Nem, hogy ittas egyént, de még kellemetlenkedő, rossznézésű embert se láttam a sokadalomban egész nap, a Mátyás téren, július 24-én, szombaton. Egész nap több száz embert figyelhettem a színpadról, vagy a sátrak közt, vagy a bemutatók csoportosulásainál. Annál inkább elmondhatjuk, hogy az egész napos rendezvény sikerétől, a szép pillanatoktól valósággal megittasodhattunk Kohári Nándi barátommal, aki a szervezés/lebonyolítás egyszemélyes intézménye, immár több, mint másfél évtizede.
Már az induláskor, délelőtt 10 órakor úgy tetszett, hogy a kényszerű tavalyi szünet után, szinte vezényszóra megtelt az alsóvárosi Mátyás tér a XVI. Nándorfehérvári Emléknap tiszteletére. Nem kis része volt ebben a jövőre 30 éves Pavane Történelmi Táncegyüttesnek, akik, hagyományosan végigparádézták a belvárost, dobszóval és a színes kosztümökben díszelgő résztvevők vonuló attrakciójával.
Már a zászlóforgató-dobos had megérkezésekor megittasodhattam, a színpadról nézve az érkező sokaságot látva, akiket a díszpompás menet “húzott” magával térre, ahol 565 évnek előtte a szegedi sereg gyűlt össze a nagy csatára… Napközben, a program szerint újra meg újra sokasodó színes sokadalom láttán, szinte olyan érzésem volt, mintha valóban egy régi történelmi korban lennénk, amikor a nagy csaták, vagy a pusztító járványok múltával az emberek delejesen összegyűlnek, akarják a szépet, a felemelőt, az összefogó szent lelket érezni… A szakrális térben, a templom mellett, a kolostor árnyékában, ahol a vitézi bemutató közben megszólal a harang, ami a mi győzelmünkért, a mi őseink példázatáért kondul meg – nemcsak itt és most, hanem 565 éve, az egész világon hallható…És megáll az idő, megáll a vitézségről mesélő… (persze, egy akadékos mindig akad, aki köz/beszól, hogy haladjunk, ne unatkozzunk itt…)!
Arra gondolok közben, hogy milyen fordított világ ez?! Régen csatába kellett indulni, öregnek-fiatalnak a hazáért… A mai háborúban pedig csak magunkért kelletik küzdenünk, a világölő vírus ellen – elbújva… de ez se megy simán, sőt, egekig hajszolt szócsetepatékkal húzzuk le kollektív mentális immunitásunkat… Hát miféle vitézség ez kérem szépen…?! Ezt a kontemplációt, ott, a színpadon, nyilván nem nyilváníthattam ki. Annál inkább kihangosítottam szavaimmal azt, amit Kollár Ferenc, pár nappal ezelőtti Vírusnaplóbeli történelmi elemzésében megfogalmazott. Mintegy történelmi fátumunk jelképes korabeli alakzataképpen: miközben Hunyadink és Kapisztrán Európa sorsán aggódik és törődve mozgósít, Callistus pápa vészjósló felhívást üzen Európának – ezenközben nagyjó nagyuraink és (önmagához)hű nemességünk, jelesül a széthúzásban és a pártos viszálykodásban jeleskedik… Énnemtom, hol volt (már akkor is) Európa ?! (Még jó, hogy akkor még nem volt használatban a kötelezettségszegési eljárás…! 😉 ). Énnemtom, csak nekem olyan ismerős ez a felállás…?!
Már csak pár évvel vagyok fiatalabb, mint a szegények seregének, a szögedi bagybajuszú, bűgatyás “mezei hadaknak” a hős vezére, Kapisztrán János… Én már rogyadoztam a déli hőségben és elnéztem az egész nap nehéz posztóban, zárt harci öltözetben, olykor páncélzatban helytálló derék hagyományőrzőket (a Hunyadiak Örökében és az Oroszlánszív Lovagrend), aztán pedig rendesen meg is méltattam őket mindezért.
Közben pedig eszembe jutott, hogy éppen innen indultak eleink, a tízszeres túlerőt torlaszoló oszmán seregek ellen – éppen ott, ahol az én színpadom most áll… A hosszúhajú, hőslelkű agg csuhás pedig elmondatatlan harci szenvedéllyel és megszállottsággal, a keresztet, mint a leghatalmasabb fegyvert magasba tartva vezette fel “mezei hadát” a Tisza mentén a nagy csatára… és Szűz Máriának valóban meg kellett jelennie ott felettük az égen, ha a török, eszét vesztve meghátrált…
n
Még egy zárógondolat a mai krónikához: egy ilyen közös ünneplés, nemcsak szép alkalom együtt lenni és érezni, példázatos okulásra, embernevelésre, hanem tanulságos tanulmány nemzeti önbecsülésünk gyakorlására, átélésre – még, ha csak játékosan is. Úgy gondolom, hogy ezzel a gondolattal egyre többször kellene eljátszanunk és egyre komolyabban vennünk…! Ezt nevezném én ma, diadalnak…!!!
Külön köszönet a fotókért: Hegyeshalmi Zoltán barátunknak, akit immár a szerkesztőségünk tagjának is tekintünk.
Napszállta után jött el a tűzzsonglőrök ideje. A Lángoló Leguánok káprázatos tűzvarázslása ezúttal is óriási tömeggel töltötte meg a teret. A bűvöletben mobiltelefonommal készítettem felvételeket. Ezekből állt össze ez a kis amatőrvideo, azok kedvéért, akik nem lehettek velünk…
Legyen szerencsénk jövőre!