2022. JANUÁR 26.- HORTHY MIKLÓS HARMADIK RÉSZ

Szerző: | jan 26, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Honvédelem, Politika, Történelem

61c2a6ce060cff41697c48b869c9bb1c




A VÍRUSNAPLÓ 2022. január 24-i számában jelent meg Horthy Miklósról szóló bejegyzés SZEGEDORSZÁGTÓL MAGYARORSZÁGIG címmel, amíre Publik János olvasónk levélben reagált.

Tisztelt Vírusnapló!

Nagyszerű tudósítás, köszönöm szépen, hogy végre a KORMÉNYZÓ URUNK valós tényekkel van bemutatva a magyarok felé, mivel Horthy Miklós egyike a magyar nemzet HŐSÉNEK, kinek köszönhetjük, hogy még létezik Magyarország, ha csonkán is. A HORTHY-ÉRA közel 25 évével volt a MAGYARSÁG ARANYKORA!

2022. január 26.

Üdvözlettel: Publik János

publik37@gmail.com

A VÍRUSNAPLÓ már korábban, 2021. november 4-én is közzétett egy bejegyzést EGY KIS EMLÉKEZET FRISSÍTŐ A 77 ÉVVEL EZELŐTTI ESEMÉNYEKRŐL – AZ ELSŐ SZOVJET – MAGYAR BÉKESZERZŐDÉSRŐL címmel Horthy Miklósról.

A VÍRUSNAPLÓ ma folytatja Horthy Miklóssal kapcsolatos bejegyzéseinek sorozatát:

Jeruzsálemben a Jad Vasemben – Világ Igazainak Falán Horthy Miklós neve fel van írva

Horthy Miklós kormányzó nyilatkozata az 1944. június 26-án tartott Koronatanácson:

“Legjobban szeretném azt a kegyetlen és nem magyar természethez illő megoldást, hogy a zsidók deportáltatnak, egyáltalában leállítani. Ha azonban ezt a kormány szerint a németek követelik, ebből nem engednek, vagyis ezen a vonalon kényszer áll fenn, akkor sem engedhetem, hogy ebben a magyar csendőrség működjön közre. Akkor csinálja azt, amit a németek akarnak, az itt levő német karhatalom.”

Horthy Miklós kormányzó kezdeményezésére történt. hogy 1944. július 18-án a magyar külügyminisztérium levélben felvette a kapcsolatot Svájc budapesti külképviseletével. A levélben a magyar fél a nemzetközi segélyszervezeteket a gettókba és a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére ösztönözte. Emellett hozzájárulását fejezte ki jelentősebb számú zsidó származású magyar (Randolph Braham szerint körülbelül 40 ezer főről volt szó) külföldre történő evakuálását illetően.

A célország elsősorban Palesztina lett volna, azoknak akik vízumot kaptak volna a bevándorláshoz. A félreértések elkerülése végett a svájci magyar ügyvivő Bernben megismételte az ajánlatot. A Nemzetközi Vöröskereszt vezetőit ennek értelmében biztosították arról, hogy Magyarország fogadja a segélyszállítmányokat és arról is, hogy befogadó készség esetén a tíz éven aluli zsidó származású gyermekeket evakuálni fogják, valamint ígéretet tettek minden zsidó származású személy emigrálásának elősegítésére is. Palesztina mellett a másik főbb célország Svédország lett volna. A magyar kormány a fentiekhez meglepő módon megszerezte a németek hozzájárulását is. A segélyszervezetek a kezdeti kételkedés után lelkesedéssel fogadták az ajánlatot.

Móse Sárett, aki 1944. Július 20-án megpróbálta kieszközölni a briteknél 400 000 ember bevándorlását Palesztinába, ezt azonban elutasították.

Az akció végül azon bukott el, hogy az amerikaiak nem voltak hajlandóak megváltoztatni a bevándorlási törvényüket, a britek pedig ellenezték a zsidóság nagyarányú bevándorlását Palesztinába. A Zsidó Ügynökség megpróbált nyomást gyakorolni a szövetségesekre. Július 20-án Móse Sárett megpróbálta kieszközölni 400 000 zsidó származású személy bevándorlását Palesztinába, ezt azonban elutasították. Az angol kormány lelkesedés nélkül fogadta a felajánlott lehetőséget és előbb technikai problémákra, majd a palesztinai arabok ellenkezésére hivatkozott. Ezt követően hosszas jogi vitát indítottak arról, hogy ki tekinthető bevándorlónak és menekültnek. Végül azt vetették fel, hogy az egész a Gestapo trükkje lehet. Összességében az angolok kitartó időhúzásba kezdtek. Emellett más országokat igyekeztek meggyőzni a menekültek fogadásáról, így esetleges célországként felmerültek a dél-amerikai országok, Spanyolország, Portugália gyarmata Angola, valamint a brit dominiumok is. Július 26-án eljuttatták az Auschwitz-jegyzőkönyvet az angol külügyminisztériumhoz, de (bár elismerték az abban leírt atrocitások embertelenségét) ez nem váltott ki különösebb reakciót. Az amerikaiak szintén passzívan reagáltak a jegyzőkönyvre. Az Amerikai Egyesült Államok nem volt hajlandó bevándorlókat fogadni, végül azonban megpróbálta a döntést felgyorsítani. Az ajánlat hivatalos elfogadására így augusztus 17-én került sor, de ennek ellenére nem történt semmi annak megvalósítása érdekében. A Nemzetközi Vöröskeresztet szeptember 5-én értesítették. Ekkorra azonban Románia „kiugrott” a háborúból, Bulgária pedig letette a fegyvert és a front körbezáródott Magyarország körül. Mivel a menekülési útvonal elzáródott a lehetőség teljes kudarcot vallott.

A Jad Vasem, a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága szerint azonban az erőfeszítés mégsem volt teljesen hiábavaló, mivel a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre. Horthy az emlékirataiban nem tett említést a mentőakcióról.

EMLÉKEZTETŐ

Az átállást tervezgető Magyarországot 1944. március 19-én német csapatok szállták meg. (Előtte Horthyt tárgyalni hívták Klessheimbe, ahol elzárták a külvilágtól, megelőzendő, hogy esetleg ellenállásra utasítson). Kállay Miklós miniszterelnök március 19-én, a már megszállt országba visszatért kormányzót arra kérte, hogy ne mondjon le. Ez egyes vélemények szerint a németeket kiszolgáló nyilaskeresztesek azonnali hatalomátvételével fenyegetett volna, a zsidóság és az ország katasztrófáját még tovább gyorsította volna. Ugyanakkor a megszállást követően a németek nem Szálasit, hanem Imrédyt akarták miniszterelnöknek. A nyomásnak ellenállva nevezte ki Horthy Sztójayt. Az eredményes katonai ellenállásra reális esély nem nyílt, a szakértők szerint hősies, de tragikus esemény lett volna. Erre az eshetőségre a németek, saját egységeik mellett készenlétbe állították a román, szlovák és kisebb horvát csapatokat is. Ez a haderő nemcsak számszerűleg, hanem a felszerelés minőségében is felülmúlta a magyar csapatokat. Kállayt leváltották, utóda Sztójay Döme lett, aki hűségesen kiszolgálta a megszállókat. Horthy megmaradt kormányzónak, de az irányítás részben az ország élére kinevezett Edmund Veesenmayer birodalmi biztos kezében volt. Új hadakat menesztettek a rohamosan közeledő keleti frontra.

1944-ig deportálásokra nem került sor. A zsidónak minősített emberek jogfosztása és munkaszolgálatra hurcolása azonban folyamatosan zajlott. Az NSDAP lapja, a Völkischer Beobachter gyakran fogalmazott meg gúnyos kritikát Magyarországgal szemben, kevesellve az országban a zsidókkal szemben bevezetett korlátozásokat. Jugoszláviában és Szlovákiában a deportálások 1942-ben kezdődtek. Romániából Ion Antonescu marsall 1942 közepétől megtagadta a zsidók deportálását, a román hadsereg és a Vasgárda brutális kegyetlenséggel maga kezdett neki a népirtásnak. Emiatt kb. 70000 zsidó menekült a szomszédos országokból Magyarországra.A német megszállást követően azonban itt is megkezdődött a zsidók gettókba gyűjtése, kötelezték őket a sárga csillag viselésére, végül pedig áprilisban a magyar adminisztráció készséges segítségével megkezdődtek a deportálások. 1944 júliusáig 445 ezer polgárt deportáltak, közülük 437402 személyt Auschwitz-Birkenauba. A kormány semmilyen dokumentációt nem kért róluk. Itt megemlítendő, hogy 1944. április 10-én Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, két zsidó származású személy megszökött az auschwitzi koncentrációs táborból. Zsolnába eljutva felvették a kapcsolatot a helyi cionista körökkel. A pozsonyi cionista központ munkatársa április 25-én és 26-án meghallgatta őket. Ez alapján elkészült az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyv, amely tájékoztatást nyújtott a táborban történtekről. Ezt eljuttatták az isztambuli, genfi, londoni és budapesti cionista körökhöz és a magyarországi zsidótanácshoz is. Az egy hónappal később deportáltak viszont nem is sejtették, hogy mi vár rájuk. Vrba és Wetzler következtetése szerint így az általuk készített jegyzőkönyvet a fenti szervezetek elhallgatták. Fentieket megerősítette a budapesti születésű Ernest Stein cionista ellenálló is. Elmondása szerint Kasztner Rudolf cionista vezető Adolf Eichmannal 1,5 millió dolláros egyezséget kötött 1685 zsidó származású személy kiváltása érdekében (köztük voltak családtagjai, barátai, írók, művészek, rabbik, cionista vezetők). Az általa szervezett „Kasztner-vonat” 1944. június 30-án hagyta el Budapestet és utasai bergen-belseni kitérővel épségben megérkeztek Svájcba. Stein állítása szerint Kasztner a fenti egyezségre való tekintettel nem volt hajlandó továbbítani a jegyzőkönyvet. Egyes források szerint a zsidótanács szintén elhallgatta a birtokában lévő információkat és csak június közepe után juttatták el a jegyzőkönyvet a kormánynak, az egyházi vezetőknek és Horthynak is. Más források szerint azonban május közepére már Horthyhoz és a történelmi egyházak vezetőihez is eljutott a jegyzőkönyv magyar fordítása.

Horthy 1943. május 7-i dátummal Hitlernek küldött levelében szerepel a következő mondat: „Excel­lenciád további szemrehányása volt, hogy a kormány a zsidók kiirtásának keresztülvitelében nem járt el ugyanolyan mélyrehatóan, mint az Németországban történt, és ahogyan az a többi országban is kívánatosnak látszik.

Az Auschwitz-jegyzőkönyv hatására Horthy június végén le akarta váltani a deportálásokat szervező Baky László és Endre László belügyi államtitkárokat és a koronatanácson június 26-án javasolta a transzportok leállítását. Ezek azonban folytatódtak, amíg a kormányzó parancsára a hozzá lojális katonai erők – Koszorús Ferenc vezérkari ezredes vezetésével – 1944. július 6-án meg nem akadályozták Baky úgynevezett „csendőrpuccs”-át; Horthy ekkor tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását. A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat.

1944. július 18-án Horthy kezdeményezésére a magyar kormány ajánlatot tett a még nem deportált zsidó származású magyarok (különösen a gyermekek) külföldre történő evakuálása érdekében (főként Palesztinába és Svédországba), valamint a nemzetközi segélyszervezeteket a koncentrációs táborokba irányuló segélyszállítmányok küldésére ösztönözte Svájc budapesti külképviseleténél. A kezdeményezés, amelyhez meglepő módon a németek is hozzájárultak, elbukott, mivel az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikai okokból sokáig késlekedett a döntéssel és így a hadi helyzet változása miatt végül nem kerülhetett sor az akcióra. A Jad Vasem szerint azonban a kudarc ellenére a Horthy-ajánlat jelentős hatással volt a magyarországi zsidómentő tevékenységre.

A kormányzó a román kiugrás keltette káoszban augusztus 29-én lemondatta Sztójayt (helyére Lakatos Géza került). E lépéseknek köszönhetően átmenetileg megmenekült a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidó állampolgár. Immár nyilvánvalóvá vált, hogy Horthy a Szovjetunióval lesz kénytelen tárgyalni. Faragho Gábor tábornok előzetes fegyverszüneti bizottsága Moszkvába ment, ahol október 8-án elfogadta a feltételeket (hadüzenet Németországnak, visszavonulás az 1937-es határok mögé), október 15-én pedig megkezdődött a kiugrási kísérlet, a kormányzói hadparancs beolvasásával kezdődött, de a nyilaskeresztes és németbarát tisztek ellenállásán az egész akció elbukott. Ennek kudarcában jelentős szerepet játszott az, hogy a nyilaskeresztes puccskísérletről szerzett információk alapján annak időpontját az eredetileg tervezett október 20-áról 15-re helyezték át. Idő hiányában így a szükséges előkészítést végrehajtani nem lehetett.

A Gestapo 1944. október 15-én elrabolta Horthy fiát, ifjabb Horthy Miklóst és a mauthauseni majd a dachaui koncentrációs táborba szállították. A kormányzó pedig október 16-án kénytelen volt visszavonni parancsait és lemondani; a hatalmat Szálasi Ferencnek, a nyilaskeresztesek vezetőjének adta át. Másnap Horthyt családjával együtt a németországi Hirschbergbe internálták. Szálasi Ferenc hatalomátvétele után, ilyen Horthyt gyalázó propaganda plakátok jelentek meg az utcákon „Horthy Miklós, Magyarország zsidóbérenc, hazaáruló voltkormányzója…”.

A kormányzói családot a meghiúsult kiugrási kísérlet után a németek foglyul ejtették, és a bajorországi Weilheim közelében található Hirschberg kastélyba internálták. A szögesdróttal körbezárt kastélyt egy SS-század őrizte, a kormányzói párt sétáikon kutyás őrök kísérték. A külvilággal semmi kapcsolatot nem tarthattak, még a Vöröskereszt levelét sem bocsátották rendelkezésükre. 1944 decemberétől ellátásuk egyre rosszabb lett. A kormányzó és családja gyakorlatilag éhezett. A fogságban 1945. január 3-án önként csatlakozott a kormányzói családhoz a kormányzó öccse, Horthy Jenő, aki be tudott csempészni rádiót is a kastélyba, így tudomásuk volt a külvilág eseményeiről.

66580578 2261837654078221 1952485630181113856 n

1945 márciusában Heinrich Himmler kiadta a parancsot: mihelyst a szövetségesek megközelítik a kastélyt, a politikai foglyokat, így a kormányzói családot is ki kell végezni. Ezt azonban Klein SS-Oberführer ellenállása miatt nem hajtották végre: az amerikai csapatok bevonulása előtt két nappal az őrség polgári ruhába öltözve szétszéledt.

Az amerikai csapatok 1945. május 1-jén érték el a Weilheim melletti Hirschberg várat, ezzel a volt kormányzó amerikai hadifogságába került. Horthy a fogságban magyarokkal is találkozott és így híreket kapott a szovjet „felszabadításról” is. A kormányzó ebben a korábbi félelmei beigazolódását látta. Több hadifogolytáborban tartották fogva (Spa, Wiesbaden, Frankfurt) változó körülmények között. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként állítsák a törvényszék elé. Tito követelte a kiadatását Jugoszláviának az újvidéki vérengzés miatt, de ez sem történt meg. Gyakran elhangzik az a feltételezés, hogy Horthyt egyedül Sztálinnak köszönhetően nem büntették meg. Ebben azonban csupán annyi igazság van, hogy Sztálinnak sem volt oka őt háborús bűnökért felelősségre vonni. Május 8-án a kormányzó tudomást szerzett fia életben maradásáról. Júniusban levelet írt Winston Churchill miniszterelnöknek és az angol uralkodónak, amelyben Magyarország számára igazságosabb békét szeretett volna elérni, azonban leveleit a külügyi hivatalnokok nem juttatták el a címzettekhez. Kihallgatását 1945. augusztus 28-án kezdték meg. Magyar ügyekről nem esett szó, csak német tisztségviselők pereiben tanúskodott. Később, szabadulása után a megszállt Magyarország birodalmi helytartójának, Edmund Veesenmayernek a perében is megidézték.

Ezek után Horthy a Weilheimben élő családjához tért vissza. Pénzadományokból éltek szűkösen – nagyobb támogatást csak a Vatikán nyújtott. Emellett az Egyesült Államok két utolsó nagykövete rendszeresen küldött csomagokat a család részére. 1948 nyarán volt magyar tábornokok részéről felkérés érkezett, hogy álljon a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége élére – amely szervezet a szovjet csapatok kivonását próbálta elérni. Ezt visszautasította azzal az indokkal, hogy ígéretet tett a politikai tevékenységektől tartózkodásra – bár ilyen ígéretéről írásos feljegyzés nem készült. Horthy belátta, hogy életének aktív szakasza lezárult és innentől kezdve ragaszkodott a magánember szerepéhez.

295be4aeeef3c11c6a45834cd24d647c
Horthy Miklós emlékiratait írja – 1952.

Négy évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt a salazari Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy részt vett, többek között ifjabb Chorin Ferenc is. Portugáliában írta meg az emlékiratait, amit 1952. augusztus 20-án fejezett be. Először Buenos Airesben adták ki 1953-ban, a magyarországi kiadásra 1990-ig kellett várni. Magyarul és a német fordítás mellett még franciául (Mémoires de l’admiral Horthy, Hachette, Paris 1954), finnül (Muistelmat, Otava, Helsinki, 1955) és angolul (The Admiral Horthy Memoirs, Spellers, New York, 1957) adták ki visszaemlékezéseit.

Az 1956-os forradalom híre előbb fellelkesítette, ám annak későbbi kudarca nagyon megviselte a mindvégig jó egészségnek örvendő Horthyt. A forradalom leverése után apátiába zuhant, bár az orvosok szerint szervi bajban nem szenvedett, nemsokára elhunyt. Estorilban halt meg 1957-ben. Végakarata szerint addig nem szállíthatták haza holttestét, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen, a család és a kormány egybevágó szándéka szerint nem állami szertartással.

kender104
Horthy Miklós újratemetése (Kenderes, 1993. szeptember 4.)

kenderes horthy mauzoleum 02
A Horthy család kriptája a kenderesi temetőben

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!