2022. március 21-én Magyarországra is megérkezett a csillagászati tavasz. A VÍRUSNAPLÓ kedves olvasót pedig kirándulásra invitálom. Jöjjenek el velem Szabadkára – igaz az általam beígért Szeged-Szabadkai villamos még várat magára – de addig is mehetünk busszal. Menjünk el egy kávéra, egy kis városnézésre, térjünk be “szülőházamba”, a városházára, de a legfőbb cél a szabadkai képtár legyen.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a VÍRUSNAPLÓBA a szabadkai képtárról már többször is írtam:
Miután Szabadkán a Közkönyvtár és Múzeumi Egylet 1906-ban beszüntette tevékenységét, az új szecessziós Városháza felépítése hozta meg a változást. Itt helyezték el ugyanis a régi Városháza történelmi arcképcsarnokát, amely szinte hiánytalanul megmaradt a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményében, hasonlóan ahhoz az adományhoz, amelyet Lencz Géza építésznek köszönhetünk. Lencz 1909-ben többek között hét olajképet – a Rudics család portréit – ajándékozta a múzeumi gyűjtemény számára, amelyek közül néhányat Schmidt József készített 1820 és 1830 között, ma ezek a képek a múzeum művészeti gyűjteményének legkorábbi alkotásai között vannak számon tartva.
Az 1918-as politikai változások alkalmával, illetve azt követően több múzeumi műtárgy eltűnt vagy tönkrement. A műtárgyak a Városháza negyedik emeletén, az úgynevezett Múzeumban voltak elhelyezve, és szerencsére akkor is ott maradtak, amikor a múzeumi gyűjtemény többi részét átköltöztették a gimnáziumba. Az átköltöztetett múzeumi gyűjtemény ugyanis egészen addig csökkent, amíg a második világháború alatt végleg nyoma veszett.
A Szabadkai Városi Múzeum 1949-ben nyitotta meg kapuit a vasútállomással szemben álló szecessziós Raichl-palotában. A megnyitáskor a palota melletti épület négy földszinti terme adott otthont a természettudományi gyűjteménynek és a képtárnak.
Duránci Béla 1959-ben került a múzeumba. – az akkor 28 éves Béla a belgrádi egyetemen levelező szakon művészettörténet-hallgató volt és 1963-ban szerzett oklevelet a Román stílus a magyar építészetben és szobrászatban című diplomamunkájával.
A Városi Múzeum történetének korai időszakában nem foglalkoztak a képzőművészeti gyűjtemény tudományos feldolgozásával, de 1960-ban megalakult a műtárgyfelvásárló bizottság – a községi pártbizottság szükségleteinek kielégítésére, mely három műalkotást vásárolt alkalmanként, azzal a feltétellel, hogy ezeket őrizze, és szükség szerint átengedte a társadalmi szervezeteknek. A művészeti osztály 1961. évi jelentésé szerint kétszázhuszonkettő festmény és húsz szobor került a leltárba.
Az 1962-ben a megalakult a vajdasági múzeumok képzőművészeti tagozata számára, Duránci Béla beszámolót készített a vajdasági magyar festészetről. Majd 1963-ban kezdeményezte a múzeumi gyűjteményekben található képzőművészeti műtárgyak összeírását.
1965-ben Duránci elkészíti a szabadkai Városházáról szóló tanulmányát, amelynek alapján az épületet védett műemlékké nyilvánították.
A Szabadkai Városi Múzeumot 1967-ben átköltöztetik a Városháza épületébe. A Városi Múzeum több helyiséget is kapott a pazar díszítésű szecessziós épületnek a díszbejárat felől megközelíthető félemeletén, valamint az első és a második emeleten. Az első emeleten 1967. december 22-én megnyílik a Képtár (a régi mesterek és Oláh Sándor festményeinek tárlata). A képtár munkájában Duránci mellet akkoriban részt vett még Torok Sándor és Kollár Ferenc is.
Ebben az időben a Vajdasági Művészettörténészek Szakosztálya keretében Duránci kezdeményezte a Vajdasági Magyar Képtár melegalakítását, valamint annak Szabadkán, a Városi Múzeumban való elhelyezését.
A munka elkezdődött: a Szabadkai Városi Múzeumban 1969-ben kiállítást nyitottak a verbászi Pechán József, majd a szabadkai származású Gyelmis Lukács alkotásaiból.
A Vajdasági Magyar Képtár megnyitása 1973-ban történt, a szabadkai Városháza helyiségeiben, az ott található Városi Múzeum művészeti osztályának 1965-ben megkezdett tevékenysége és a Vajdasági Művészettörténészek Szakosztálya programjának részeként, a Tartományi Művelődési Közösség anyagi támogatásával. A képtár kurátora Duránci Béla lett. A megnyitón Székely Tibor, a szabadkai múzeum akkori igazgatója elmondta, hogy a Magyar képzőművészek alkotásai a Vajdaságban 1830–1930 között című tárlat a múzeum állandó kiállítása. A tárlat – amely 1974 januárjáig volt nyitva – az egész Vajdaságból, több esetben magántulajdonból kölcsönzött művekből jött létre. A Husvéth Lajos Ajándékgyűjtemény, amely 1970-ben érkezett a múzeumba a helytörténeti képzőművészet mellett került bemutatásra.
A következő időszakban a Szabadkai Városi Múzeumban Galériájában bemutatásra került Baranyi Anna, Branislava Šadi, Balázs G. Árpád (1982, 1987), Husvéth Lajos (1981, 1994), Juhász Árpád (1989), Oláh Sándor (1986–1987), Telcs Ede (1997), Pechán József és Pechán Béla (2002), Baranyi Károly és Farkas Béla (2004), Bicskei Péter (2005), Eisenhut Ferenc (2007), Nagyapáti Kukac Péter (2008) munkássága.
1997 óta a tárlatok sorához nagyban hozzájárult Korhecz Papp Zsuzsanna restaurátori és kutató munkájával, amelynek köszönhetően létrejött például a Stettner Sebestyént (2012) és a Mathias Hanisch késő barokk vándorfestőt (2014) bemutató tárlat.
A Városi Múzeum 2008-ban teljes egészében kiköltözött a régi Városházáról a jelenlegi helyére, az 1906-ban épült Dömötör Miksa-féle szecessziós bérpalota épületébe, lehetőség nyílt a képzőművészeti anyag hosszabb időtartamú kiállításaira is.
A Vajdasági Magyar Képtár (1830–1930) ügye a Magyar Nemzeti Tanács 2012 és 2018 közötti időszakra vonatkozó kulturális stratégiájának egyik célja lett, újranyitása 2014. március 28-án a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.
A jelenlegi tárlat a Szabadkai Városi Múzeum épületében, az első emeleten, kétszáz négyzetméternyi kiállítási területen található. A kiállítás előkészítése közben felmerülő művészettörténeti jellegű problémák megoldásához – például az életrajzi adatok ellenőrzése, egyes művek eredetiségének vizsgálata – mint szaktanácsadó járult hozzá Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, valamint a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatócsoportjának más szakemberei. A kiállítás kurátora a katalógushoz háromszázkilencvenhat alkotás alapadatait dolgozta fel és tette közre egy-egy színes fénykép kíséretében – ami a katalógus első részében található, valamint százöt alkotó rövid életrajzát írta meg. A kiadványban száztizenegy alkotó háromszázkilencvenhat alkotását mutatjuk be. Ezúttal kizárólag a vajdasági közgyűjteményekben fellelhető anyagot mutatjuk be, ami elsősorban muzeológiai szempontból hasznos. Ez alkalommal néhány alkotó Szabadkán kívül leltárba vett alkotása sem került a válogatásba, mivel a mű eredetisége további kutatás tárgya. Ide tartozik egy-egy gyűjteménynek a helyszínen való megismerése, mint ahogy az 1830-nál korábbi időszak alkotóinak feldolgozása és bemutatása is. Ez utóbbi témakör kiállítási lehetőségét a Magyar Nemzeti Tanács kulturális stratégiája is szükségesnek tartja egy Egyházművészeti Múzeum megalapításával.
A szabadkai Magyar Nemzeti Galéria időszakos tárlatai keretében szerepel Almási Gábor, Boschán György, Petrik Pál, Sáfrány Imre, Vinkler Imre és Benes József ajándék gyűjteményei is.