vagy mondjuk Kylie Minogue-gal, Olivia Newton-John-nal, vagy épp Sia-val csapkodni le a labdát… Én a kihívásokat választottam ezúttal is. Az emlegetett egyetemi kurzusomból is kimaradt (ki nem hevertem azóta se) ez az alternatívnál is alternatívabb, beskatulyázhatatlan Melbourne-i páratlan páros, akik mindig igézően mély és és egyben magasan elszállós, szinte transzcendens zenei világukkal ámítottak el. Sosem voltak kedvencek, mindig deprimálónak éreztem a zenéjüket, de éppen ezért fordulok mindig hozzájuk, azzal a magamhoz szóló intéssel, hogy „ne élvezzed már annyira azt a zenét”, lehet azzal áldozni is és szenvedni…

A Dead Can Dance két állandó tagja Lisa Gerrard és Breandan Perry volt, de őket több vendégzenész segítette mind koncerteken, mind lemezfelvételek alkalmával. Mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt fedezhetők zenéjükben. Számos magas színvonalú művészi és dokumentum filmben hallhattuk már őket, meghatározó hangzású háttérzeneként, ezek közül az egyik legismertebb a Baraka.  Itt, most a Samsara c. film kápráztató képeiből vett összeállítással társulva élvezhetjük megbűvölő hangzásaikat.

Dead Can Dance Kiko    images from Samsara directed by Ron Fricke

John Butler triója viszont szintén stílusok felett áll, de itt meg éppen az elevenség és a mindenből a legjobbat elvű jam band adta fel magát a bemutatásra. Az a benyomásom, hogy több olyan generációból is, akikhez ezek a remek zenészek tartoznának, alig ismerik őket… Másfelé ez nem így van, mint ezen a koncerfelvételen is láthatjuk… Én szóltam, ne érje szó a házam elejét ezügyben…

John Butler Trio – Zebra (Live at Wave Aid)

Január 26. India: a köztársaság napja

Semmi többet nem mondok, csak annyit, hogy Ravi Shankar egyik ágon született leánya következik, mint a szitár egyenesági örököse… (a másik ágon Norah Jones a leánygyermek, de majd őróla talán egy másik alkalommal…). A varázslatos zene hangszer-találkozójának további résztvevői: a hang, az udu (oud) és a tanpura.

Apja lánya…

 

A szitár mellett, a másik legindiaibb hangszer a tabla. A tizenvalahányujjas megszólaltatású ütőhangszer a maga nemében a legcizelláltabb és legbeszédesebb partnerhangszer. Csupa rezgés-vibrálás és folyamatos  kommunikáció a dolga neki az indiai zenében. Egykori legnagyobb mesterének (Ustad Allah Rakha) a ma élő legnagyobb mester fia, Ustad Zakir Hussain mutatja meg most, mennyire ne próbálkozzunk mi, ezen a tablán, csak úgy elkezdeni játszogatni… A másik, ugyanilyen misztikus csoda, a megközelíthetetlennek tűnő „odavalósi” cimbalom, a szantór. Eszedbe ne jusson… ! 😉 Mestere: Rahul Sharma. Mindketten Mumbai (azelőtt Bombay) születésűek, csak míg az előbbi 1951-es, addig az utóbbi 1972-es. Ezen a felvételen viszont „összeértek”…   

január 27. SzerbiaSzent Száva ünnepe (Savindan)

Most viszont nincs mese, ünnepi zene következik, gyönyörű szerb lányok ajkán. Vagyis mese is van; a mese hőse Szent Száva…

Szent Száva az önálló szerb ortodox egyház megalapítója, továbbá az első érsek, író, fordító és törvényíró: bizánci törvénykönyvet fordított az egyházi életről, kolostori szabályzatot és egyházi költeményeket írt.

Hymn to Saint Sava

Ismét egy – talán eléggé elítélhető – profán fordulat a „műsoromban”: szigorúan szubjektív, igennagyon tetszési alapon választódott ki ez a szerb származású, immár amerikai gitáros énekes bluesdíva, Ana Popović. A belgrádi lány, „Hush” nevű bandájával, először a görög partokat vette be, majd egy sikeres zentai szereplés nyomán, meghívást kapott az 5. Gasztro-Blues Fesztiválra, vagyis Paksról lőtt ki… Majd amszterdami tanulmányok után meg se állt Memphis-ig, ahol már várt rá a blues-szülőföld és egyre több világnagyság társaságában hódíthatta meg a szakma magas köreit, Solomon Burke-től Keb Mo-ig, aki legutóbbi lemezeit adta ki. Díjak hegyeit hordta haza és van vagy 10  vérprofi lemeze.  Nem kicsit, hasonlít nekem ez a történet a mi Little G. Weevil-ünk feltündökléséhez. Aki nem hiszi járjon a nyomdokaikban…

Január 28.  Ruanda: a demokrácia napja (a köztársaság kikiáltása)

Nem vidám a széphölgy éneke, de kicsit sem vidám az albániányi területű közép-afrikai ország legújabbkori történelme sem… Teta Diana Nairobiban, Kenya fővárosában kellett, hogy megszülessen, mert hazáját irtózatos belháború pusztította. Az egykori német gyarmat 1920 és 62 között – népszövetségi, majd ENSZ gyámsági területként – belga fennhatóság alá tartozott Burundival együtt, Ruanda-Urundi néven. Függetlenségét 1962-ben kiáltották ki. Az európai gyarmatosítás hatására azonban az addig stabil társadalmi rendszer felborult, és ennek következményeként a főleg földművelésből élő hutuk és az állattenyésztő vagy értelmiségi tuszik között viszály keletkezett. Az ellentét 1994-ben népirtásig fajult, ami több százezer ember halálával végződött. A született kinyarvanda nyelven éneklő afrikai híresség klippjében a békesség képeit látjuk, de az őrzővédő harcososok táncos mementóként vigyázzák a béke képsorait…

Január 30.  Nepál: Srí Pancsami (Shree Panchami) hindu tavaszünnep, valamint a mártírok napja

Nem is rossz! Mai/félhavi világutazásunk tetőpontjához érkeztünk… Fenn is vagyunk a világ tetején, Nepál hétszentséges hegyormai között. A nepáli dhun zene melódiáit bambuszból készült meseszép hangú bansuri fuvolákon hallgatjuk, gitárkísérettel. Az európai művésznő Stephanie Bosch, huszonévek óta elmélyülten tanulmányozta az ősi hangzások titkait az ő gurujától,  a ma is élő, 82 éves virtuóz fuvolista, Pandit Hariprasad Chaurasia mestertől.

Meditációt léleknyugalmat tessék venni, a képeket nézegetve, a zenéből… most még ingyen van 😉!

Január 30. Hollandia: a Függetlenség Napja (Spanyolországtól való függetlenségének elismerése (1648), nem hivatalos munkaszüneti nap)

 Na most légy okos Plesidomokos…! Hollandiai zenetáramban legalább egy hétre való zenei elemózsia (röviden zenemózsia…) van elspájzolva… Ebből válogatni egy fél nap lenne és akkor állnánk meg vagy 50-60 számnál… Na jó, itt az írás vége a nyakamon!  Ha holland rocktörténet, akkor zenekövető nemzedéktársaimmal együtt – szinte hallom – egyszerre vágnánk rá, ugyanabban a ritmuban: a Focustól a Hocus Pocus !!!. Vita nincs, ennél bolondosabb és egyszersmind zseniális, mesterien megszerkesztett és döglesztően zúzós, füttyös-hüttyös, jódlipoénos… stb. számot nem sokat írtak a rocktörténelemben, mint ezek a keménytö… ja, bocs keményfacipőjű  hollandusok. Golyhó hollandik – ha már eszembe jutott, csak nem hagyom ki, hogy meg ne osszam türelmes követőimmel, eszem, eme kései menését…

Itt csak annyi használati utasítást a kezdőknek, hogy lefekvés előtt ezt ne, mert nem tudsz majd lenyugodni…! Megkeresed az eredetit, Thijs van Leer / Jan Akkerman és tettestársaik fiatalkori verzióját… Azt ajánlom, tedd át holnapra, napindítónak, a kávé mellé…  Ez – egy kis fuvola-prológgal, már egy kicsit „öregesebb” verzió, de annál kegyetlenebb zenei végítélet

Focus – Flute Serenade | Hocus Pocus – The Patriots Theater Live Trenton, NJ 2002

A legvégére tartogattam,  kis magyar büszkeséggel, az egyik legszebb, nemzetközileg is igen szép sikert futott popvénuszka, Veres Mariska híres számát, amivel 1969-ben sokkoló blue-bandájával (Shocking Blue) megfektette Európa, majd a világ bulizóit és megmászta a listák csúcsait. Idézem a bio-ját: Veres Mariska magyar származású holland énekesnő, dalszövegíró.. 1974-ben a Shocking Blue feloszlott, Veres szólókarrierbe kezdett, majd 1984-ben a zenekar újraegyesült. 1993-ban Veres megalapította a Shocking Jazz Quintet dzsesszzenekart.

A Venus egy 1969-es dal, a holland Shocking Blue együttes száma. 1970-ben az USA-ban és 5 európai országban listavezető sláger volt. A dal 1986-ban a Bananarama feldolgozásában ismét listavezető lett az Egyesült Államokban és 6 további országban…

Mariska rákbetegségben hunyt el 2006. december 2-án, 59 éves korában, méltatlanul fiatalon és méltatlanul elfeledetten. Ez utóbbi dolgában most legalább minket nem nyomaszthat önvád! Azt a jazzénekesnőt pedig de vártuk volna haza és de tudtuk volna szeretni még… Tegyük ezt utólag! Találhatunk hozzá anyagot, ha keresünk! Én már találtam is…

R.I.P. … R.E.S.P.E.C.T. … Örök Vénuszunk, Örök Szerelmünk Mariska…

RSS Hírstart hírei