“Az akác tudja, mikor nyílhat kétszer. A béka, az egér, a hörcsög sejti, hogy milyen idők következnek. Csak a fejét fölfelé hordozó ember nem látja előre a holnapot.” (Szindbád, 1971)
Társszerkesztői elő-kiáradás:
[Ezen a, sok nyomasztó hírrel, korlátozások szorongatásaival megterhelt hétvégén, a magunk módján próbálunk enyhíteni egymás lelkén. Az immunizálás, nálunk lelki vakcinával megyen … Egy magasba emelt elmúlás-szplín a film, ami Krúdynktól, a hatalmas alkotó triász-gigász (Huszárik-Sára-Latinovits) közvetítésével húzza át az időtlenség ívét a jelenvalónkba… Most és itt, nagyon kell, hogy újra nézzük, ráadásul újratuningolva, HD-igényeinkhez fölflancolva, ímé hát – Kollár atyánknak köszönhetően – elsőkézből megkaptuk; hétvégi bódulatnak, nőnapi virág helyett, előzetes nőhódolatnak, vagy bárminek, ami a napjaink feszültségeit enyhítendheti… Na erre a filmes adaptációra mondom én azt, hogy abban is fölé emelkedik minden középszernek és még afölötti szertornának is, hogy itt: az olvasás belső látomásélményét – egy filmfeldolgozás tetézheti, kiterjesztheti, sőt felsőbb dimenziókba viheti… Ritkaság, de ez az, ami… és a miénk – és az idén 50 éves !!! ] (Pleskonics András)
A Szindbád 1971-ben bemutatott színes, magyar filmdráma Huszárik Zoltán és Sára Sándor közös alkotása. Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. A rendező eredetileg Vittorio De Sicát szemelte ki a főszerepre, ám a világhírű olasz művész szerződtetése anyagi okok miatt meghiúsult. A címszerepet végül Latinovits Zoltán játszotta el. A film jelentős részét Csehszlovákiában forgatták, mintegy nyolc hónapon át. A megejtő szépségű képsorokat Sára Sándor készítette, a makrofelvételek Gujdár József nevéhez fűződnek.
Főszereplők:
- Latinovits Zoltán (Szindbád)
- Ruttkai Éva (Lenke)
- Dayka Margit (Majmunka)
- Nagy Anna (Fruzsina)
- Andai Györgyi (Setétke)
- Szegedi Erika (Florentina)
- Muszte Anna (Virágárus lány)
- Horváth Sándor (Valentin)
- Czakó Anna (Valentin felesége) (nem szerepel a stáblistán)
- Tanay Bella (Fanny) (Tanai Bella néven szerepel a stáblistán)
- Leélőssy Éva (A fiatal Lenke)
- Pap Éva (Szépszemű lány)
- Zelk Zoltán (Nusdorf bácsi) (nem szerepel a stáblistán)
- Bánsági Ildikó (Mária)
- Medgyesi Mária (Paula)
- Szénási Ernő (Vendelin)
- Szilágyi Maya (Vendelin felesége)
- Balogh Zsuzsa (Estella) (nem szerepel a stáblistán)
- Pardi Anna (Fekete kalapos hölgy)
- Malczer Annamária (Orgonáló lány)
- Móger Ildikó (Fehér kalapos hölgy)
- Bánhidi László (Búcsú bácsi) (Bánhidy László néven szerepel a stáblistán)
- Várhegyi Teréz (Ablakban álló lány) (nem szerepel a stáblistán)
- Gábor Júlia (Lila kalapos hölgy) (nem szerepel a stáblistán)
- Benghardt Mira[5]
- Borbíró Andrea
- Dorián Ilona
- Katona Éva
- Máthé Erzsi
- Stieff Magda
- Szamosi Judit
Szellemi társaival Huszárik megalkotta a magyar filmtörténet egyik legszebb filmjét. Hatása nem múlik. Modern eszközei a néző számára minden korszakban „hétköznapian természetesnek” hatottak, hatnak. Huszárik alkotásaival a képzelet és a valóság szintézisének megteremtésén dolgozott. E törekvés eleve elrendelt feloldhatatlansága ott feszül minden művében.
BESZÉLGETÉS A FILMRŐL:
Lét és nemlét határán a haldokló Szindbád felidézi a múlt emlékeit: a régi ízeket, az idő állandóságát sugalló kisvárosok hangulatát és persze megannyi nő szerelmét. Az elmúlás és a halál árnyékolja be az emlékképeket: temetői találkozások, öngyilkos szerelmek, siratóasszonyok – elszalasztott lehetőségek, félresiklott életek. Szindbád asszonyai nem csupán társadalmi pozíciójukban képviselnek sokféleséget, hanem a nőiesség, a szerelem, a szenvedély és az érzékiség különböző típusait is megjelenítik. A mesék világát idéző Setétke azért választotta ezt a nevet, hogy a sötétben is kedvese eszébe jusson, amikor az nem látja őt. Fruzsina nem akarna élni, ha többé nem ragyogna rá a szeretett férfi csillaga. A doktorné, Lenke, az újbóli találkozásnál leplezni igyekszik érzelmeit, mintha nem zaklatná fel a váratlan látogató megjelenése, pedig évekig várt rá, és tervezgette közös jövőjüket. Fanny számára Szindbád az utolsó fellángolás, vele szeretne élni vidéken, ám a férfi tudja, hogy ezt a nőt is el fogja hagyni. Florentinát egy temetőben látta és hódította meg. Az érzéki szépasszony kijelenti, hogy meghalna, ha Szindbád elhagyná. A kis virágáruslány azonban nem csupán beszélt a halálról, hanem ki is vetette magát az ablakon, ahonnan előtte egy szál virágot dobott kedvesének. Eldobta magától az életet Vendelin, a pincér felesége is. A derék Vendelin eleinte nem is tudja, hogy éppen az a férfi rabolta el tőle asszonya szerelmét, aki igazi ínyenchez méltó módon válogat az étlap kínálatából. A sok nő között csupán egyvalaki van, akihez hősünk állandóan visszatér: az olykor zsörtölődő Majmunka, aki egykori szeretőből lett megértő és gondoskodó anyafigura. Szindbád utolsó utazása a film elején megjelenő lovas kocsin valójában a halálba vezet, amely egy templomban éri őt, egyszerre szimbolizálva az emberi élet mulandóságát és az örökkévalóságot.