A szegedi Közéleti Kávéház szervezésében, 2024. május 8-án, 18 órai kezdettel, Kohári Nándor történész tartott előadást a Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza konferenciatermében
ATHOSZI CSODA CIMMEL
Kohári Nándor előadása a Szegedi Akadémia Bizottság konferenciatermében
Kohári Nándor athoszi vízuma
Kohári Nándor és Papp Csaba “szerzetesnek jelentkeznek egy athoszi kolostorban“
A Föld számos pontján számtalan csodára lelhetünk. Athosz-hegy a világnak azon részei közé tartozik, ahová minden vallásos ember szívesen ellátogatna. Talán nem véletlen, hogy Mária fia, Jézus halála után éppen itt talált menedéket. A Szent Hegyet és annak környékét, kolostor-köztársaságnak, görög Vatikánvárosnak is nevezik. Athosz-hegy, más nevén a Szent-hegy számtalan legendáról tudna mesélni…
Az Athosz-hegyi szerzetesek életükben mindenről lemondanak annak érdekében, hogy lelkileg felkészülve várják az Úrral való találkozást. Az ortodox remetéket egyetlen cél vezérli: eggyé válni Jézussal, egyedül Isten parancsát követni. Így pedig érthető, hogy miért is tilos ide nőnek látogatni.
Maguk a szerzetesek is úgy tartják, abban a pillanatban, hogy a nő megjelenne az Athosz-hegyen, a szerzetesek már ki lennének téve a kísértésnek, és talán kétharmaduk megnősülne. Az itt élők idejük nagy részüket magányosan, celláikba visszahúzódva töltik, és egyedül az imára koncentrálnak.
A kilencedik században ideérkező szerzetesek azért döntöttek a kopár, sziklás táj mellett, mert úgy vélték, itt biztonságban lehetnek a civilizációtól, nem ér majd el hozzájuk a fejlődés, nem kell részt venniük politikai csatározásokban. Athosz hegye most közel kétezer szerzetesnek ad menedéket, az utóbbi időben pedig olyan fiatalok is csatlakoztak a remetékhez, akik már diplomával rendelkeznek. A szerzetesek erről így beszélnek: „Kétezer lélek, kétezer különböző történettel. Emberek, akik közelebb szeretnének kerülni Istenhez.” Állítólag Leonard Cohen, a mély, búgó hangú kanadai énekes is többször járt a szigeten, mivel itt mindig meglelte a lelki békét.
A szerzetesek között azonban csak látszólag van béke, sok dologban eltérő véleményen vannak. Egyesek azt vallják, hogy a villamos energia már nem összeegyeztethető az aszkéta életmóddal, míg például Ierotheos Atya saját szakácskönyvvel is büszkélkedhet, ami eddig három nyelven jelent meg és a szerzetesek legjobb receptjeit tartalmazza. A Szent Közösség tagjai és vezetőjük, Esfigmenou bíznak abban, hogy majd a Szent Anya és Krisztus megmutatja számukra a helyes utat, és rajtuk kívül nem ismernek el senki mást. De vannak, akik úgy érzik: a „dacolás az idővel és a korral” pusztulásba sodorja az Athosz-hegyet, mindazt a szellemiséget, amit egykor képviselt. Messze nem értenek egyet a jelmondattal: „ortodoxia vagy halál.”
A félszigeten a kétezer szerzetes mellett ugyanennyi világi munkás is él, akik a kolostorokhoz vezető utakon ajándékboltokat, kisebb közérteket működtetnek. Ezek a változások azonban már messze nem illenek bele abba a képbe, amit egykor az alapítók megálmodtak. A fakitermelés szintén veszélybe sodorja a sziget békéjét, ami miatt néhány szerzetes már el is hagyta Athosz hegyét.
A mobiltelefon megjelenése, és főleg az internet, éppen azok a veszélyforrások, melyek révén a külvilág szemtelenül, belülről kezdi el rombolni a remeték életét. Az épületeken szintén meglátszik a kor, és ma már az Európai Unió is csak azzal a feltétellel hajlandó beszállni az építkezés, felújítás költségeibe, ha a helyet nők is látogathatják (az 1060-ban született császári bulla tiltja meg, hogy a félszigetre nők, 21 éven aluli fiatalemberek vagy gyerekek lépjenek.)
Amennyiben a remeték nem kötnek kompromisszumot, lassan leáldozik Athosz dicsősége, rájuk pedig nem vár más, csak az „emésztő halál”, mellyel ők maguk is pontosan tisztában vannak.
Mesés vagyon
Az első remeteközösségek megszervezése után császárok, bizánci arisztokraták versengtek a félszigetért, aminek egyik oka az a felbecsülhetetlen értékű kincs, ikon- és műtárgygyűjtemény volt, amire az ott élő szerzetesek a mai napig nagy gonddal vigyáznak.
Az idők folyamán újabb és újabb kolostorok épültek, a meglévők pedig az adakozó kedvű embereknek köszönhetően tovább gazdagodtak. Mária kultusza virágzott, Athosz hegye pedig az ortodox világ központja lett, sőt, a görög kultúra és nyelv őrzőjévé vált. Autonóm teokratikus köztársaság státuszát 1926-ban nyerte el, s ezt a mindenkori görög kormányok tiszteletben tartották, és tartják is mind a mai napig.
Rend a lelke mindennek
Az itt élő szerzeteseket, életvitelük alapján két nagy csoportba osztják. A cönobita és az idioritmikus rendszabályok több ponton eltérnek egymástól.
A cönobita rend követői igen szigorú önmegtartóztatásuknak köszönhetően vívták ki a közvélemény tiszteletét. A szerzetesek minden túlzás nélkül aszkéta életmódod folytatnak, nem esznek állati eredetű ételeket, ugyanakkor sokat böjtölnek. Csak az arra kijelölt helyen esznek, és kizárólag társaikkal együtt. A nap minden percét szigorúan beosztják, idejük nagy részét pedig imával töltik.
Az úgynevezett idioritmikus szabályokat követők életmódja leginkább abban tér el társaikétól, hogy ők bármit ehetnek, és azt kedvük szerint bárhol és bármikor elfogyaszthatják. Az ima az ő életükben is központi szerepet tölt be, hiszen egész életükben az Istennel való találkozásra készülnek, minden gondolatukat, percüket a Teremtőnek szentelik. A legszigorúbb szabály a nőtlenség, ezért van az, hogy a nőket teljes mértékben kitiltották a félszigetről. Így ugyanis még az inas éveiket töltő fiatalabbak számára sem adatik meg a kísértés, vagyis sokkal könnyebb betartaniuk a szabályokat, mint ellenkező esetben.
A rendszabályoktól függetlenül a legtöbb kolostornak még az elrendezése is hasonló: a toronnyal díszített épület a főtemplom, mellette a kisebb melléképületek helyezkednek el. A hatalmas fallal körülvett kolostorokban a vendégek számára kialakított szállástól a könyvtárig minden olyan épület megtalálható, ami nélkülözhetetlen egy szerzetes számára. A téren kapott helyet a kis-kútház, ami nem más, mint szenteltvíztartó.
Szent Atanáz, a kolostorépítő
Az Athosz-hegyen több szerzetes, remete is élt, akik nevét érdemes megtanulni. Ezek közül a legjelentősebb Abraamius, azaz a későbbi Athosz-hegyi Szent Atanáz (nem azonos Nagy Szent Atanázzal!), aki a szerzetesi élet ősrégi központjának egyik alapítója is volt.
Abraamius Trapezuszban született, valamikor a X. század első felében. Egészen fiatal volt, amikor Bizáncba küldték tanulni, ahol nevét gyorsan beírta a fiatal tudósok névsorába. Küminaszban, a kolostori iskolában készült fel a remeteéletre. Itt kapta az Atanáz nevet, egykori tanítója után. A fiatalember gyorsan felkeltette mások érdeklődését: gondolataira, bölcs tanításaira nemcsak elöljárói lettek kíváncsiak: a világ számos részéről érkeztek hozzá emberek. Niképhorosz Phokasz hadvezér, későbbi bizánci császár megjelenése után gyorsan szárnyra kapott az a hír is, mely szerint Meleinasz Mihály, Bithünia akkoriban virágzó kolostora, Küminasz igumenje őt szemelte ki utódjának. Amikor Atanáz ezt megtudta, szinte elmenekült a feladattól, és meg sem állt Athoszig.
Szerzetesek már akkor is lakták a kopár, rideg hegyeket, de nem szervezett formában. A legtöbben ott állították fel és rendezték be igen szegényes cellájukat, ahol éppen eszükbe jutott. Persze voltak vezetőik, de valójában csak azért, hogy a legfontosabb kérdésekben döntést tudjanak hozni.
Ám nem sokáig maradhatott a szigeten. Amikor Niképhorosz testvére, Leo a szkítákon aratott győzelme után Athoszra érkezett, hogy hálát mondjon az Úrnak, felismerte a bujdosót. Atanáznak nem volt más választása, egy időre el kellett hagynia Athosz szigetét. Visszatérése után ismét az érdeklődés középpontjába került, emberek százai keresték fel. Mivel nem vágyott sem dicsőségre, sem pedig hírnévre, Athosz sűrű erdeiben keresett menedéket, ahol megnyugvásra lelt. Hanem egy idő után kétségek kezdték gyötörni, és nem volt benne biztos, hogy jó úton jár. Amikor Niképhorosz magához hívatta, és elmondta neki, hogy minden szükséges támogatást és pénzt megad neki ahhoz, hogy Athoszon templomot építsen, sokáig nem fogadta el a felkérést.
Az építkezések végül 962-ben elkezdődtek, és négy hónap múlva már félig készen állt a Szűzanya tiszteletére emelt, kereszt alakú főtemplom, a remetelak, és a Niképhorosz számára épített oratórium.
Idővel nemcsak a nagytemplom, hanem két kisebb oratórium is elkészült, akárcsak a cellák. Ezt követően elkezdték építeni a konyhát, a malmot, a vendégek számára pedig kialakították a szállást. Felépült a kórház és a fürdő is a betegek számára. Érdekes módon az építkezésben résztvevők közül végül sokan maguk is szerzetesnek álltak. A szerzetesek birodalma lassan kiépült, és a hegyekben, addig magányosan élő szerzetesek is csatlakoztak hozzájuk. A császár nemcsak a területet, hanem rengeteg pénzt is biztosított ahhoz, hogy a munka folyamatosan haladjon.
969-ben II. Niképhorosz bizánci császárt a saját felesége meggyilkoltatta, őt a trónon gyilkosa, a császárné szeretője, Tzimiszkész követte (969-976) I. János néven. Atanázra is nehéz hónapok vártak. A Szent Hegy régi lakói ellene fordultak, és azzal gyanúsították, hogy egyetlen célja van: az erkölcsök szétrombolása. ,,Miért tűritek el Atanázt? Költséges épületeket emelt, vízvezetéket és kikötőt épített; a világot hozta fel az Athoszra és szétrombolja a régi erkölcsöket. Még kerteket és szőlőket is telepít” – mondták. A harag csak azt követően csitult, miután Atanáz felkereste János császárt, akit meggyőzött arról, hogy támogassa az építkezés folytatását.
Az az ember, aki egykor nem vágyott másra, csak a csendre, békére, immár az építkezés élharcosává vált. Függetlenül attól, hogy a későbbiekben hányan és hányszor próbáltak az útjába állni, senki nem tudta letéríteni az útról. Atanáz meg volt róla győződve, hogy Isten azért küldte Athoszra, hogy a szerzetesi élet úttörője legyen, megtanítsa a szerzeteseket arra, hogy a közösségi életet élve is szentelhetik idejük nagy részét Istennek.
,,Testedet, lelkedet és minden egyebet a szeretet egyenlőségében szét kell osztanotok valamennyi lelki gyermeked, testvéred és atyád között” – mondta a szerzeteseknek több alkalommal is.
Harc a magány ellen
A testvérek létszámát százhúsz főben szabta meg, és egyszerre csak öt ember vonulhatott vissza a cellákba, hogy egy kis ideig magányosan meditáljon. A magányt azonban saját tapasztalatából okulva nagy ellenségnek tartotta, hiszen őt is a hosszú, magányos évek bizonytalanították el. Atanáznak három írása maradt fenn, amelyekből leginkább az derül ki, hogyan szabályozta a kolostor felépítését és miként határozta meg azt a lelkiséget, amely alapján a szerzetesek ott élhettek.
Utolsó napjait életműve megírására szentelte, bár öreg napjaiban sem tudott teljesen hátat fordítani az embereknek, hiszen az Istent keresők a világ minden tájáról érkeztek hozzá még ekkor is. Lelke örök csatározás színhelye volt, ahol a „magány” és „az emberek vezetése” vívta örök harcát.
Hite és mély alázata azonban meggyőzte arról, hogy igenis végig kell mennie a számára kijelölt úton. Azon az úton, amin szeretett Istene elindította. Életével példát mutatott Az Athosz-hegyi szerzetesek számára.
A Vatopedi kolostor
Minden bizonnyal a legtöbben a vatopedi kolostorra kíváncsiak. Természetesen ide is csak férfiak léphetnek be, azonban ők is csak külön engedéllyel. A kolostor a nevét a szedergyermekről kapta, aki nem más volt, mint Arcadius császár. Theodora császárnő éppen konstantinápolyba utazott a gyermek Arcadiusszal, amikor hajójuk viharba került. A hatalmas hullámok magával ragadták a kisfiút, akiről édesanyja éppen lemondani készült, amikor megtudta, hogy azon a helyen, ahol most állítólag a kolostor áll, szerzetesek vigyázzák a szederfa árnyékában szunyókáló kisfiú álmát. „Vatosz” annyit jelent: szeder; míg a „pedi” szó a görög gyermek megfelelője.
Természetesen nemcsak a legendás múlt vonzza a turistákat, hanem a kolostor mesés kincseket őrző termei és nyolcezer kötetes könyvtára is. Állítólag ez a kolostor büszkélkedhet azzal a bőrövvel is, amit Mária egykor viselt, de itt őrzik azt a XI. századból való ótestamentumi másolatot is, ami Ptolemaiosz Geographiájából származik, és a világon itt található Pauszainasz görögországi útleírásainak egyetlen létező példánya.
Chilandari kolostora
A kolostor vitára ad okot: egyesek szerint évezredek óta fennáll, míg mások úgy vélik, Nemanja István szerb fejedelem alapította 1197-ben. Neve annyit jelent: ezer férfiú, és arról árulkodik, hogy egykor ezer szerzetes torkát vágták át a falainál. Természetesen kincseket itt is őriznek a kolostor lakói. A Háromkarú Madonnát és a Vezérlő Madonnát ábrázoló hordozható mozaikikon csodálatos alkotások. Az idioritmikus szerzetesek könyvtárában XIII-XVII. századi kódexek bújnak meg.