2021. ÁPRILIS 8.- CSÜTÖRTÖKI Bolyongás a veterán térben 2.

Szerző: | ápr 8, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Autó, Zene

Előző cikkünkben https://www.virusnaplo.hu/2021-marcius-12-penteki-bolyongas-a-veteran-terben/ a veteránozás ürügyén kezdtük hangos gondolkodásunkat a férfiről és nőről, az illúzióról és segítségül hívtuk Micimackót. Most illő, hogy a szűkebb górcső alá vegyük a veterán jószágokat.
Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy bármit, amit szemlélünk, időben és térben a maga környezetében kívánatos vizsgálnunk.
Vegyük például az MZ Ts 125-öt (hátul áll egy a szín alatt)!

Mz Ts 125 (fotó: Sallay Gergely)
Mz Ts 125 (fotó: Sallay Gergely)

A napokban kitakarítottam a karburátort – a WD40 a barátunk –, és láss csodát, a közel ötven éves motor beindult. Nem mondom, hogy pöcc–röff, dehát önindító sincsen. Rövid szívatás és három rúgás után cöcögött a kétkerekű kolléga. Az önmagához képest is régi porlasztón csak egyetlen állító csavar van, beindít, lefullaszt, másfél csavarás ki és meg is volnánk. Igen ám, de nincs alapjárat. Ej–haj, a fúvókák tiszták, üzemanyag rendben, a fordulatot szépen veszi. Mi legyen? Nézzük meg a bowdent és az előfeszítést. Aha. Talán kissé meg van nyúlva. Na, csavarjunk a feszítőn! Hoppá! Csak nem kijött megint a karbiból a bowden vége? Mire a bátyám csőfogót adott, addigra szemrevételezéssel megállapítottam, hogy a gázbowden a markolatnál száll el. Hallod-e te motor? Erőst kommunikatívnak tetszel lenni. Köszönöm az egyértelmű választ: új sodrony kell. Kérdés eldöntve.
Szállítással négyezer, a héten itt van, még egy sör és probléma letudva. Kb. fél órás munka, és akkor sokat mondtam. Meg is született tehát az első tétel:

A régi vasak egyszerűek

Egyszer a kezembe került a motorom szerelési kézikönyve. Hölgyeim és uraim! Az is le volt benne írva, hogy hogyan építsünk otthon bakot, amire felállványozhatjuk a gépsárkányt! De tovább megyek: pontos leírást találtam benne arra, hogy a legszükségesebb karbantartáshoz, vagy akár a komolyabb javítási munkákhoz hogyan készítsünk célszerszámot!
Mindezekből én azt sejtem, hogy régen sokkal természetesebb volt a két kezünkkel belenyúlni a világba, a saját világunkba. Nekünk, városi, telepi srácoknak elképzelésünk sincs arról, milyen hatalom van a kezünkben! Az elemi iskolában, még a szüleim idejében alaptudásnak számított az, hogy egy férfi biztonságosan ki tud cserélni egy villanykapcsolót, esetleg meg is javítja, a fiatalokat erre megtanították, és megtapasztaltatták velük, hogy nem kell félni a vezetékektől és biztosítékoktól. A lányok az iskola befejeztével vezették a háztartást – ha nem hamarabb…
Ma ez már nem számít elemi ismeretnek. És azt látom, a kortársaim egyszerűen félnek belenyúlni a világukba. Talán, mert erre neveltek minket. Talán mert már az apáink sem tudták. Vagy egyszerűen nem engedtek oda minket a műhelybe. Már, ha volt műhely.
Emlékszem, a lakótelepen, ahol első kilenc évemet töltöttem, él egy bácsi, aki valamelyik tízes (tízemeletes háztömb) alján műhelyt alakított ki a garázsban. Elég sokat lógtam ott. Beszélgettünk, és kaptam tőle egy fecskendőt. Jó olajos volt. Egy semmiség, de én ilyen máshol nem láttam. Mindig kezeslábasban volt… Ez nekem nagyon–nagy dolog volt ám! Ja, és nem féltettek minket más, idegen emberektől. Szerencsés vagyok, mert olyan helyen éltem, ahogy a felnőttek vigyáztak a gyerekekre. Mindegy volt, kinek a gyereke. Az övé is. Nem volt olyan, mint pár éve a buszon, hogy egy asszony rászólt egy randalírozó gyerekre, hogy fegyelmezze magát, és a kölök édesanyja egyszerűen (mit egyszerűen, ordenáré módon) letolta az asszonyt, hogy mit szól bele, hogyan neveli a gyerekét. Hát, ha nevelte volna bárhogyan is, nem kellett volna rászólni…
Szóval úgy látom, elfelejtettük, hogy a dolgokat meg is lehet javítani. Hogy a kezünkben erő van.
Egyetemet végzett tanárember vagyok, de ezt az képességet ott nem alakították ki. A félszázéves képsárkányon tanulom én is, mit jelent javítani, fenntartani, bütykölni. Mert ez tanulható.

Az egyszerűség nem a minőség hiánya

Hozzuk fel példának a Citroën Kacsáját (2CV)! Laprugókon nyugszik a kasztni. Hahó! Laprugókon! Mint a konflis. A fiáker. Tegye fel a kezét, aki ült már ilyenben. Ugye, milyen átkozottul kényelmes?!

pascal bernardon jTrgLrV5dbs unsplash
Citroën 2CV, azaz a Kacsa

Egy másik „egyszerű” megoldás a futómű stabilizálására és csillapítására a hydro-pneumatikus rendszer. Ilyet számos gyártó alkalmazott, jelenkorunkban talán kevésbé, de mindenesetre figyelemre méltó a francia gyár BX típusjelű gép–csodája, melynek számítógép vezérlés nélküli olajos–gázos felfüggesztése olyan jól funkcionál – már, amelyik karban van tartva így, negyven év távlatából –, hogy vészfékezésnél nem is bólint az autó! Úgy fekszi az utat, mintha odaragasztották volna. Ha az ember kanyarodik, igazából a világ fordul körülötte, nem is a kocsi. A váltója olyan pontatlan, hogy egyesben a félméteres váltóbot 15–20 cm-t kotyog, de nyűhetetlenek, és hamar rájuk lehet érezni. Nem rohadnak, és ezt a bonyolultnak tűnő felfüggesztést EGY központi és négy „munkagömb” irányítja. Nincs számítógép, nincs semmi, csak a fizika. És működik. Volt ilyen kocsim. De kár, hogy összetört…

Citroen BX 1.9 GTi 2
Citroën BX, az Űrhajó

A veteránok értékesek

Mik a mai értékek? Média–csinnadratta, nagy tudás, korszerű formatervezés, lóerő. Igen ám, de mindegyik pszeudo–gépcsoda a tervezett amortizációnak köszönhetően 6–7 év múlva javíthatatlan, vagy a javítást nem megfizethető műanyag kupaccá válik. A nemzetközi környezetvédelmi egyezmények és szabályok (amik önmagukban nem rosszak) és az időzített puszulás miatt felesleges szemét gombócokat gyártunk és veszünk meg. Ne legyenek illúzióink: ami ma lejön a szalagról, az 20 év múlva minden lesz, csak nem járóképes (kivételt képeznek az egyedi megrendelésre gyártott, egyéni igényeket kielégítő, átgondolt példányok – mert a technikánk megvan ahhoz, hogy jó gépeket gyártsunk).
Régen mi volt? A saját autómról tudok beszélni – annak ismerem a történetét. Az autó legyen jó, megbízható, erős, tartós, szép. Azaz fasza… A Mercedes W124-es modelljénél ez sikerült is:

W124
Elegáns, időtálló forma. Nem hivalkodik, csak úgy van. Csak úgy szép.
w124 interior
Micsoda belső tér!

Ennek az autónak olyan a formája, hogy ha valaki nem ismeri, meg szoktam kérni, képzelje el, milyen rajzokat készítenek az óvodások, amikor autót kell rajzolni. Na, pont olyan! Bármennyire hihetetlen, egy ilyen autó, ha vigyáznak rá, fent említett kollégáival együtt lemegy a térképről. És ezek a vasak nem zabálják az üzemanyagot. Inkább termelik…

Minden mütyürnek funkciója van. De minden elérhető, mechanikus. Én szereltem a huszonnégyesem műszerfalát. Olyan, mint egy harmónium. Elég hozzá egy csavarhúzó. Ha a dolog sokáig tart, az azért van, mert sok a csavar. De ennyi. Fa, jó minőségű műanyagok, csavarok, kapcsolók, kábelek. Utóbbiból pont annyi, amennyi kell. Ja, és multiméterrel kimérhető a rendszer. Csak úgy mondom. Villanykapcsoló, elemi iskola. (Most nyilván nem beszólni akarok a nem bütykölő olvasóinknak. Mint fentebb leírtam, én is mindig tanulom a dolgot. De nagy öröm, amikor magam teszek azért, hogy ez meg az a gomb, kapcsoló vagy tetőablak működjön, világítson, mozogjon, vagy az ajtókárpit ne zörögjön. Itt ezt meg lehet tenni.)

A veteránok sokfélék

Na, ezzel nehéz vitatkozni. Nyilván vannak szériák, de be kell látnunk, hogy a nyolcvanas évekig a gyártók olyan merész ötletekkel is előálltak, amik bizony megosztották a közönséget. Egyszerűen hagyták, hogy az ötletek teret kapjanak. Ez néha elég fura jószágokat szült a világra, de egy biztos: nem voltak unalmasak. Erre a Bx mondjuk elég jó példa. Igaz, a Citroën önmagában elég vállalkozó szellemű cég.
A kétezres évektől mintha kommerszebbek lennének a modellek. Jobban meg kell nézni a típusjelzést, mielőtt az ember megnevezi az autót. Ma már össze lehet keverni egy modern Jaguárt egy Mustang-gal van egy Insignia-val. Na jó, hátulról. De akkor is. Anno még a Trabi és a Volga között is akkora volt a különbség, mint az emelt alapú, negyedik fokú szűk szeptim és a Domestos között. A Mercedes-nél ez a tervezésben is szembeötlő (már akinek, persze). A huszonnégyesig a saját ötleteiket használták és fejlesztették, amik általában különböztek más gyártók megoldásaitól (v.ö.: vákuum-rendszer), utána átálltak az elektromos vezérlésre, mert mindenki más azt használta. Hát, van baj velük. Igaz, csak annyi, mint a többivel.

A veteránok fílingesek!

Itt az időről kell pár szót ejteni, és a country zenéről. Utóbbi opcionális. Előbbiről annyit, hogy sok európai országban a múlt század végén emelték meg a sebességhatárokat. A szokványos tempók 30, 40 és 80 körül alakultak. Sok veterán autó ezeket a sebességeket szereti, mert erre kalibrálták őket. Ja, a Calibra–t nem. Igaz, ez már a kilencvenes évek…

Opel Calibra
Opel Calibra

Természetesen mindig voltak gyors autók. Olyan járgányok, amik a sebességre mentek rá, már ha lehet így fogalmazni. De az átlag tempó mégis más volt. Az én járgányom nem gyorsul jól, kétszer–háromszor is meg kell gondolnom, mielőtt egy előzésbe belekezdek – azért lendületből szépen húz a nagyasszony –, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy jó vele utazni, kellemesen ring az úton – a magyar utakon is! –, és ha időben elindulok, időben odaérek. Terápiás autó! Tényleg! Megtanultam, ha kell, korábban elindulni, nem szívrohamot kapni vezetés közben – mert ugye minek, ettől nem megy jobban a járgány –, és élvezni az utazást, élvezni az életet. Napfelkeltében vezetni pl. kifejezetten nagy élmény nekem. Megtanultam lelassulni és jelen lenni. Jót beszélgetni közben. A szép helyeken megállni, mert ráérünk. Nem csak közlekedni, de utazni! Milyen nagy a különbség!
A country zenéről pedig annyit, hogy nem a műfaj a fontos, hanem az, hogy egy kedves zenénket hallgassuk a felkelő–lemenő, delelő nap alatt, kinek mi a kedvence, és élvezzük, hogy utazunk!

A veteránok esetleg költségesek

Az esetleg itt fontos, mert bizony, ha valakinek van akkora tőkéje, hogy jó pénzért megvásároljon egy kifogástalan old–timert, tegye meg nyugodt szívvel, nem lesz sok baja vele, legalábbis nem több, mit egy újjal. De igaz, ami igaz, magyar bukszához általában lerottyant szivar jár, ezen nincs mit szépíteni. Ellenben akad szépíteni való magán az autón. Igen ám, de itt jön a csavar: ha egy őskori leletnek baja van, akkor a kocsi szól, de általában nem hagy az út szélén. Az enyémmel legalább is ez a helyzet. Egy bármilyen modern autó úgy letilt a sztrádán, mint a sicc! És akkor se előre, se hátra! Bizony, az én autómat is javítgatom, javíttatom, mióta nálam van, de a nagygenerálokat leszámítva végig a fenekem alatt lehetett!

Összegzés

Mit jelent tehát veteránozni? Időben felkelni, bütykölni, ha megtehetjük, pénzt költeni a gép–sárkányra, de mindenekelőtt élvezni, élvezni és élvezni. Fülig érő mosollyal utazni. Jó időben kitenni a könyökünket. Hallgatni a motor hangját. Nem elhinni, hogy egy tankkal több, mint 800 km-t utaztunk. Jó zenét hallgatni. Összekacsintani más veteránosokkal. Segítséget kapni a márkatársaktól. Időről időre megcsodálni az autó szépségét és robosztusságát, esetleg a vicces formákat és technikai megoldásokat.
Na meg azok a napfelkelték. A hűvös, jó szagú napfelkelték.

RSS Hírstart hírei